Vádat emeltek három ember ellen, akik miatt meghalt egy vasúti munkás

A Ceglédi Járási Ügyészség vádat emelt három férfival szemben, akiknek foglalkozási szabályszegésére visszavezethetően egy vasúti munkást halálos áramütés ért - közölte a Pest Vármegyei Főügyészség csütörtökön az MTI-vel.A közlemény szerint még 2022. január 30-án Abony külterületén felsővezeték-szakadás történt, és a hiba elhárításán dolgozott a sértett is. Kora reggel a szerelőcsapat munkaideje lejárt, és levonultak a munkavégzési területről. A sértett az őt szállító motorvonatról avartüzet észlelt, és a jelzésére a jármű megállt. Ekkor a szerelvényen állva megérintette a korábban leszakadt vezetéket, aminek következtében áramütést szenvedett, és a helyszínen elhunyt.

Az ügyészség szerint a sértett halála azért következett be, mert a vasúti pályán bekövetkező meghibásodások elhárítása során vezetői feladatokat ellátó, illetve önálló feladatvégzési jogosultsággal rendelkező három vádlott a rájuk vonatkozó foglalkozási szabályokat megszegte.

A sérült pályaszakaszon a korábban alkalmazott földelőrudat eltávolították, az üzemszerű feszültség fennállásával a munkások életét és testi épségét közvetlenül veszélyeztető helyzet alakult ki, azonban megfelelő védőberendezések és védőfelszerelések használatáról nem gondoskodtak - írták.

A Ceglédi Járási Ügyészség a három férfival szemben halált okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége miatt emelt vádat és velük szemben felfüggesztett szabadságvesztés kiszabását indítványozta - áll a közleményben.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Láncfűrésszel nyomatékosította igazát

Láncfűrésszel nyomatékosította igazát

A Siófoki Rendőrkapitányság eljárást folytat egy ózdi lakossal szemben, aki a gyanú szerint láncfűrésszel fenyegetett meg egy sofőrt egy kőröshegyi parkolóban.

Erdő közepében…

Erdő közepében…

A tiszakécskei rendőrök – a Nemzeti Védelmi Szolgálat jelzése alapján – vadkamera segítségével buktattak le két férfit, akik egy Tiszaalpár melletti erdős területen termesztettek kannabiszt.

Hópihét árult

Hópihét árult

A zalai bűnügyesek a közterületi támogató alosztály segítségével csaptak le egy dílerre Zalaegerszegen.

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

A 47 éves nő elszámoltatása folyamatban van.

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Vádat emelt a Békés Megyei Főügyészség egy nővel és két gyermekével szemben, akik rászoruló nőket kényszerítettek prostitúcióra és ház körüli munkára, emellett egy kiskorú szabadságát korlátozták és ki is rabolták - tájékoztatta Havrán Ákos, a főügyészség helyettes szóvivője kedden az MTI-t.

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

Ittasan balesetezett, majd sörözött tovább

Ittasan balesetezett, majd sörözött tovább

A szombathelyi rendőrök fogták el azt az ittas férfit, aki miután gépkocsijával az árokba hajtott, folytatta a sörözést tovább.

Elhunyt Sir Patrick Stewart

Elhunyt Sir Patrick Stewart

86 éves korában távozott a közkedvelt színész.

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Kábítószer birtoklása miatt indult eljárás egy makói fiatallal szemben, aki külföldi weboldalról rendelt THC-t tartalmazó elektromos cigarettát.

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi vasúti szerencsétlenségnek

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi vasúti szerencsétlenségnek

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi Urda település közelében szerdán történt vasúti szerencsétlenségnek - közölte Emiliano García Page, Kasztília-La Mancha tartományi elnöke újságírónak nyilatkozva a baleset helyszínén.

http://ujhazak.com