Vagány nők, akik szembementek a férfiuralommal

Tíz követendő példa, aki nem szégyelli, hogy a férfiakéhoz hasonló jogokat akar.
Indiában a nemek közötti egyenjogúság olyan messze van, mint Makó Jeruzsálemtől. Az országban minden évben közel 10 ezer gyereket, főleg kislányokat, rabolnak el azért, hogy
szexrabszolgának adják el őket.

Ennél is szörnyűbb, hogy a hatóság nem tesz semmit, ha valaki bejelenti, hogy eltűnt a gyereke, ugyanis az emberrablás a rendőrség tudtával történik. A lánygyerekeket egyébként sem becsülik meg, ezért is gyakori az abortusz, ha a magzat nem fiú. Ezt többnyire a kormány is támogatja.

A világnak azonban minden táján élnek bátor nők, így Indiában is, ahol tízen elhatározták, hogy kiállnak a nők elnyomása ellen.1. A fenti képhez tartozó nő nem bánta, hogy többen megalázták a menstruációs kellemetlensége miatt: „Ez azoknak szól, akik kimeresztett szemmel bámultak: NEM SZÉGYELLEM MAGAM. Nézzétek csak a piros foltot a nadrágomon, nézegessétek a fenekem, amikor sétálok, gyertek és fogdossatok meg, ha van hozzá merszetek, mert én akkor sem fogom szégyellni magamat, hanem előveszek egy tisztasági betétet, és megmutatom a használati módját. Cserébe ti megtaníthatjátok a nyilvános vizelést. Ha ti amiatt nem szégyellitek magatokat, akkor nekem se kell.” 2. Ez a hölgy nem félt megmutatni, hogy kik azok a pasik, akik rezzenéstelen arccal megbámulták az utcán. A kép feltöltője elárulta, hogy ezek a férfiak több, mint három percen keresztül nézték. Akinek volt része hasonlóban, az jól tudja, hogy az ilyesmi mennyire frusztráló. A lány nem foglalkozott ezzel, hanem úgy döntött, hogy amennyiben neki ez jár, akkor tudja meg az egész világ, hogy kiket kell elkerülni az utcán.3. Mayanti Langer egy tévés újságíró, akit megtaláltak a szexista trollok. A nő úgy lerendezte őket, ahogy azt illik: „18 éves korom óta dolgozom, úgyhogy ahelyett, hogy az időtöket pazaroljátok arra, hogy aranyásónak neveztek, inkább szerezzetek munkát, hogy el tudjátok tartani a családjaitokat és magatokat. Remélem, hogy jobban érzitek magatokat attól, hogy zaklattatok, aminek egyébként semmi értelme nem volt. A legjobbakat!”4. Rima Kallingal színésznő beleunt abba, hogy csak dublőrként kap munkát: „Többé nem akarok másodhegedűs lenni. Úgy érzem, mintha egy tulajdon lennék. Egy ember, akire különböző ruhákat adnak azért, hogy színesebb legyen a kép.”5. Az a nő, aki a fenti képet készítette, nem félt cselekedni, amikor rájött, hogy a sofőr filmezi. A nő az Olát, vagyis az Uber indiai megfelelőjét használta, amikor kiderült, hogy a férfi kamerázza. A nő arra kérte a céget, hogy tegyenek valamit az ügyben, hogy a férfi ne zaklathasson másokat. A sofőrt kirúgták.6. Az indiai nőt nem érdekelte, hogy önjelölt erkölcsi rendőrök meg akarták akadályozni abban, hogy átmenjen az egyik férfi barátjához: „Kit érdekel, hogy mennyi napot vagyok nála? Léteznek ennél fontosabb dolgok is a világon, ráadásul ez a XXI. század.”7. Egy férfi hozzászóló arról kérdezte a fenti képen látható politikust, hogy az anyja és a lánya a szabad akaratából szexelhet-e. A választ nem a politikus, hanem annak anyja adta meg: „Természetesen szabad akaratomból szexeltem. […] Akkor, amikor akartam, azzal, akivel akartam. […] Azért harcolok, hogy nők és férfiak kizárólag közös megegyezéssel feküdjenek le egymással.” 8. Egy bengáli színésznő így állította le a perverz hozzászólókat az Instagramon: „Igen, nő vagyok, tehát van mellem és fenekem. Ha ezzel valami bajod van, akkor ne nézegesd a képeimet, hiszen van arra lehetőséged, hogy ne kövess. Öröm látni, hogy szexuálisan még mindig degenerált a társadalmunk.”9. Saloni Chopra színésznőt arra kérték az Instagramon, hogy ne mutogassa a pántját, mert túl sokan mutat meg magából. A nő erre egy mindenre fittyet hányó pózban mutatta a melltartóját, ami mellé ezt írta: „Az alsóneműt nem kell elrejteni. Ugye, hogy egész csinos, nem? Unom, hogy a nőknek állandóan megalázva kellene érezniük magukat.”10. Egy bollywoodi filmben kicenzúráztak egy melltartó. Erre Priya Malik melltartó nélkül pózolt a fenti képen, amit a Twitterre tett fel ezzel a megjegyzéssel: „Mert a társadalmunk számára nincs rendben a melltartó.”

(Forrás: szeretlekmagyarorszag.hu)

Hozzászólások

Megmagyarázhatatlan történetek, amelyek karácsonykor történtek

Megmagyarázhatatlan történetek, amelyek karácsonykor történtek

Sok furcsaság történik az ünnep környékén.

Gyilkos áru

Gyilkos áru

Drog miatt halhatott meg egy nő Versenden.

Elhanyagolták és bántalmazták a gyermekeiket

Elhanyagolták és bántalmazták a gyermekeiket

A ráckevei rendőrök lezárták a nyomozást a szülők ellen.

Halálos balesetet okozott, majd elhajtott

Halálos balesetet okozott, majd elhajtott

A rendőrök nagy erőkkel keresték azt a gépjárművezetőt, aki két nőt ütött el az egyik szolnoki, kijelölt gyalogos-átkelőhelyen.

Új fejlemények Till Tamás ügyében

Új fejlemények Till Tamás ügyében

Sajtótájékoztatón számolt be az Országos Rendőr-főkapitányság a 2000 májusának végén Baján eltűnt 11 esztendős Till Tamás meggyilkolásáról. Mint ismeretes, az eltűnt fiú holttestét 2024 nyarán találták meg egy bajai tanya melléképületében, az aljzatbetonba elásva.

Roosevelt nem hagyta eltávolítani a mellkasába fúródott golyót

Roosevelt nem hagyta eltávolítani a mellkasába fúródott golyót

Amerikai elnökök furcsa rögeszméi.

Megtámadták Gordon Ramsayt Costa Ricán

Megtámadták Gordon Ramsayt Costa Ricán

Hírességek, akik túlélték az ellenük elkövetett merényletet.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az öngyilkosságra készülő nő hozzáment az őt megmentő mozdonyvezetőhöz

Az öngyilkosságra készülő nő hozzáment az őt megmentő mozdonyvezetőhöz

Tragédiának indult, de végül szerelmi történet lett a vonat elé lépő ápolónő története.

Makkegészséges férfi halt meg a vizsgálat közben

Makkegészséges férfi halt meg a vizsgálat közben

Sebészek osztották meg a Redditen a legelképesztőbb élményeiket, amiket egy-egy műtét alatt éltek át.

http://ujhazak.com