Várandós felesége meggyilkolása miatt állt bíróság elé Szegeden egy férfi

 Várandós felesége brutális meggyilkolása miatt állt szerdán a Szegedi Törvényszék elé egy szerb-magyar kettős állampolgárságú férfi.A 41 éves férfit különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés, valamint magzatelhajtás bűntettével vádolják. A vádirat szerint a válást tervező vádlott 2020. november 6-án reggel, szegedi otthonuk hálószobájában két késsel rátámadt hét hónapos várandós feleségére. A védekező nőt több mint harmincszor szúrta meg; elsősorban a fejét és a felsőtestét támadta, olyan erővel, hogy az egyik kés pengéje is eltört. A szúrások közül több a magzatot is elérte. A nő a helyszínen életét vesztette, és a magzat is elhalt.
   

A gyilkosság alatt a hálószobában volt a házaspár közös, három és fél éves kislánya is, akit ezután a férfi felkapott, gépkocsiba ültetett, és elhagyta a helyszínt. A vádlott az édesanyjához ment, aki értesítette a rendőrséget. A férfi paranoid személyiségzavarban szenved, ami korlátozza beszámítási képességét. A vádiratban a főügyészség tényleges életfogytig tartó szabadságvesztés kiszabására tett indítványt.
    

A vádlott a bíróság előtt úgy fogalmazott, érthetetlennek tartja a történteket, kilenc éve harmonikus, kiegyensúlyozott kapcsolata volt feleségével. A tragédia előtt félelemben élt, úgy érezte, megfigyelik, csak hirtelen felindulásból fordult ügyvédhez a válás érdekében. A férfi nem tudott magyarázatot adni a gyilkosságra, azt mondta azonban, felesége még aludt, amikor először megszúrta. A tárgyalás szakértők meghallgatásával májusban folytatódik.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Segítségnyújtás elmulasztásával gyanúsítják az idős férfit.

2025-ben elhunyt hírességek

2025-ben elhunyt hírességek

Magyar és külföldi veszteségek.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Őrizetbe vett a rendőrség egy 17 éves fiút Miskolcon: azzal gyanúsítják, hogy késsel megszúrt egy 16 éves fiút, aki belehalt sérüléseibe - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

Dulakodás a lépcsőházban

Dulakodás a lépcsőházban

A budaörsi rendőrök elfogták azt a 47 éves férfit, aki késsel és fegyvernek látszó tárggyal támadt a szomszédaira.

Emberölés Szatmárcsekén

Emberölés Szatmárcsekén

A Szabolcsi nyomozók egy 17 éves helybeli fiút vettek őrizetbe.

http://ujhazak.com