Vádat emeltek egy szír férfi ellen, aki megszúrta hitelezőjét

Vádat emeltek egy többszörösen büntetett szír férfi ellen, aki 25 ezer forintos tartozás miatt szúrta mellbe szintén szír hitelezőjét - tudatta a Fővárosi Főügyészség közleményben szerdán.A vádirat szerint a szír férfi 2022. február 10-én a Keleti pályaudvarnál kölcsön kért 25 ezer forintot egy másik szírtől azzal, hogy még aznap visszaadja, majd egy XIV. kerületi benzinkútnál találkoztak, azonban nem akarta megadni tartozását.
    

A sértett próbálta megakadályozni, hogy fizetés nélkül elhajtson, erre a vádlott egy éles eszközzel mellkason szúrta. A vádlott nőismerőse ezután hátulról lefogta a sértettet, akit a férfi még többször megszúrt. Ezután a két vádlott egy taxihoz ment, hogy elhagyja a helyszínt. A sértett a gépkocsi elé állt, és a szélvédőn keresztül megmutatta sérüléseit a járműben ülőknek, így a taxis is látta vérző sérüléseit, ennek ellenére nem nyújtott segítséget, inkább elhajtott. A sértettet egy ismerőse vitte kórházba.
    

A sértett könnyebb sérüléseket szenvedett, azonban a támadás eszközére és erejére, valamint a sérülések helyére tekintettel fennállt az életveszély reális lehetősége. A Fővárosi Főügyészség a szurkálót és társát életveszélyt okozó testi sértés kísérletével vádolta meg, a nőt bűnsegédként, továbbá a taxist segítségnyújtás elmulasztásával.
    

A főügyészség a támadóval és társával szemben fegyházat, illetve börtönt, a taxisofőrrel szemben pedig próbaidőre felfüggesztett fogházat indítványozott vádiratában - közölték.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Állatkínzás Oroszlányban

Állatkínzás Oroszlányban

Az oroszlányi nyomozók hamar azonosították, majd elfogták azt a 14 éves elkövetőt, aki egy macska életét oltotta ki.

Elfogták az erzsébetvárosi gyilkosság mindkét feltételezett elkövetőjét

Elfogták az erzsébetvárosi gyilkosság mindkét feltételezett elkövetőjét

Elfogták a nyomozók az erzsébetvárosi emberölés mindkét feltételezett elkövetőjét - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

Őrizetben egy bokszerrel támadó

Őrizetben egy bokszerrel támadó

A gödöllői rendőrök elfogták azt a férfit, aki bokszerrel ütött meg egy intézkedő polgárőrt.

Újra nagy mennyiségű kábítószert foglaltak le

Újra nagy mennyiségű kábítószert foglaltak le

Az akció során közel 2,2 kg drog piacra kerülését akadályozták meg a rendőrök.

Menekült a rendőrök elől – akik megmentették az életét

Menekült a rendőrök elől – akik megmentették az életét

A Paksi Rendőrkapitányság egyenruhásainak gyors döntése és szakszerű elsősegélynyújtása mentette meg annak a férfinak az életét, aki a rendőri felszólításra nem állt meg egy közlekedési ellenőrzésre, majd balesetet szenvedett.

Késelés Enyingen

Késelés Enyingen

Két férfit életveszélyesen megsebesített egy 41 éves enyingi lakos.

Légyottra ment, végül kirabolták

Légyottra ment, végül kirabolták

Egy 22 éves férfi egy internetes felnőttoldalon megismert nőhöz érkezett Érsekvadkertre.

Segítségnyújtás nélkül elhajtott, őrizetben van

Segítségnyújtás nélkül elhajtott, őrizetben van

Két kerékpáros halt meg egy Békés határában történt közlekedési balesetben.

Vonaton szúrták ki a drogfogyasztót

Vonaton szúrták ki a drogfogyasztót

A készenléti rendőrök a magyar–osztrák–német vonatkísérő szolgálat keretében nemzetközi járaton intézkedtek egy 25 éves ukrán férfival szemben.

Megszegte a szabályt

Megszegte a szabályt

A férfi a távoltartás hatálya alatt zaklatta azt a nőt, akit korábban bántalmazott.

http://ujhazak.com