Vádat emeltek három férfi ellen, akik Hollandiából hoztak drogot Magyarországra

A Fővárosi Főügyészség vádat emelt és végrehajtandó fegyházbüntetést indítványoz azzal a három férfival szemben, akik a feladatokat egymás között megosztva rendszeresen szállítottak értékesítésre szánt drogokat Hollandiából Magyarországra.A Fővárosi Főügyészség azt közölte hétfőn az MTI-vel, hogy a három - 31, 44 és 30 éves - budapesti férfi 2023-ban különböző fajtájú kábítószerekkel, így marihuánával, MDMA-val és kokainnal kereskedtek elsősorban Budapesten.

A módszerük az volt, hogy egyikük - a 31 éves férfi - Hollandia és Magyarország között rendszeresen közlekedő mikrobusz járattal utazott Amszterdamba, ahol megvásárolta a kábítószert, majd ugyanilyen módszerrel azt néhány napon belül hazahozta Budapestre. Megérkezésekor a társai már várták őt, a frissen beszerzett árut az ingatlanjaikban raktározták, és a későbbiek során külön-külön értékesítették.

A külföldi beszerzést a 30 éves férfi szervezte, ő rendelte meg a mikrobuszos szállítást, foglalt szállást a 31 éves futárnak, illetőleg biztosította az utazás egyéb költségeit, míg a 44 éves bűntárs internetes csevegő alkalmazáson keresztül tartotta vele a kapcsolatot és figyelte a szállítmány útját.

Ez történt 2023. július 10-én, az utolsó szállítmány esetében is, amikor az őket akkor már figyelő rendőrség a három férfit pont akkor fogta el, amikor a hazaérkező futár a nála lévő szállítmánnyal átült a társai gépkocsijába egy XI. kerületi benzinkútnál.

Ez a lefoglalt utolsó szállítmány önmagában elérte a bűntetőjogi minősítéshez szükséges jelentős mennyiség hússzorosát. Ezen túlmenően a rendőrség a 44 éves férfi XX. kerületi műhelyében, illetőleg a 30 éves társa újpesti lakásában további különböző fajtájú kábítószereket, a kábítószer-kereskedésre vonatkozó tárgyi bizonyítékokat, valamint a kereskedésből származó készpénzt talált, melyeket lefoglalt - írták.

A főügyészség a három vádlottal szemben jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntette miatt emelt vádat a Fővárosi Törvényszéken, és velük szemben határozott tartamú végrehajtandó fegyházbüntetés, további pénzbüntetés kiszabását indítványozta a vádiratban - áll a közleményben.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Őrizetben a maszkos garázda

Őrizetben a maszkos garázda

A BRFK azonosította az őrjöngőt.

Egy késsel sebesített meg fiatalokat egy férfi Debrecenben

Egy késsel sebesített meg fiatalokat egy férfi Debrecenben

A rendőrök pár órán belül elfogták a 64 éves elkövetőt, majd gyanúsítottként kihallgatták és őrizetbe vették.

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Az FBI jelzésére a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) azonosított egy szökevény által használt autót.

Tömegverekedés Monoron

Tömegverekedés Monoron

Több embert is gyanúsítottként hallgattak ki a rendőrök.

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar állampolgárságú érintettje van a nepáli-tibeti határtérségben bekövetkezett természeti katasztrófának, így már három érintettről tudnak - közölte a Külügyminisztérium csütörtökön az MTI-vel.

A rendőrök befejezték a baltás rabló ügyét

A rendőrök befejezték a baltás rabló ügyét

A támadó még májusban baltával szerezte meg egy 49 éves férfi telefonját a kesznyéteni Szamárhát-tanyán.

Kiesett egy kisgyerek egy szegedi panelház ablakából, a helyszínen életét vesztette

Kiesett egy kisgyerek egy szegedi panelház ablakából, a helyszínen életét vesztette

Kiesett egy kisgyerek szerda reggel egy szegedi, tízemeletes panelház ablakából, és a helyszínen meghalt – erősítette meg a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyelete az MTI-nek.

A hangja elárulta

A hangja elárulta

Ismerősét rabolta ki a kunmadarasi férfi.

Gyorsan elfogták a kecskeméti rablót

Gyorsan elfogták a kecskeméti rablót

Egy szikével rontott be egy lakásba, némi értékkel távozott. A kecskeméti járőrök egy órán belül elfogták.

Közel 20 gramm kábítószert találtak Vácott

Közel 20 gramm kábítószert találtak Vácott

A rendőrök azután állítottak meg egy autót, hogy látták, amint egy utas kidob egy tasakot a hátsó ablakon.

http://ujhazak.com