Vádat emeltek terhes élettársa megölése miatt egy férfi ellen Szabolcsban

Vádat emelt a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Főügyészség egy férfi ellen, mert megfojtotta terhes élettársát - tudatta a vádhatóság közleményben az MTI-vel pénteken.A 30-as évei elején járó férfi Nyírkátán, élettársi kapcsolatban élt a sértettel. A férfi féltékenysége miatt gyakori voltak köztük a veszekedések, a férfi többször bántalmazta élettársát, de a nő nem tett feljelentést.
    

Május 24-én a pár ismét összeveszett, ezért a nő az egyik közelben lakó barátnőjéhez költözött. Három nappal később, hajnali 3 óra körül a vádlott az utcáról figyelte a lakóházat. Amikor élettársa kijött, és a házigazdával a ház mellett beszélgetett, a férfi indulatosan kiabálva, egy 15 centiméteres pengehosszúságú késsel bement az ingatlan udvarára, és élettársát a hajánál megragadva a falu szélre vonszolta, ahol többször megütötte, kétszer megvágta, majd kivette nadrágjából az azt rögzítő zsinórt, és azzal megfojtotta a 20 hetes terhes nőt. A férfi a rokonainál bujkált, mikor a rendőrség elfogta.
    

A főügyészség a férfit emberöléssel és a sértett sanyargatásával, felfegyverkezve elkövetett személyi szabadság megsértésével vádolja. Az ügyészség azt indítványozza, hogy ha a vádlott az előkészítő ülésen beismerő vallomást tesz, a bíróság ítélje 15 év börtönre és 10 év közügyektől eltiltásra - tudatták közleményben.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Négyet egy csapásra

Négyet egy csapásra

Munkatársaink egy időpontban intézkedtek négy helyen kábítószer-terjesztőkkel szemben, őrizetbe vették őket.

Fűvel ízesítette a rántottát

Fűvel ízesítette a rántottát

A zalaszentgróti járőrök négy férfival szemben intézkedtek egy hegyi pincénél, háromnak közülük pozitív lett a drogtesztje.

Vádemelési javaslat egy késelővel szemben

Vádemelési javaslat egy késelővel szemben

A vita hevében egy személyt életveszélyesen, három másikat könnyebben sebesített meg a fiatal férfi.

BRFK: albérletben felejtette a drogot egy díler

BRFK: albérletben felejtette a drogot egy díler

Albérletben felejtett több mint egy kilogramm kábítószert egy 22 éves férfi, akit kábítószer-kereskedelem és kábítószer birtoklása miatt gyanúsítottként hallgattak ki, majd őrizetbe vettek - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság csütörtökön a Facebook-oldalán.

Fegyveresen rabolt

Fegyveresen rabolt

A Nógrád megyei nyomozók őrizetbe vették azt a 26 éves férfit, aki Salgótarjánban rabolt ki egy fiatalembert.

Rendőrkézen a taktakenézi emberölés gyanúsítottja

Rendőrkézen a taktakenézi emberölés gyanúsítottja

A rendőrök elfogták azt a férfit, aki Taktakenézen leszúrta egy ismerősét.

Állatkínzás Oroszlányban

Állatkínzás Oroszlányban

Az oroszlányi nyomozók hamar azonosították, majd elfogták azt a 14 éves elkövetőt, aki egy macska életét oltotta ki.

Elfogták az erzsébetvárosi gyilkosság mindkét feltételezett elkövetőjét

Elfogták az erzsébetvárosi gyilkosság mindkét feltételezett elkövetőjét

Elfogták a nyomozók az erzsébetvárosi emberölés mindkét feltételezett elkövetőjét - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

Őrizetben egy bokszerrel támadó

Őrizetben egy bokszerrel támadó

A gödöllői rendőrök elfogták azt a férfit, aki bokszerrel ütött meg egy intézkedő polgárőrt.

Újra nagy mennyiségű kábítószert foglaltak le

Újra nagy mennyiségű kábítószert foglaltak le

Az akció során közel 2,2 kg drog piacra kerülését akadályozták meg a rendőrök.

http://ujhazak.com