Vádat emeltek két fiatal ellen, akik felgyújtották egy ember ruháját

A Kaposvári Járási Ügyészség vagyon elleni bűncselekmények mellett különös kegyetlenséggel elkövetett súlyos testi sértés kísérlete miatt emelt vádat azzal a két fiúval szemben, akik közül a fiatalabb meggyújtotta egy ember ruházatát, majd bántalmazta, társa pedig minderről videót készített - közölte a Somogy Vármegyei Főügyészség csütörtökön az MTI-vel.A közlemény szerint a fiatalabb terhelt 2024 tavaszán két kaposvári üzletből lopott élelmiszereket és szeszes italokat. Egy magánszemély övtáskáját is ellopták, és az önkormányzat által üzemeltett mosdó pénzgyűjtő automatáját is kifosztották.

A fiatalabb fiú egy használaton kívüli illemhelyről ki akarta zavarni az ott éjszakázó, ittas sértettet, ezért először a ruháját, aztán a mellette lévő szemetet gyújtotta meg. Ezt követően a vádlott az oltással foglalkozó férfi hátának dobott egy nehéz fapallót, kövekkel dobálta, és egy tenyérnyi méretű betondarabbal dobta arcon a sértettet. A vádlott társa mindvégig aktívan részt vállalt a bántalmazásban: gúnyolta és kinevette a sértettet, és videóra is vette a történteket.

A nevelésbe vett fiúk a gondozási helyükön többször rongáltak, szoba- és szekrényajtókat, valamint bútorokat törtek szét, de a fiatalabb a tévékészüléket is tönkretette - írták. Az ügyészség a Kaposvári Járásbíróságra benyújtott vádiratában a vádlottakkal szemben javítóintézeti nevelést indítványozott - áll a közleményben.

(Forrás: MTI)

 

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A kerítés buktatta le apát és fiát

A kerítés buktatta le apát és fiát

Nem a legjobb rejtekhelyet választotta a páros: egyszerűen a kerítésre akasztották a kábítószert tartalmazó zacskót, ráadásul átlógott a szomszéd oldalára.

Pisztolyt szorítottak a tarkójához, késsel fenyegették

Pisztolyt szorítottak a tarkójához, késsel fenyegették

Egy korábbi sérelem miatt akartak elégtételt venni egy nagytarcsai férfin.

Nemzetközi gyorsvonaton hozták be a drogot

Nemzetközi gyorsvonaton hozták be a drogot

A Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) az ORFK Bűnügyi Ellátó Igazgatóságával (BEI) Kelenföldön csapott le két dílerre.

A génjei buktatták le

A génjei buktatták le

Egy táskát akart elrabolni, végül éppen az árulta el a támadót, amit hátrahagyott: a DNS-e.

Építkezésen fogták el a szexuális erőszaktevőt

Építkezésen fogták el a szexuális erőszaktevőt

A több mint fél éve szökésben lévő 53 éves férfira az NNI fejvadászai a TEK műveleti egységének segítségével csaptak le.

Életveszélyesen megsebesítette ismerősét Hajdúhadházon

Életveszélyesen megsebesítette ismerősét Hajdúhadházon

A 24 éves férfit a helyszínen elfogták a rendőrök, majd őrizetbe vették és kezdeményezték a letartóztatását.

Hajszál híján…

Hajszál híján…

Gyermekével szenvedett balesetet egy ittas sofőr.

Figyelmesebben az utakon!

Figyelmesebben az utakon!

Kedden az autósok figyelmetlensége miatt két gyalogos súlyosan, egy kerékpáros pedig könnyebben sérült meg Szekszárdon.

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Szerda hajnalban meghalt a Közép-magyarországi Agrárszakképzési Centrum egyik végzős osztályának diákja Hévízen, a körülményeket a rendőrség vizsgálja.

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Lakatos Milos ellen elfogatóparancsot adtak ki a Pest megyei rendőrök.

http://ujhazak.com