Vasrúddal támadt a sértettre

A Nagykátai Rendőrkapitányság járőrei perceken belül elfogták azt a 80 éves férfit, aki egy rokkantkocsis, idős nőre támadt.Egy járókelő tárcsázta a segélyhívó számot október 5-én délután, miután észrevette, hogy egy tápiószelei ház udvaráról egy idős asszony kétségbeesetten segítségért kiabál.

A rendőrök a bejelentés után 10 perccel értek a helyszínre, ahol egy vérző fejű, sokkos állapotban lévő nőt találtak. A sértett elmondta, hogy elektromos rokkantkocsijával haladt az utcán, amikor egy idős férfi odaszólt neki, hogy menjen be az udvarára, vegyen tőle tojást. A nő nem ismerte az akkor még barátságosnak tűnő férfit, de bement hozzá az udvarra.

Amikor a táskájából elő akarta venni a pénztárcáját, hogy fizessen, a 80 éves B. János hirtelen kitépte a kezéből a szatyrot. Az idős asszony ezt nem hagyta annyiban, vissza akarta venni a táskát, de ekkor a férfi egy vasrúddal és a botjával esett neki, majd többször megütötte a fejét és a karját. Ettől az asszony a földre esett, és közben folyamatosan segítségért kiabált.

A kiérkező mentősök kórházba szállították, ahol kiderült, hogy eltört az orrcsontja és két ujja is. A rendőrök a helyszínen elfogták, majd őrizetbe vették a támadót. Az udvaron megtalálták a vasrudat, a botot és a csíkos szatyrot is, amiben mindössze pár száz forint volt. A történet pikantériája azonban az, hogy a kórházba szállított néni ruhájában több mint kétmillió forint volt, amiről a 80 éves támadó semmit sem tudott. A Nagykátai Rendőrkapitányság rablás és súlyos testi sértés miatt indított eljárást az azóta letartóztatott gyanúsított ellen.

Forrás: http://www.police.hu

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

Ittasan balesetezett, majd sörözött tovább

Ittasan balesetezett, majd sörözött tovább

A szombathelyi rendőrök fogták el azt az ittas férfit, aki miután gépkocsijával az árokba hajtott, folytatta a sörözést tovább.

Elhunyt Sir Patrick Stewart

Elhunyt Sir Patrick Stewart

86 éves korában távozott a közkedvelt színész.

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Kábítószer birtoklása miatt indult eljárás egy makói fiatallal szemben, aki külföldi weboldalról rendelt THC-t tartalmazó elektromos cigarettát.

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi vasúti szerencsétlenségnek

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi vasúti szerencsétlenségnek

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi Urda település közelében szerdán történt vasúti szerencsétlenségnek - közölte Emiliano García Page, Kasztília-La Mancha tartományi elnöke újságírónak nyilatkozva a baleset helyszínén.

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Az esztergomi rendőrök három férfit fogtak el, akik egy korábbi nézeteltérés miatt fenyegették meg haragosukat, majd megrongálták a gépkocsiját.

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Könnyű sérülés, jelentős anyagi kár és büntetőeljárás lett a vége két budapesti férfi kocsikázásának Szarvason.

Zsarolással jutott pénzhez

Zsarolással jutott pénzhez

A tolnai rendőrök a férfit elfogták és előállították.

Erőszakos zaklató ügyét zárták le a budapesti nyomozók

Erőszakos zaklató ügyét zárták le a budapesti nyomozók

A fővárosi nyomozók befejezték annak a férfinak az ügyét, aki hónapokon keresztül zaklatott, majd bántalmazott egy fiatal nőt.

Rendőrök előzték meg a tragédiát

Rendőrök előzték meg a tragédiát

Több fiatal is kárt akart tenni magában Komárom-Esztergom megyében, de kollégáink gyors beavatkozása megakadályozta ezt.

http://ujhazak.com