Vasvillával támadt kormánytisztviselőkre egy férfi Csongrád-Csanád megyében

Vasvillával támadt a nála környezettanulmányt készítő kormánytisztviselőkre egy férfi Csongrád-Csanád megyében, a bíróság - ügyészi indítványra - elrendelte letartóztatását - tájékoztatta a megyei főügyészség szóvivője hétfőn az MTI-t.Szanka Ferenc közölte, a férfit hivatalos személy elleni erőszak bűntettével, valamint súlyos testi sértés bűntettének kísérletével gyanúsítják. Csütörtökön délelőtt a járási hivatal három munkatársa jelent meg a megye egyik kistelepülésén élő férfinál, hogy környezettanulmányt készítsenek. A gyanúsított korábbról már ismerte a tisztviselőket, akik kitűzőt is viseltek. A férfi a kapunál állt, és így válaszolt a jegyzőkönyvet készítőknek. Az egyik kérdés után hátrament, egy vasvillát vett magához, majd a kapun kilépve szidalmazni kezdte a sértetteket.

    
A férfi és a két nő a szolgálati gépkocsijukhoz szaladt. Ezzel azonban a gyanúsított nem elégedett meg, a szerszámmal a gépkocsi tetejére ütött, majd a jobb oldali ablaküveget bezúzta, és a vasvillával vállon szúrta a jobb első ülésen ülő férfit. A tisztviselőnek a szúrás, valamint a szilánkok miatt nyolc napon belül gyógyuló, vérző sérülései keletkeztek. A gépkocsit vezető nőnek sikerült az autót elindítania, elmenekültek, megakadályozva a további, súlyosabb sérülések okozását.
    

A nyomozási bíró a bűnismétlés veszélye miatt látta indokoltnak a gyanúsított letartoztatását, mivel a férfi végrehajtásában próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztés büntetés hatálya alatt követte el tettét, s ellene egy másik bűncselekmény miatt is nyomoznak - tudatta a csoportvezető ügyész.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Leverték a lépét egy fogva tartottnak a foglárok, nyolcmilliós kártérítést kapott

Leverték a lépét egy fogva tartottnak a foglárok, nyolcmilliós kártérítést kapott

Nyolcmillió forint sérelemdíjat állapított meg a Fővárosi Ítélőtábla jogerősen egy férfinak, akit úgy megvertek a foglárok a tököli börtönben, hogy ki kellett venni a lépét - tájékoztatta a sértett jogi képviseletét ellátó Magyar Helsinki Bizottság az MTI-t szerdán.

Ittasan indult a kihallgatására

Ittasan indult a kihallgatására

A gödöllői rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki a 39 éves férfit.

Ütéssel rendezte a konfliktust

Ütéssel rendezte a konfliktust

Biciklis támadt rá egy sofőrre Balatongyörökön egy közlekedési szituáció során kialakult vita miatt.

Perceken belül elfogták a rablót Kiskunfélegyházán

Perceken belül elfogták a rablót Kiskunfélegyházán

Egy 67 éves férfitól erőszakkal szerzett meg egy karláncot és egy pénztárcát egy tiszaalpári férfi Kiskunfélegyházán.

A Dunába menekült támadója elől egy férfi, gyilkosság miatt nyomoz a rendőrség

A Dunába menekült támadója elől egy férfi, gyilkosság miatt nyomoz a rendőrség

A Dunába menekült késes támadója elől egy fiatal férfi, gyilkosság miatt nyomoz a rendőrség - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu-n.

A férfi behálózta, elkábította, megbecstelenítette és kirabolta partnerét

A férfi behálózta, elkábította, megbecstelenítette és kirabolta partnerét

Társkeresőn hálózta be, majd kábította el és rabolta ki áldozatát egy férfi Kazincbarcikán.

Egy hirdetőtábláig tartott a menekülés

Egy hirdetőtábláig tartott a menekülés

A rendőrök elől menekülő férfit jobban lekötötte, hol járnak az üldözői, mint az, hogy mi van előtte: hátra nézett, közben nekiszaladt egy hirdetőtáblának.

Őrizetben szexuális erőszak és kifosztás miatt

Őrizetben szexuális erőszak és kifosztás miatt

A veszprémi rendőrök rövid időn belül elfogták a 49 éves férfit, kihallgatták és kezdeményezték a letartóztatását.

A háló csapdájában – amikor a virtuális fenyegetés valósággá válik

A háló csapdájában – amikor a virtuális fenyegetés valósággá válik

Egy elképzelt történet főhőse egy 16 éves lány, akinek mindennapjai egy csapásra rémálommá váltak, amikor egy internetes közösségi oldalon válaszolt egy ismeretlen fiúnak, akivel előbb csak írásban, később chat hanghívásban is beszélgetett.

Bárddal támadt az élettársára

Bárddal támadt az élettársára

A hajdú-bihari rendőrök emberölés kísérlete miatt vettek bűnügyi őrizetbe egy férfit.

http://ujhazak.com