Vádat emeltek három biztonsági őr és két vendég ellen, akik összeverekedtek a bulinegyedben

A Fővárosi Főügyészség vádat emelt három biztonsági őr és két vendég ellen, akik még 2023-ban verekedtek össze a bulinegyedben.A Fővárosi Főügyészség azt közölte csütörtökön az MTI-vel, hogy a vádlottak közül hárman biztonsági őrként dolgoztak 2023. április 24-ére virradó éjjel egy VII. kerületi játékteremben.

Közülük a szolgálatvezető elsőnek két romániai fiatal férfihoz lépett, akiket - mindenféle előzmény nélkül - kiutasított a szórakozóhelyről, majd egy barátjukat, egy harmadik romániai férfit sem engedett be.

A három kitiltott kint várakozott, majd nyugodt hangnemben beszélgetni kezdtek az őrrel, tisztázni szerették volna, miért nem mehetnek be.

A beszélgetés azonban egy idő után indulatossá vált - tették hozzá. Ekkor csatlakozott az őrhöz másik két társa, akik közül az egyik erélyesen még a játékterem környékéről is elküldte a szórakozni vágyó fiatalokat.

Az emiatt a hangosan vitatkozó egyik vendéget meg is ütötte, ami egy kölcsönös verekedést indított el az őrök és a társaság között. Az elsőnek megütött sértett elhagyta a helyszínt, nem vett részt a dulakodásban, ami komoly verekedéssé fajult: a biztonsági őrök az egyik férfit kétszer is földre vitték, a megtámadott tompítás nélkül beverte a tarkóját és elveszítette az eszméletét, azonban még ekkor is bántalmazták. A másik verekedő vendéget is földre dobta a szolgálatvezető, és társaival együtt a földön rugdosta - írták.

Az elsőnek megütött sértett, aki elhagyta a helyszínt, végül visszatért, és segíteni akart eszméletlen társa támogatásában, de az egyik őr a támogatott, éppen magához térő vendégbe ismét belerúgott, ezt követően az elsőnek megütött sértettet kezdték el üldözni társaival, majd őt is bántalmazták.

Az eszméletét vesztett férfi életveszélyes sérüléseket szenvedett, a három vendégnél és az egyik őrnél fennállt a súlyos sérülés bekövetkezésének lehetősége. A Fővárosi Főügyészség a három őrt és a verekedésben részt vevő két vendéget csoportos garázdasággal - az egyik vendéget továbbá súlyos testi sértés kísérletével - vádolta meg.

Az őrök ellen ezen túlmenően - cselekvőségükhöz igazodva - életveszélyt okozó testi sértés bűntette és súlyos testi sértés bűntettének kísérlete a vád. A főügyészség az őrökkel szemben börtönbüntetést és foglalkozásuktól eltiltást indítványoz, a büntetés felfüggesztésére csak az egyik őrnél lát lehetőséget, aki az életveszélyes bántalmazásban nem vett részt; a két vendég ellen pénzbüntetés az ügyészi indítvány - áll a közleményben.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Jegyvizsgálóra támadt egy utas

Jegyvizsgálóra támadt egy utas

Nem volt érvényes jegye, ezért ütötte meg a kalauzt.

Játékpisztoly és centrifuga

Játékpisztoly és centrifuga

Önbíráskodás miatt kell felelnie egy 70 éves kalocsai férfinek.

Lebukott a netes zaklató

Lebukott a netes zaklató

Az online térben zaklatta és a személyes adataival is visszaélt.

Vonaton erőszakoskodott

Vonaton erőszakoskodott

A dabasi rendőrök néhány óra alatt elfogták azt a férfit, aki vonaton erőszakoskodott egy fiatal nővel.

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Az férfit garázdasággal gyanúsítják az V. kerületi rendőrök.

„Okosan beszélj!”

„Okosan beszélj!”

Kiszolgáltatott férfit zsákmányolt ki és bántalmazott egy testvérpár Fejér vármegyében.

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három fiút, akik egy XX. kerületi, a Vízisport utcában lévő lakás erkélyéről légpuskával adtak le lövéseket, amelyek két fiatalt eltaláltak, egyikük súlyos, másikuk könnyű sérüléseket szenvedett - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon pénteken.

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

A gödöllői rendőrök a baleset okozása mellett segítségnyújtás elmulasztása miatt is kihallgatták D. Sándort.

Díjkitűzés: 40 millió forint a nyomravezetőnek

Díjkitűzés: 40 millió forint a nyomravezetőnek

A magas összeget az országos rendőrfőkapitány a Radics-ügyben tűzte ki.

http://ujhazak.com