Védekezés a terhesség és a nemi úton terjedő betegségek ellen

A fejlett társadalomban már elég hamar elkezdenek szexuális életet élni a tinédzserek, kiemelten fontos lenne számukra is a kellő információ, felvilágosítás. 

Tehát, kezdjük az elején az első alkalommal is teherbe lehet esni, azaz a szüzesség elvesztésekor is, a hónap bármely napján, akár menstuációs napokon is, ezért nagyon fontos a megfelelő védekezés. Nem minden gyerek van sajnos olyan viszonyban a szüleivel, hogy a kétségeivel hozzájuk fordulna, ennek hiányában a környezetében kell keresnie egy felnőttet, aki felelősségteljes életvitelt folytat, illetve akihez ezzel a témával kapcsolatban nyugodtan fordulhat. 

A védekezés legegyszerűbb formája, az óvszer használata, amelyet szinte minden boltban lehet vásárolni. Ezek egyszer használatos gumik, azaz egy ejakulációt követően el kell távolítani, szükség esetén újat kell használni. Nem csak a terhességtől véd meg, de a nemi úton terjedő betegségektől is megóv. Nagyon fontos, hogy ezek sérülésmentesek legyenek, hiszen ha szakadás van rajtuk, már nem funkcionálnak. Amennyiben aktust követően veszik észre a szakadást, az adott esetben védelmet már nem nyújtott, ezáltal fennáll a terhesség esélye, mivel az ondósejtek bejutottak. Ilyenkor lehetőség van esemény utáni tabletta kiíratására, amit 72 órán belül be kell venni, ám ajánlatos minél hamarabb. Ez a tabletta megterheli a szervezetet, de nem vetélést okoz, hanem  az ovulációt, a megtermékenyített petesejt beágyazódását akadályozza meg. 

A megszakításos módszer NEM védekezés! Egyáltalán nem sorolható abba a kategóriába, azoknak a pároknak ajánlott, akik nem már nem probléma, ha egy babával bővül a család, hiszen hiába nem történik meg ( szerencsésebb esetben) a spermium bejutása, az előváladék is tartalmaz spermiumot, amely terhességet eredményezhet. Egyáltalán nem ajánlott ez a "módszer" olyan személyeknek, akik nem szeretnének gyereket. 



A fogamzásgátló tabletta biztonságos ugyan, de nem véd a nemi úton terjedő betegségek ellen, ezért amennyiben sűrűn váltogatja valaki a partnereit, nem árt mellé óvszert is használni. A fogamzásgátlót a nőgyógyász írja ki minden esetben, mindenképp meg kell előznie egy vérvételnek, amely biztosíték arra, hogy nem káros a szervezetre, trombózis hajlamú emberek például egyáltalán nem szedhetik, hiszen számukra nagyon veszélyes lehet. A nőgyógyász a tabletta szedéséről kellő felvilágosítást fog adni. Nem kell attól félni, hogy meghízik valaki, vagy éppen lefogy, mint minden gyógyszernek ennek is lehetnek mellékhatásai, de van lehetőség váltani később más fajtára, ha az nem volt megfelelő. 

A nőgyógyászoktól sem kell félni, egyáltalán nem kellemetlen egy vizsgálat sem. Aki már elvesztette a szüzességét nyugodtan elmehet nőgyógyászati vizsgálatra is, megfogja tapasztalni, hogy fájdalommentes. Sőt, kötelező is, hiszen rákszűrésen kell átesni rendszeresen, ami szintén minimális kellemetlenséggel sem jár, illetve különböző panaszokkal is szükséges orvoshoz fordulni, a saját, valamit a partner érdekében is. Ilyen a hüvelyi folyás, ami rengeteg nőt érint, egyáltalán nem ciki, viszont egyes fajtái fertőznek is, plusz a kezeletlen fertőzések komolyabb nőgyógyászati problémákat is okozhatnak. Ezekre általában krémeket, hüvelykúpokat- tablettákat, illetve szájon át bevehető tablettát szoktak felírni. Könnyen kezelhető, viszont ehhez mindenképp szükség van nőgyógyászra. A gátlásokat pedig nem szabad magaddal vinni az orvoshoz, teljesen biztos lehetsz benne, hogy a te nemi szerved már a nagyon sokadik amit látott, nem fogja érdekelni csak az orvosi része. 

Lehet kapni a patikában helyileg alkalmazható fogamzásgátló tablettát, gélt is. Ami annyiban másabb, hogy aktus előtt kell felhelyeznie a nőnek tíz perccel. Ez sokak szerint nem túl biztonságos. A tájékoztatójában nagyon részletesen le van írva hogyan is kell használni, mire kell figyelni, ezeket nem egyszerű betartani, pedig az lenne a biztosabb. Nem mellesleg sokan számolnak be égő, csípő érzésről használatuk során, amely aztán "megöli a bulit" azonnal. 

Mindenképp tanácsos odafigyelni és védekezni, nőgyászt pedig felkeresni, aki szimpatikus,  hidd el sokat tud segíteni. A felnőttek, szülők tanácsát is érdemes kikérni. Könnyebb odafigyelni és védekezni, mint egy abortuszt például átélni.

Hozzászólások

Megmagyarázhatatlan történetek, amelyek karácsonykor történtek

Megmagyarázhatatlan történetek, amelyek karácsonykor történtek

Sok furcsaság történik az ünnep környékén.

Gyilkos áru

Gyilkos áru

Drog miatt halhatott meg egy nő Versenden.

Elhanyagolták és bántalmazták a gyermekeiket

Elhanyagolták és bántalmazták a gyermekeiket

A ráckevei rendőrök lezárták a nyomozást a szülők ellen.

Halálos balesetet okozott, majd elhajtott

Halálos balesetet okozott, majd elhajtott

A rendőrök nagy erőkkel keresték azt a gépjárművezetőt, aki két nőt ütött el az egyik szolnoki, kijelölt gyalogos-átkelőhelyen.

Új fejlemények Till Tamás ügyében

Új fejlemények Till Tamás ügyében

Sajtótájékoztatón számolt be az Országos Rendőr-főkapitányság a 2000 májusának végén Baján eltűnt 11 esztendős Till Tamás meggyilkolásáról. Mint ismeretes, az eltűnt fiú holttestét 2024 nyarán találták meg egy bajai tanya melléképületében, az aljzatbetonba elásva.

Roosevelt nem hagyta eltávolítani a mellkasába fúródott golyót

Roosevelt nem hagyta eltávolítani a mellkasába fúródott golyót

Amerikai elnökök furcsa rögeszméi.

Megtámadták Gordon Ramsayt Costa Ricán

Megtámadták Gordon Ramsayt Costa Ricán

Hírességek, akik túlélték az ellenük elkövetett merényletet.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az öngyilkosságra készülő nő hozzáment az őt megmentő mozdonyvezetőhöz

Az öngyilkosságra készülő nő hozzáment az őt megmentő mozdonyvezetőhöz

Tragédiának indult, de végül szerelmi történet lett a vonat elé lépő ápolónő története.

Makkegészséges férfi halt meg a vizsgálat közben

Makkegészséges férfi halt meg a vizsgálat közben

Sebészek osztották meg a Redditen a legelképesztőbb élményeiket, amiket egy-egy műtét alatt éltek át.

http://ujhazak.com