Végső búcsút vettek Székely Évától

A Farkasréti temetőben szerdán utolsó útjára kísérték Székely Éva olimpiai bajnok úszót, aki február 29-én hunyt el 92 éves korában.A gyászolók között családtagjai mellett ott voltak a sportág kimagasló egyéniségei, az olimpiai bajnokok közül Egerszegi Krisztina, Darnyi Tamás, Kovács Ágnes és Risztov Éva is. A búcsúztatáson részt vett Szabó Tünde sportért felelős államtitkár, ugyancsak korábbi úszó, a szintén ötkarikás aranyérmes Wladár Sándor, a Magyar Úszó Szövetség elnöke, Schmitt Pál, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) tagja, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) tiszteletbeli elnöke.

    
Az olimpiai család nevében a birkózó Hegedűs Csaba, a játékok történetének 100. magyar aranyérmese mondott beszédet. Felelevenítette, hogy Székely Éva kilenc évesen a csillaghegyi strandon Csík Ferenc 1936-os berlini olimpiai győzelmét a rádión hallgatva döntötte el, hogy egyszer ő is aranyérmet szerez az ötkarikás játékokon.

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Megjegyezte, az 1941-es országos bajnokságon minden mellúszó számot országos csúccsal nyert, zsidó származása miatt azonban a fasiszta törvények miatt 1945-ig még a lábát sem tehette be az uszodába. Az 1952-es helsinki olimpia előtt súlyos gyomorhuruttal küszködött, de saját szervezetét sanyargatva gyógyította ki magát, hogy valóra váltsa álmát.
    

"Sokszor igazságtalannak tartom, hogy a sportvilágban általában daliás férfiakat neveznek meg példaképeknek, de én Évát személyesen ismerve, tisztelve és szeretve azt gondolom, hogy Székely Éva, mint nő is ezek közé sorolható" - mondta Hegedűs Csaba, aki kiemelte, Székely Éva rendszeresen 5000 méter pillangóúszással terhelte magát a felkészülési időszakban. Hozzátette, ő maga a súlyos autóbalesetét követően Székely Éva lánya, Gyarmati Andrea javaslatára ment le a Testnevelési Főiskola uszodájába, ahol a legendás úszó készített neki edzéstervet a rehabilitációhoz, és ezzel további két Európa-bajnoki aranyérmének megnyerésében játszott szerepet.
    

Az úszótársadalom képviseletében Hargitay András korábbi szövetségi kapitány, háromszoros világbajnok búcsúzott. Kiemelte, hogy Székely Éva lányával, Gyarmati Andreával együtt versenyeztek, a két család - főleg az édesanyák - viszonya pedig az 1969-es bécsi ifjúsági Európa-bajnokságot követően vált szorossá.
    

Az olimpiai ezüstérmes Gyarmati Andrea hangsúlyozta, életének legboldogabb 12 éve volt az az időszak, amikor édesanyja volt az edzője. "Mert te anyu, a létező lehető legjobb tréner voltál a világon. Megszerezted a magad versenyzői tapasztalatát, remek érzéked volt az egészhez, képezted magad és fantasztikus ötleteid voltak" - elevenítette fel emlékeit Gyarmati Andrea, aki szerint "jellemző" édesanyjára, hogy pont az olimpia évében, ráadásul annak is a legkülönlegesebb napján, február 29-én ment el.
    

Székely Éva pályafutása csúcsára 1952-ben, a Helsinkiben rendezett ötkarikás játékokon ért fel: a finn fővárosban úgy nyert aranyérmet a 200 méteres mellúszásban, hogy a világon első nőként végigpillangózta a távot (amit az akkori szabályok lehetővé tettek). Olimpiai rekorddal győzött, és csaknem három másodperccel előzte meg az ezüstérmes Novák Évát.
    

Versenyzői pályafutásának eseményeiről, oktatási módszereiről több könyvet is írt: Az én módszerem (1963), Ússzál velem (1971, társszerző Peterdi Pál), Jöttem, láttam... Vesztettem? (1986) és a Megúsztam (1989). A legnagyobb sikert 1981-ben megjelent emlékirata, a Sírni csak a győztesnek szabad aratta. Egyik szakkönyvéért Ezüstgerely-díjjal jutalmazták, életművének része az 1986-ban kiérdemelt Gyermekekért díj is.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Újra nagy mennyiségű kábítószert foglaltak le

Újra nagy mennyiségű kábítószert foglaltak le

Az akció során közel 2,2 kg drog piacra kerülését akadályozták meg a rendőrök.

Menekült a rendőrök elől – akik megmentették az életét

Menekült a rendőrök elől – akik megmentették az életét

A Paksi Rendőrkapitányság egyenruhásainak gyors döntése és szakszerű elsősegélynyújtása mentette meg annak a férfinak az életét, aki a rendőri felszólításra nem állt meg egy közlekedési ellenőrzésre, majd balesetet szenvedett.

Késelés Enyingen

Késelés Enyingen

Két férfit életveszélyesen megsebesített egy 41 éves enyingi lakos.

Légyottra ment, végül kirabolták

Légyottra ment, végül kirabolták

Egy 22 éves férfi egy internetes felnőttoldalon megismert nőhöz érkezett Érsekvadkertre.

Segítségnyújtás nélkül elhajtott, őrizetben van

Segítségnyújtás nélkül elhajtott, őrizetben van

Két kerékpáros halt meg egy Békés határában történt közlekedési balesetben.

Vonaton szúrták ki a drogfogyasztót

Vonaton szúrták ki a drogfogyasztót

A készenléti rendőrök a magyar–osztrák–német vonatkísérő szolgálat keretében nemzetközi járaton intézkedtek egy 25 éves ukrán férfival szemben.

Megszegte a szabályt

Megszegte a szabályt

A férfi a távoltartás hatálya alatt zaklatta azt a nőt, akit korábban bántalmazott.

Súlyos csapás Salgótarján drogpiacára

Súlyos csapás Salgótarján drogpiacára

Több mint hetven rendőr egyszerre több helyszínen csapott le kábítószer-terjesztőkre és -fogyasztókra Nógrád és Heves vármegyében.

Rendőrkézen az útonállók

Rendőrkézen az útonállók

A miskolci rendőrök öt férfit vettek őrizetbe, akik csoportos rablással gyanúsíthatók.

Pénzt és cigarettát követelt a vonaton

Pénzt és cigarettát követelt a vonaton

Késsel fenyegette meg utastársát egy 19 éves fiatalember egy személyvonaton.

http://ujhazak.com