Vádat emeltek három férfi ellen, akik egy zuglói technopartin verekedtek

Vádat emeltek három férfi ellen, akik a Papp László Budapest Sportarénában tartott technopartin verekedtek - közölte a Fővárosi Főügyészség szerdán az MTI-vel.A közlemény szerint a vádlottak - egy 23 és 25 éves magyar és egy 24 éves ukrán férfi - tavaly november 12-én a hajnali órákban egy nagyobb baráti társaság tagjaiként részt vettek egy technokoncerten.

A férfiak a zsúfolt küzdőterén táncoltak, amikor szóváltásba keveredtek a 25 éves elkövető barátnőjét előzőleg obszcén kifejezésekkel illető, ittas férfival, illetve annak barátaival. A 23 és 24 éves terheltek rátámadtak a sértettre és az egyik barátjára, majd a 25 éves férfi is a sértetthez lépett, és őt ököllel, nagy erővel arcon ütötte.

Ennek hatására a férfi elesett, fejének hátsó részét a küzdőtér kövezetébe ütötte, és eszméletét vesztette. Az elkövetők, észlelve, hogy a sértett eszméletlenül elterült a földön, sietve távoztak a helyszínről, míg mások segítséget hívtak - írták. Az ügyészségi közlemény alapján a sértett életveszélyes koponya- és agysérülést szenvedett, életét az idejében alkalmazott gyors és szakszerű orvosi ellátás mentette meg.

A Fővárosi Főügyészség a 25 éves férfit életveszélyt okozó testi sértés bűntettével vádolta meg és vele szemben végrehajtandó börtönbüntetés kiszabását indítványozta a vádiratban; társaival szemben csoportosan, nyilvános rendezvényen elkövetett garázdaság bűntette a vád és felfüggesztett börtönbüntetés az indítvány - áll a közleményben.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Őrizetbe vett a rendőrség egy 17 éves fiút Miskolcon: azzal gyanúsítják, hogy késsel megszúrt egy 16 éves fiút, aki belehalt sérüléseibe - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

Dulakodás a lépcsőházban

Dulakodás a lépcsőházban

A budaörsi rendőrök elfogták azt a 47 éves férfit, aki késsel és fegyvernek látszó tárggyal támadt a szomszédaira.

Emberölés Szatmárcsekén

Emberölés Szatmárcsekén

A Szabolcsi nyomozók egy 17 éves helybeli fiút vettek őrizetbe.

Összesítő - búcsúzott az óévtől Budapest

Összesítő - búcsúzott az óévtől Budapest

A Budapesti Rendőr-főkapitányság egyenruhásai a közterület-felügyelőkkel és a készenléti rendőrökkel megemelt közterületi jelenléttel biztosították a közrendet és a közbiztonságot a fővárosban.

Újabb információk egy román gyilkos utáni hajszában

Újabb információk egy román gyilkos utáni hajszában

A magyar fejvadászok újabb fotókat kaptak a román célkörözési egységtől egy veszélyes szökevényről.

Kirabolta nagyapját

Kirabolta nagyapját

Szenteste napján késsel fenyegette idős nagypapáját egy tiszajenei férfi és pénzt követelt tőle, végül 300 ezer forinttal távozott a házából.

Vitarendezés pisztollyal és baseballütővel

Vitarendezés pisztollyal és baseballütővel

Négy karcagi testvér nézeteltérést akart rendezni, azonban ennek nem a megfelelő formáját választották: baseballütőkkel és gumilövedékes fegyverrel rontottak a másik családra.

http://ujhazak.com