Vádat emeltek két férfi ellen, aki Molotov-koktélokat dobott egy lakott házra

Vádat emeltek két férfi ellen, aki Molotov-koktélokat dobott egy csörögi házra, ahol többen aludtak - tájékoztatta a Pest Megyei Főügyészség szerdán az MTI-t.A vádirat szerint az elkövetők - akik rokonok, ugyanabban a csörögi házban éltek - 2021 márciusában együtt italoztak otthonukban, és egyikük felhozta egy sérelmét. Azt mondta, azért küldték börtönbe volt élettársa zaklatása miatt, mert a nő anyja ellene vallott.

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Felvetette, hogy ráijeszthetnének volt élettárására és az anyjára. Négy üres sörösüvegből Molotov-koktélt készítettek, meggyújtották, az épületre dobták és elszaladtak.
    

A ház egyik utcára néző szobájában ekkor a volt élettárs és a kiskorú gyermeke aludt, a mellettük lévő helyiségben pedig a nő anyja tévézett. A négy Molotov-koktélból egy a ház mellé esett, kettő a falon robbant szét, egy pedig betörte annak a szobának az ablakát, amelyben a nő aludt a gyermekkel. A szobában a palack összetört és az égő benzin lángra lobbantotta a szőnyeget és a padlót, majd a tűz gyorsan átterjedt a helyiség berendezésére is - ismertették.
    

A két nő és a gyerek már csak a konyha ablakán keresztül tudta elhagyni a házat a tűz miatt, amelyet egy rokonuk kezdett el oltani, majd a tűzoltók fékezték meg a lángokat. Az ügyészségi közlemény szerint a nőnek több mint hetvenezer, anyjának mintegy ötszázezer forintos kára keletkezett. Kiemelték, pusztán a szerencsén múlott, hogy a házban tartózkodók nem sérültek meg.
 

Az ügyben a főügyészség különös kegyetlenséggel, több ember sérelmére, tizennegyedik életévét be nem töltött, illetve védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettének kísérlete és kétrendbeli rongálás vétsége miatt emelt vádat - közölték.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Láncfűrésszel nyomatékosította igazát

Láncfűrésszel nyomatékosította igazát

A Siófoki Rendőrkapitányság eljárást folytat egy ózdi lakossal szemben, aki a gyanú szerint láncfűrésszel fenyegetett meg egy sofőrt egy kőröshegyi parkolóban.

Erdő közepében…

Erdő közepében…

A tiszakécskei rendőrök – a Nemzeti Védelmi Szolgálat jelzése alapján – vadkamera segítségével buktattak le két férfit, akik egy Tiszaalpár melletti erdős területen termesztettek kannabiszt.

Hópihét árult

Hópihét árult

A zalai bűnügyesek a közterületi támogató alosztály segítségével csaptak le egy dílerre Zalaegerszegen.

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

A 47 éves nő elszámoltatása folyamatban van.

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Vádat emelt a Békés Megyei Főügyészség egy nővel és két gyermekével szemben, akik rászoruló nőket kényszerítettek prostitúcióra és ház körüli munkára, emellett egy kiskorú szabadságát korlátozták és ki is rabolták - tájékoztatta Havrán Ákos, a főügyészség helyettes szóvivője kedden az MTI-t.

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

Ittasan balesetezett, majd sörözött tovább

Ittasan balesetezett, majd sörözött tovább

A szombathelyi rendőrök fogták el azt az ittas férfit, aki miután gépkocsijával az árokba hajtott, folytatta a sörözést tovább.

Elhunyt Sir Patrick Stewart

Elhunyt Sir Patrick Stewart

86 éves korában távozott a közkedvelt színész.

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Kábítószer birtoklása miatt indult eljárás egy makói fiatallal szemben, aki külföldi weboldalról rendelt THC-t tartalmazó elektromos cigarettát.

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi vasúti szerencsétlenségnek

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi vasúti szerencsétlenségnek

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi Urda település közelében szerdán történt vasúti szerencsétlenségnek - közölte Emiliano García Page, Kasztília-La Mancha tartományi elnöke újságírónak nyilatkozva a baleset helyszínén.

http://ujhazak.com