Vádemelés csoportos rablás és testi sértés miatt

Vádat emeltek három ember ellen, akik egy ismerősüket életveszélyesen összeverték és kirabolták - közölte a Fővárosi Főügyészség pénteken az MTI-vel.A közlemény szerint 2021 októberében a három vádlott, az 52-es villamoson véletlenül találkozott az ittas és bódult állapotban lévő ismerősével, a későbbi sértettel, pénzt akart tőle szerezni. A férfi nem adott nekik pénzt, ezért, amikor le akart szállni, az egyik vádlott megütötte.
    

A sértett leszállt, a három vádlott - két 30 éves férfi és egy 23 éves nő - követte, megálltak beszélgetni, majd a sértett továbbment a Határ út közelében lévő Kiserdőbe. Az erdő szélén a három vádlott olyan súlyosan bántalmazta a férfit, hogy az eszméletét vesztette. A vádlottak elvették a kabátját, és miután megszerezték belőle az értékeket, beljebb vitték a férfit az erdőben, hogy ne fedezzék fel a járókelők - olvasható a közleményben.     


A sértett - aki súlyos, nyolc napon túli sérüléseket szenvedett - később magához tért, segítséget kért egy járókelőtől, aki mentőt hívott hozzá. Megjegyezték: a bántalmazás életveszélyes sérülést is okozhatott volna. A Fővárosi Főügyészség a támadókat csoportos rablás bűntettével és életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérletével vádolja. A főügyészség halmazati büntetésként fegyházbüntetés, illetve pénzbüntetés kiszabását is indítványozza a vádiratban. Emellett a főügyészség azt is indítványozta, hogy a bíróság az egyik férfi és a női vádlott korábbi, felfüggesztett szabadságvesztéseinek végrehajtását is rendelje el.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Láncfűrésszel nyomatékosította igazát

Láncfűrésszel nyomatékosította igazát

A Siófoki Rendőrkapitányság eljárást folytat egy ózdi lakossal szemben, aki a gyanú szerint láncfűrésszel fenyegetett meg egy sofőrt egy kőröshegyi parkolóban.

Erdő közepében…

Erdő közepében…

A tiszakécskei rendőrök – a Nemzeti Védelmi Szolgálat jelzése alapján – vadkamera segítségével buktattak le két férfit, akik egy Tiszaalpár melletti erdős területen termesztettek kannabiszt.

Hópihét árult

Hópihét árult

A zalai bűnügyesek a közterületi támogató alosztály segítségével csaptak le egy dílerre Zalaegerszegen.

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

A 47 éves nő elszámoltatása folyamatban van.

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Vádat emelt a Békés Megyei Főügyészség egy nővel és két gyermekével szemben, akik rászoruló nőket kényszerítettek prostitúcióra és ház körüli munkára, emellett egy kiskorú szabadságát korlátozták és ki is rabolták - tájékoztatta Havrán Ákos, a főügyészség helyettes szóvivője kedden az MTI-t.

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

Ittasan balesetezett, majd sörözött tovább

Ittasan balesetezett, majd sörözött tovább

A szombathelyi rendőrök fogták el azt az ittas férfit, aki miután gépkocsijával az árokba hajtott, folytatta a sörözést tovább.

Elhunyt Sir Patrick Stewart

Elhunyt Sir Patrick Stewart

86 éves korában távozott a közkedvelt színész.

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Kábítószer birtoklása miatt indult eljárás egy makói fiatallal szemben, aki külföldi weboldalról rendelt THC-t tartalmazó elektromos cigarettát.

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi vasúti szerencsétlenségnek

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi vasúti szerencsétlenségnek

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi Urda település közelében szerdán történt vasúti szerencsétlenségnek - közölte Emiliano García Page, Kasztília-La Mancha tartományi elnöke újságírónak nyilatkozva a baleset helyszínén.

http://ujhazak.com