Vádat emeltek egy ügyvezető ellen, akinek a mulasztása miatt meghalt egy szerelő egy autóbontóban

Halált okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége miatt emelt vádat a Dabasi Járási Ügyészség azzal a férfival szemben, akinek mulasztásai miatt egy autóbontó műhely lángra kapott és a tűzben egy alkalmazott életét vesztette - közölte a Pest Vármegyei Főügyészség csütörtökön az MTI-vel.A közlemény szerint a vádlott férfi egy autóbontással foglalkozó cég ügyvezetője, a sértett pedig segédmunkásként az alkalmazásában állt. 2025 novemberében a vádlott egy bontásra szánt autót vitt be a dabasi műhelybe. A sértett a hidegebb idő miatt délután bezárta a műhely ajtajait és begyújtott a vegyestüzelésű kazánba. A vádlott korábban az ajtók szellőzőnyílásait polikarbonátszigeteléssel látta el - tették hozzá.

A sértett férfi megkezdte az üzemanyagtartály leszerelését, azonban abból az üzemanyagot nem ürítette ki. A tartály megbillent és több mint 30 liter benzin folyt ki belőle. Mivel a műhely természetes és mesterséges szellőztetése sem volt kialakítva, rövid idő alatt a benzin gőze berobbant, tűz keletkezett. A sértett a tűzben olyan súlyos égési sérüléseket szenvedett, hogy kórházba szállítását követően elhunyt.

Az ügyészség szerint a baleset bekövetkezésének oka az volt, hogy a vádlott a műhelyben a tűzveszélyes tevékenység végzéséhez szükséges szerelőállástól pár méter távolságban nyílt lángterű vegyes tüzelésű kazánt üzemeltetett, és nem biztosította a természetes szellőzést, illetve mesterséges szellőztető rendszert sem épített ki. A vádlott bűnösségéről a Dabasi Járásbíróság dönt - áll a közleményben.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Láncfűrésszel nyomatékosította igazát

Láncfűrésszel nyomatékosította igazát

A Siófoki Rendőrkapitányság eljárást folytat egy ózdi lakossal szemben, aki a gyanú szerint láncfűrésszel fenyegetett meg egy sofőrt egy kőröshegyi parkolóban.

Erdő közepében…

Erdő közepében…

A tiszakécskei rendőrök – a Nemzeti Védelmi Szolgálat jelzése alapján – vadkamera segítségével buktattak le két férfit, akik egy Tiszaalpár melletti erdős területen termesztettek kannabiszt.

Hópihét árult

Hópihét árult

A zalai bűnügyesek a közterületi támogató alosztály segítségével csaptak le egy dílerre Zalaegerszegen.

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

A 47 éves nő elszámoltatása folyamatban van.

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Vádat emelt a Békés Megyei Főügyészség egy nővel és két gyermekével szemben, akik rászoruló nőket kényszerítettek prostitúcióra és ház körüli munkára, emellett egy kiskorú szabadságát korlátozták és ki is rabolták - tájékoztatta Havrán Ákos, a főügyészség helyettes szóvivője kedden az MTI-t.

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

Ittasan balesetezett, majd sörözött tovább

Ittasan balesetezett, majd sörözött tovább

A szombathelyi rendőrök fogták el azt az ittas férfit, aki miután gépkocsijával az árokba hajtott, folytatta a sörözést tovább.

Elhunyt Sir Patrick Stewart

Elhunyt Sir Patrick Stewart

86 éves korában távozott a közkedvelt színész.

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Kábítószer birtoklása miatt indult eljárás egy makói fiatallal szemben, aki külföldi weboldalról rendelt THC-t tartalmazó elektromos cigarettát.

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi vasúti szerencsétlenségnek

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi vasúti szerencsétlenségnek

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi Urda település közelében szerdán történt vasúti szerencsétlenségnek - közölte Emiliano García Page, Kasztília-La Mancha tartományi elnöke újságírónak nyilatkozva a baleset helyszínén.

http://ujhazak.com