Vádat emeltek egy várandósan halálos balesetet okozó bolgár nő ellen

Vádat emelt a Győri Járási és Nyomozó Ügyészség egy bolgár nő ellen, aki családjával utazva autójukkal várandósan balesetet okozott tavaly nyáron Rajkánál; a szülei meghaltak, egyéves gyermeke súlyosan megsérült, ő pedig a helyszínen világra hozta gyermekét - közölte a Győr-Moson-Sopron megyei főügyész hétfőn az MTI-vel.Takács Péter közleménye szerint 2017 nyarán a bolgár család - a 25 éves, nyolc hónapos terhes nő a férjével, a szüleivel és egyéves gyermekével - Németországba tartott. A záróvonal ellenére az autóval előzni kezdett egy buszt, szemből azonban egy teherautó közeledett, ezért a nő egy hirtelen kormánymozdulattal próbált visszatérni a sávjába, a busz elé. Az autó hátsó része nekiütközött a busz elejének, ettől a kocsi a tetejére borult, azon többször átfordult, majd az út melletti füves területen állt meg.

    
A nő hátsó ülésen utazó szülei nem voltak bekötve, kiestek a járműből, és a helyszínen meghaltak. Az egyéves gyermek, aki be volt csatolva, szintén kiesett az autóból, ő csonttöréses sérüléseket és tüdőzúzódást szenvedett. A vádlott férjének zúzódásos sérülései nyolc napon belül gyógyultak. A nőnek a balesetben zúzódott a koponyája, több csontja eltört és belső sérülései keletkeztek, ennek következtében a helyszínen - császármetszéssel - világra hozta a gyermekét - tette hozzá a főügyész.
    

A ügyészség a nőt halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétségével vádolja.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Őrizetbe vett a rendőrség egy 17 éves fiút Miskolcon: azzal gyanúsítják, hogy késsel megszúrt egy 16 éves fiút, aki belehalt sérüléseibe - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

Dulakodás a lépcsőházban

Dulakodás a lépcsőházban

A budaörsi rendőrök elfogták azt a 47 éves férfit, aki késsel és fegyvernek látszó tárggyal támadt a szomszédaira.

Emberölés Szatmárcsekén

Emberölés Szatmárcsekén

A Szabolcsi nyomozók egy 17 éves helybeli fiút vettek őrizetbe.

Összesítő - búcsúzott az óévtől Budapest

Összesítő - búcsúzott az óévtől Budapest

A Budapesti Rendőr-főkapitányság egyenruhásai a közterület-felügyelőkkel és a készenléti rendőrökkel megemelt közterületi jelenléttel biztosították a közrendet és a közbiztonságot a fővárosban.

Újabb információk egy román gyilkos utáni hajszában

Újabb információk egy román gyilkos utáni hajszában

A magyar fejvadászok újabb fotókat kaptak a román célkörözési egységtől egy veszélyes szökevényről.

http://ujhazak.com