Valójában mi történt a Titanic túlélőivel?

A 2000 emberből nagyjából 700 élte túl az 1912. április 14-15-ei tragédiát.Mítoszok, legendák, összeesküvés-elméletek sokasága lengi körül a Titanic szerencsétlenségét. A sok teóriáról senki sem tudja, hogy melyik az igazság, és talán soha nem is fog kiderül, ám az teljesen biztos, hogy a Titanic jéghegynek ütközött és egyetlen éjszaka alatt elsüllyedt.

Az 1912. április 14-15-ei napon bekövetkező balesetet 2000 emberből nagyjából 700 élte túl. Most néhányukról megtudhatod, hogy hogyan alakul a sorsuk, miután megmenekültek.Az utolsó fiatal utas, aki jól emlékszik a balesetre: Csak 7 éves volt Eva Miriam Hart, amikor a szüleivel felszállt a Titanicra. A kislány anyja egész este nem aludt, mert aggódott valami miatt és rosszul érezte magát.

Amikor a Titanic süllyedni kezdett, akkor Eva apja a kabinba rohant, takaróba tekerte a lányát, majd felemelte az anyjával egy mentőcsónakba. A férfi utoljára azt mondta a gyermekének, hogy: „Fogd meg anya kezét, és legyél jó kislány!”

Eva apját soha nem találták meg. A hajószerencsétlenséget túlélő kislány később énekes és a brit konzervatív párt egyik szervezője lett. A nagyon aktívan élő Eva részletesen leírta a baleset napját. A túlélő 91 éves korában hunyt el az otthonában.Elsüllyeszthetetlen Molly: A Titanic elsüllyedése előtt Mrs. Margaret Brown néven ismerték az asszonyt, aki azért vált híressé az Egyesül Államokban, mert 8 évvel korábban indult a politikai pozícióért, még azelőtt, hogy a nők egyáltalán szavazati jogot kaptak volna.

Margaret Európában tartózkodott, amikor üzenetet kapott arról, hogy az unokája beteg. Az asszony úgy döntött, hogy a lehető leggyorsabban New Yorkba utazik, hogy meglátogassa.

Miután a Titanic jéghegynek ütközött, Margaret a 6-os mentőcsónakba került.

Mire a Carpathia elérte New Yorkot, addigra Margaret a túlélők bizottságának elnöke lett, és közel 10 ezer dollárt gyűjtött a rászorulóknak. A nő addig nem hagyta el a Carpathia fedélzetét, amíg teljesen biztos nem lett abban, hogy mindenki megkapta az orvosi segítséget.

Később Margaretet kitüntették a Titanic túlélőinek nyújtott segítségéért. Az első világháború idején megkapta a Legfelsőbb Légió Rendjét. Margaret, akit csak Hollywoodban neveztek Molly-nak, máshol nem, 65 évesen, agydaganat miatt halt meg New Yorkban.Dorothy Gibson: A színésznőként dolgozó Dorothy Gibson Párizsban volt az édesanyjával, amikor úgy döntött, hogy első osztályú jegyeket vesz a Titanicra. A baleset estéjén, nagyjából 23 óra 40 perckor, Dorothy a hídon volt két bankát társaságában.

A színésznő a kabinja felé indult, amikor ropogó hangot hallott. Dorothy és az anyja a 7-es mentőcsónakba került, ami félig üres volt, ezért megkérte a bankárokat, hogy tartsanak velük. A csónakba víz szivárgott, de sikerült ruhákkal lezárniuk a lyukat.

Miután a túlélők New Yorkba érkeztek, Dorothy biztos volt abban, hogy megkapja a filmes szerepet. A színésznő saját maga írta a forgatókönyvet és ugyanazt a ruhát viselte, amit a tragédia napján. A filmet egy hónappal a Titanic elsüllyedése után mutatták be.

Hamarosan Dorothy úgy határozott, hogy abbahagyja a filmes karrierjét, és a Metropolitan Operában kezdett dolgozni. 1928-ban az anyjával Párizsba költöztek, majd a második világháború idején Olaszországban éltek, ahonnan visszamentek Párizsba. Dorothy 65 évesen szívrohamot kapott és meghalt.A Titanic árvái: A 3 éves Michel Navratil és a 2 éves Edmond Navratil álnevekkel (Luis és Otto) jutott fel a hajóra az apjukkal, akinek ugyancsak Michel volt a neve. A férfi azt állította, hogy özvegy, és mindenkinek azt mondta, hogy a felesége meghalt.

Az igazság azonban az volt, hogy Michel és a felesége elváltak, a férfi pedig az asszony tudta és beleegyezése nélkül vitte el a két kisgyereket. Amikor a Titanic süllyedni kezdett, akkor Michel az utolsó mentőcsónakba tette a két gyereket, akiknek utoljára ezt mondta: „Gyermekeim, amikor anyukátok eljön értetek, akkor mondjátok meg neki, hogy még mindig szeretem.”

A férfi meghalt, a fiatalabb Michel és Edmond pedig még nagyon kicsi volt, angolul sem beszéltek, ezért nehezen találták meg a rokonaikat. Egy hónappal a tragédia után az anya meglátta az újságban a róluk készült fényképet, majd május 16-án újra találkozott a gyermekeivel.

Később a testvérpár élete nagyon különbözően alakult. Michel megházasodott, pszichológia professzorként dolgozott, Montpellierben élt, és 92 évesen meghalt. Edmond is megházasodott, de ő építész lett, majd csatlakozott a francia hadsereghez a második világháborúba, és 43 évesen halt meg.A menedzser, aki megszökött a hajóról: A White Star Line elnöke volt Joseph Bruce Ismay, aki a Titanic építéséért is felelős volt, sőt, sokan úgy gondolják, hogy leginkább neki köszönhető a tragédia, mert nem vette elég komolyan a Harland and Wolff figyelmeztetését, amely szerint túl kevés mentőcsónakot terveztek.

Ugyancsak a menedzser volt az, aki nem foglalkozott Smith, a Titanic kapitányának jéghegyről szóló értesítésével, hanem ragaszkodott hozzá, hogy haladjanak tovább az eredeti útvonalon. Az elnök mentőcsónakba kérette magát, és állítólag még a tekintetét is elfordította, hogy ne lássa a süllyedő hajót.

A Titanic tragédiája után a sajtó erősen támadta Ismay-t, akit megvádoltak azzal, hogy úgy hagyta el a fedélzeten, hogy azon még nők és gyerekek is tartózkodtak. Később, az első világháború idején, az elnök sok pénzt adományozott a halott tengerészek családjának.

Habár sok kritika és vád érte, mégis Ismay maradt a White Star elnöke. A férfi még 25 évet élt, majd 74 évesen trombózisban halt meg.Az a fickó, aki a fagyás után újra járt: Richard Norris Williams az apjával szállt fel a Titanicra, aminek süllyedése után mind a ketten nyugodtak maradtak. A két férfi be akart menni a bárba, de a steward nem nyitotta ki nekik az ajtót, ezért inkább az edzőterembe mentek, hogy ne fagyjanak meg.

Az apa meghalt, amikor ráesett egy gőzcső, míg Richard a 14-es csónakba került, majd a Carpathián az orvosok azt mondták neki, hogy amputálni kellene a fagyott lábát, de a férfi ezt nem engedte. Később Richard meggyógyult, folytatta a teniszt és olimpiai aranyat nyert.

A túlélő harcolt az első világháborúba, ami után Philadelphiában folytatta az életét, sikeres bankárként. 22 évvel később a Pennsylvaniai Történelmi Társaság elnökévé választották. Végül 77 évesen, tüdőtágulásban halt meg.Egy lány, aki túlélte a három hajóút elsüllyedését: A White Star Line tengerjáróhajókon vállalt stewardess munkát Violet Constance Jessop, aki az Olimpia fedélzetén tartózkodott, amikor 1911-ben a Hawke-ba ütközött.

A nő 1912-ben a Titanicon dolgozott, majd az első világháború idején a Britannic kórházi hajón vállalt munkát. A Britannic egy bánya robbanás után süllyedt el. Habár Violet három hajószerencsétlenséget is túlélt, ez mégsem ijesztette el.

A nő továbbra is hajókon dolgozott, majd 1950-ben Suffolkba ment, hogy Great Ashfield-ban töltse az öreg napjait. Violet 83 évesen szívelégtelenségben halt meg.

(Forrás: noiportal.hu)

Hozzászólások

Bántalmazás és maradandó fogyatékosság

Bántalmazás és maradandó fogyatékosság

A rendőrség 45 nap alatt lefolytatta az eljárást azzal a férfival szemben, aki életveszélyes sérüléseket okozott ismerősének.

Ideiglenesen bezárattak két üzletet

Ideiglenesen bezárattak két üzletet

Tiltott teljesítményfokozó szereket árultak két szolnoki boltban, a rendőrség mindkettőt bezáratta.

Europol: nemzetközi körözés alapján elfogtak egy közel húsz éve keresett lengyel bűnözőt Franciaországban

Europol: nemzetközi körözés alapján elfogtak egy közel húsz éve keresett lengyel bűnözőt Franciaországban

Őrizetbe vettek Franciaországban egy súlyos szexuális bűncselekmény miatt körözött lengyel szökevényt, akire a legkeresettebb európai bűnözőket rögzítő "Most Wanted" weboldalon közzétett felhívást követően találtak rá a hatóságok.

Bedrogozva ment a kihallgatásra

Bedrogozva ment a kihallgatásra

Egy 24 éves helyi férfit azzal gyanúsítanak a csornai rendőrök, hogy rendszeresen kábítószert értékesített helyi és környékbeli lakosoknak.

A késen kívül fegyvereket is találtak a pacsai gyilkosság német gyanúsítottjánál

A késen kívül fegyvereket is találtak a pacsai gyilkosság német gyanúsítottjánál

Engedély nélkül tartott fegyvereket és lőszereket is találtak annak a 62 éves német férfinak a somogyi otthonában, akit a Pacsán történt emberölés gyanúsítottjaként vettek őrizetbe szerda éjszaka; a gyilkossághoz használt kés az autójából került elő.

Szexuális kényszerítés gyanúja miatt fogtak el két férfit a gyermekvédelmi nyomozók

Szexuális kényszerítés gyanúja miatt fogtak el két férfit a gyermekvédelmi nyomozók

Őrizetbe vették és kezdeményezték annak a két férfinak a letartóztatását, akiket szexuális kényszerítéssel és más bűncselekményekkel gyanúsít a rendőrség - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon csütörtökön.

Ercsi borzalom járőrbravúrral

Ercsi borzalom járőrbravúrral

Azon túl, hogy Vásári Dénes zászlós, Ráckeresztúr körzeti megbízottja és Tóth Ferenc őrmester, az Ercsi Rendőrőrs járőre a sértett leírásából azonosította egy súlyos bűncselekmény elkövetőjét, a másnap hajnali rajtatütés során ők szúrták ki és fogták el B. Jánost (24).

Elfogták a pacsai emberölés gyanúsítottját, egy német férfit

Elfogták a pacsai emberölés gyanúsítottját, egy német férfit

Csütörtökre virradó éjjel elfogták a rendőrök a pacsai emberölés gyanúsítottját, egy német állampolgárt, a férfi szerdán egy német házaspárra támadt otthonukban, a késelésbe a férj belehalt - tájékoztatta a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság szóvivője csütörtök reggel az MTI-t.

Rács mögött egy szökevény

Rács mögött egy szökevény

A 49 éves ököritófülpösi férfi terrorcselekmény elkövetése miatt szerepelt a rendőrség top 50-es körözési listáján.

Idős asszonyra támadt

Idős asszonyra támadt

A Dabasi Rendőrkapitányság nyomozói rövid időn belül elfogták azt a lajosmizsei férfit, aki egy idős, mozgásában korlátozott asszonyt rabolt ki Dabason.

http://ujhazak.com