Vádat emeltek két elítélt ellen, akik megölték egyik zárkatársukat

A Fővárosi Főügyészség vádat emelt és - a feltételes szabadság kizárása mellett - életfogytig tartó fegyházbüntetést indítványoz az ellen a két férfi ellen, akik többszörösen minősített emberölést követtek el zárkatársuk sérelmére; az ügy további vádlottja egy segítséget nem nyújtó elítélt is.A Fővárosi Főügyészség kedden közölte az MTI-vel, hogy a három vádlott - egy 41, egy 30 és egy 54 éves férfi - és a sértett, másokkal együtt, jogerős szabadságvesztésüket töltötték ugyanabban a zárkában, a Budapesti Fegyház és Börtön egyik X. kerületi, Maglódi úti épületében.

A 41 és a 30 éves férfi a zárkába vezető szerepre törekedett, "domináns helyzetükben" egyedül csak az 54 éves férfi tudott osztozni, aki a másik két férfi viselkedését képes volt befolyásolni. A 41 és a 30 éves fogvatartott a zárkában egyik társukat, a sértettet, időnként élő súlyként használták, valamint bántalmazták, 2022 augusztusában megtiltották neki, hogy egyen, majd pedig túlevésre kényszerítették.

Ezt követően egyik zárkatársukat arra kényszerítettek, hogy bántalmazza a sértettet, aki kényszerhelyzetében ennek kis mértékben eleget tett, ezután a két vádlott maga is erősen bántalmazta a sértettet. Az ügyészség szerint a sértett a bántalmazás miatt életveszélyes sérüléseket szenvedett. A bántalmazók megtiltották neki, hogy az esti gyógyszerelosztáson részt vegyen, így nem derült ki rövid időn belül az állapota, az éjjeli órákban a sérülései következtében életét vesztette.

A hajnali zárkaellenőrzésen a büntetés-végrehajtási személyzet megkezdte a sértett újraélesztését, ez azonban már nem vezetett eredményre - írták. Az 54 éves férfi annak ellenére, hogy a bántalmazást mindvégig látta és felmérte annak súlyosságát, majd azt, hogy a sértett orvosi ellátást igényel, mégsem kísérelte meg leállítani társait, emellett sem az esti gyógyszerosztás alkalmával a büntetés-végrehajtási intézet személyzetének személyesen, sem pedig a zárkában elhelyezett segélyhívó gomb megnyomásával nem jelzett, nem nyújtotta a sértett részére a tőle elvárható segítséget.

A Fővárosi Főügyészség a két bántalmazót aljas indokból, különös kegyetlenséggel, védekezésre képtelen személy sérelmére társtettesként elkövetett emberölés bűntettével vádolja a Fővárosi Törvényszék előtt és életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítélésüket indítványozza azzal, hogy a feltételes szabadságra bocsátást a bíróság zárja ki.

A harmadik társukat a főügyészség segítségnyújtás halált okozó elmulasztásának bűntettével vádolja és határozott idejű fegyházbüntetés kiszabására tett indítványt vele szemben - áll a közleményben.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

Ittasan balesetezett, majd sörözött tovább

Ittasan balesetezett, majd sörözött tovább

A szombathelyi rendőrök fogták el azt az ittas férfit, aki miután gépkocsijával az árokba hajtott, folytatta a sörözést tovább.

Elhunyt Sir Patrick Stewart

Elhunyt Sir Patrick Stewart

86 éves korában távozott a közkedvelt színész.

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Kábítószer birtoklása miatt indult eljárás egy makói fiatallal szemben, aki külföldi weboldalról rendelt THC-t tartalmazó elektromos cigarettát.

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi vasúti szerencsétlenségnek

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi vasúti szerencsétlenségnek

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi Urda település közelében szerdán történt vasúti szerencsétlenségnek - közölte Emiliano García Page, Kasztília-La Mancha tartományi elnöke újságírónak nyilatkozva a baleset helyszínén.

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Az esztergomi rendőrök három férfit fogtak el, akik egy korábbi nézeteltérés miatt fenyegették meg haragosukat, majd megrongálták a gépkocsiját.

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Könnyű sérülés, jelentős anyagi kár és büntetőeljárás lett a vége két budapesti férfi kocsikázásának Szarvason.

Zsarolással jutott pénzhez

Zsarolással jutott pénzhez

A tolnai rendőrök a férfit elfogták és előállították.

Erőszakos zaklató ügyét zárták le a budapesti nyomozók

Erőszakos zaklató ügyét zárták le a budapesti nyomozók

A fővárosi nyomozók befejezték annak a férfinak az ügyét, aki hónapokon keresztül zaklatott, majd bántalmazott egy fiatal nőt.

Rendőrök előzték meg a tragédiát

Rendőrök előzték meg a tragédiát

Több fiatal is kárt akart tenni magában Komárom-Esztergom megyében, de kollégáink gyors beavatkozása megakadályozta ezt.

http://ujhazak.com