Vágyfokozás egyszerű módon

Amennyiben felszeretnéd pezsdíteni a szexuális életeteket iktass be egy igazán kézenfekvő alternatívát, amely tuti felélénkíti bennetek a vágyat. 

Biztosan ismerős mindenkinek a petting szó, amely nem jelent mást, mint behatolás nélküli ingerlést, illetve örömszerzést. Ezt általában előjátékként alkalmazzák. Nagymértékben előnyös, mert míg a férfiak képesek a csúcsra jutni közösülés közben, a nőknek nem mindig elegendő a férfi nemi szervének mozgatása a hüvelyében, a kielégüléshez sokszor szüksége van simogatásra, valamint csiklókényeztetésre. Ezt megtehető szájal, újjal v szexuális eszköz segítségével. Tehát a petting elősegíti mindkét fél számára az orgazmus elérését, sőt sok nőnek ez a kielégülés kedvezőbb vagy csak ezzel képesek a ,,csúcsra jutni".

5_o_szex-northfoto

A trükk lényege ezen alapul, bizonyos időre zárd ki a behatolás lehetőségét az ágyban. Annak tudatában, hogy tilos ezt megtenni, felszabadító és vágyakozó érzéseket keletkeznek majd bennetek. Egy bizonyos idő elteltével így annyira kívánni fogjátok egymást, akár csak a kapcsolatok elején.

Hozzászólások

Játékpisztoly és centrifuga

Játékpisztoly és centrifuga

Önbíráskodás miatt kell felelnie egy 70 éves kalocsai férfinek.

Lebukott a netes zaklató

Lebukott a netes zaklató

Az online térben zaklatta és a személyes adataival is visszaélt.

Vonaton erőszakoskodott

Vonaton erőszakoskodott

A dabasi rendőrök néhány óra alatt elfogták azt a férfit, aki vonaton erőszakoskodott egy fiatal nővel.

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Az férfit garázdasággal gyanúsítják az V. kerületi rendőrök.

„Okosan beszélj!”

„Okosan beszélj!”

Kiszolgáltatott férfit zsákmányolt ki és bántalmazott egy testvérpár Fejér vármegyében.

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három fiút, akik egy XX. kerületi, a Vízisport utcában lévő lakás erkélyéről légpuskával adtak le lövéseket, amelyek két fiatalt eltaláltak, egyikük súlyos, másikuk könnyű sérüléseket szenvedett - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon pénteken.

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

A gödöllői rendőrök a baleset okozása mellett segítségnyújtás elmulasztása miatt is kihallgatták D. Sándort.

Díjkitűzés: 40 millió forint a nyomravezetőnek

Díjkitűzés: 40 millió forint a nyomravezetőnek

A magas összeget az országos rendőrfőkapitány a Radics-ügyben tűzte ki.

Fuvart ígértek neki, de kirabolták

Fuvart ígértek neki, de kirabolták

A váci rendőrök elfogták azt a két férfit, akik egy külföldi állampolgártól erőszakkal vették el a mobiltelefonját és a táskáját.

http://ujhazak.com