Végső búcsút vettek Szakcsi Lakatos Bélától

Számos pályatársa és tisztelője kísérte utolsó útjára Szakcsi Lakatos Bélát, a magyar dzsessz kiemelkedő alakját. Az október 2-án 80.

életévében elhunyt Kossuth- és Liszt-díjas zongoraművésztől, a nemzet művészétől a Fiumei úti sírkertben vettek végső búcsút kedden.Hoppál Péter, a Kulturális és Innovációs Minisztérium kultúráért felelős államtitkára búcsúbeszédében Szakcsi Lakatos Bélát mint a magyar dzsessz legendás alakját méltatta, akit minden hazai és külföldi pályatárs, valamint a nagyközönség is megbecsült és elismert.
    

Szakcsi Lakatos Béla sokrétű zenei kompetenciája a komoly- és kortárs zenétől, Bach, Mozart, Bartók, Ligeti, Eötvös vagy Kurtág tanulmányozásától a dzsesszimprovizáción és a kortárs improvizáción át a cigány folklórtól, a cigány musicalen és a cigány dzsesszen keresztül a világzenéig ért - emlékezett. Szakcsi Lakatos Bélától a temetőben mások mellett elbúcsúzott Novák Katalin köztársasági elnök, Orbán Viktor miniszterelnök és Schmitt Pál volt köztársasági elnök is.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Ismeretlen holttest azonosításához kér segítséget a rendőrség

Ismeretlen holttest azonosításához kér segítséget a rendőrség

A rendőrség eljárást folytat egy eddig ismeretlen személyazonosságú férfi ügyében, akinek holttestét 2025 decemberében Tokaj külterületén találták meg.

Macsétával sebesítette meg volt párját

Macsétával sebesítette meg volt párját

Őrizetbe vették a helyszínen elfogott támadót Várpalotán.

Monoron zaklatta a nőket

Monoron zaklatta a nőket

A rendőrök rövid időn belül azonosították a 40 éves férfit.

Vádat emeltek egy férfi ellen gyermekpornográfia és szexuális erőszak miatt

Vádat emeltek egy férfi ellen gyermekpornográfia és szexuális erőszak miatt

A Pest Vármegyei Főügyészség minősített gyermekpornográfia bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat egy férfival szemben, aki 5 hónapon keresztül több gyermeket vett rá arra, hogy magukról pornográf képeket, videókat készítsenek és azokat elküldjék neki.

Adventi életmentés

Adventi életmentés

A Bátonyterenyei Rendőrkapitányság egyenruhásai egy idős férfi életét mentették meg kitartásukkal.

Ügyészség: nyolcra emelkedett a Szőlő utcai ügy gyanúsítottjainak száma

Ügyészség: nyolcra emelkedett a Szőlő utcai ügy gyanúsítottjainak száma

A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség további bűncselekményeket rótt a volt igazgató terhére, és egy újabb őrizetbe vett gyanúsított letartóztatását indítványozta - közölte a Központi Nyomozó Főügyészség csütörtökön az MTI-vel.

Kilenc év után felderített emberölés kísérlete

Kilenc év után felderített emberölés kísérlete

A Baranya vármegyei rendőrök idén januárban elfogták a pécsi gyanúsítottat, a vizsgálatot a napokban fejezték be.

Támogató jelenlét

Támogató jelenlét

A férfi átadott egy levelet a szomszédjának, azzal a kikötéssel, hogy csak másnap nyithatja ki.

Újabb letartóztatást rendeltek el a Szőlő utcai ügyben

Újabb letartóztatást rendeltek el a Szőlő utcai ügyben

Egy további ember egy hónapig tartó letartóztatását rendelte el a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai javítóintézetben történt bántalmazások ügyében - közölte a Fővárosi Törvényszék pénteken az MTI-vel.

A Szőlő utcai ügy hetedik gyanúsítottjának letartóztatását indítványozta az ügyészség

A Szőlő utcai ügy hetedik gyanúsítottjának letartóztatását indítványozta az ügyészség

Az ügyészség indítványozta a Szőlő utcai ügy hetedik gyanúsítottjának letartóztatását - közölte Központi Nyomozó Főügyészség pénteken az MTI-vel.

http://ujhazak.com