Vádat emeltek halált okozó veszélyeztetés miatt két férfi ellen

Halált okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés miatt vádat emelt a Kaposvári Járási Ügyészség két férfival szemben, akiknek erdőgyérítés közbeni mulasztásai munkatársuk halálához vezettek - közölte a Somogy Vármegyei Főügyészség hétfőn az MTI-vel.A vádirat szerint a fiatalabb férfi egy erdészeti munkákkal foglalkozó céget vezetett, annak alkalmazásában állt az idősebb vádlott és a sértett is. A vádlottak 2021 márciusában Nagybajom külterületén végeztek erdőgyérítést, munkavédelmi sisakot nem viseltek, használatát a céget vezető vádlott sem ellenőrizte, ahogy a munka helyszíni irányításával sem bízott meg senkit.
    

A munkavégzés során az idősebb vádlott - aki a munka megkezdése előtt alkoholt is fogyasztott - a munkaterületen szabálytalanul egy fennakadt, 15-20 centiméter tőátmérőjű fa 2 méteres rönkökre darabolását végezte motorfűrésszel anélkül, hogy a fát a másik fáról levette volna. Nem győződött meg arról sem, hogy a munkavégzés közelében senki sem tartózkodik, ezért a fa darabolása során a lombkorona egyik kiálló ága az ott álló sértettre esett - ismertette a főügyészség.
   

A súlyosan sérült férfihez azonnal mentőt hívtak, de a sértett "az elszenvedett sérülésekkel közvetlen okozati összefüggésben kialakult vesegyulladás, majd vérmérgezés miatt" néhány hónappal később elhunyt. Az ügyészség a Kaposvári Járásbíróságra benyújtott vádiratában mindkét férfival szemben fogházbüntetés és a fakitermelői foglalkozástól eltiltás kiszabására tett indítványt azzal, hogy a bíróság a szabadságvesztés végrehajtását próbaidőre függessze fel - olvasható a közleményben.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Hot dog alakú drogpipát is lefoglaltak

Hot dog alakú drogpipát is lefoglaltak

Egy fiatal tiszaújvárosi nő külföldről rendelt kokaint.

Befejezték a nyomozást a belvárosi emberölés ügyében

Befejezték a nyomozást a belvárosi emberölés ügyében

A fővárosi rendőrök lezárták az eljárást az ellen a férfi ellen, aki szóváltást követően egy másik férfi halálát okozta egy V. kerületi szórakozóhelyen.

Lezárult a gíroszrabló ügye

Lezárult a gíroszrabló ügye

A rendőrök befejezték a nyomozást abban az ügyben, amelyben egy elkövető gíroszt rabolt egy fiatalembertől Miskolcon.

A turizmus miatt jelenhetett meg kokain és fájdalomcsillapító a bahamai cápák vérében

A turizmus miatt jelenhetett meg kokain és fájdalomcsillapító a bahamai cápák vérében

A hajók kezeletlen szennyvize okozhatja a problémát a szakértők szerint.

A vita hevében ütött

A vita hevében ütött

A veszprémi rendőrök elfogtak egy 31 éves férfit, és őrizetbe vették.

Összetörte rokona kocsiját, majd rátámadt

Összetörte rokona kocsiját, majd rátámadt

Az érdi rendőrök elfogták a 43 éves agresszív férfit.

Bezárattak egy pápai fodrászüzletet

Bezárattak egy pápai fodrászüzletet

Épp akció közben szállította egy díler a kábítószert.

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

353 év után kerülhetett elő A három testőr hőse.

Mentősök akadályozták meg a tragédiát

Mentősök akadályozták meg a tragédiát

Emberölés kísérlete miatt kell felelnie annak a 26 éves férfinak, akit a rendőr-főkapitányság nyomozói vettek őrizetbe.

A busz késéséért lefejelte a sofőrt

A busz késéséért lefejelte a sofőrt

Az ajkai rendőrök gyanúsítottként hallgattak ki egy 55 éves helybeli férfit.

http://ujhazak.com