Velence elátkozott palotája: Ca'Dario

Öngyilkosságokról, és rejtélyes halálesetekről mesélnek a pompás épület falai, amit állítólag már Woody Allen birtokol. 29081_kastely1Jártunk már a Fehér Házban, az Amityville horrorházában, a Hotel del Salto kísértet szállodában. Most ismerkedjünk meg Olaszország igazán furcsa épületével, ami Velencében található, a Canale Grande mentén.


Az 1487-ben felépült palota, már az alapozás óta csak a bajt hozza az emberekre, ugyanis az építésekor, az ott dolgozók a saját bőrükön érezték meg a gonosz hatalmát. Hárman közülük váratlan és erőszakos halált haltak, míg a többieket később érte szerencsétlenség, amiben vagy ők, vagy a szeretteik sérültek meg.

A balszerencse nem csak a munkásokat sújtotta, hanem azt is, aki megbízta őket, hogy építsék meg az épületet. Ő Giovanni Dario volt, aki a lányát veszítette el tragikus és soha nem tisztázott körülmények között.

A már asszonykorban lévő Marieta, egyik napról a másikra fordult szembe a neveltetésével, vallási nézeteivel, és megölte magát.
Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Az életvidám lány halálát máig rejtély övezi, azonban ez volt az, ami kirobbantotta a rémhistóriák tömkelegét a palotával kapcsolatosan.

Nem sokkal Marieta öngyilkossága után, a férje is követte őt a halálba, de ő nem önkezével vetett véget az életének, ugyanis Vincenzo Barbaro merénylet áldozata lett.

Vincenzo Barbaro halála után egy darabig nem történt újabb tragédia a palotával kapcsolatban. 1893-ban azonban véget ért a nyugalom időszaka. Akkor Rawdon Lubbock Brown történész szeretet bele a csúnyán lepusztult épületbe.

Brown esztelen költekezésbe kezdett, hogy visszaállítsa a palota eredeti pompáját, és azzal sem foglalkozott, hogy a felújítás teljesen tönkreteszi anyagilag, ami oda vezetett, hogy bár a Ca'Dario újra régi fényében ragyogott, a történész nem tudott megbirkózni az anyagi gondjaival, ezért öngyilkosságba menekült.

A halálesetek száma ezután tovább emelkedett. A következő rejtélyes esemény 1970-ben történt, amikor is Filippo Giordano Delle Lanze gróf vásárolta meg a palotát. A rendkívül kifinomult ízlésű úriember nem okozott nagy feltűnést. Visszafogottan élvezte az otthonát, és a homoszexuális partnerei társaságát.

woody-allenVesztét az okozta, hogy egy 22 éves horvát tengerész fiút vitt haza, akinek az volt az aljas terve, hogy kelleti magát a gróf előtt, hogy bejusson a palotába. A terve sikerrel járt. Amikor bejutott az épületbe megölte a grófot. Először betörte a koponyáját, majd a mellkasát rugdosta addig, amíg szét nem roncsolta Lanze szívét.

A gróf halála után újabb lakó érkezett a Ca'Dario palotába, egy világhírű rockzenész, Kit Lambert. Ő sem élvezhette nyugodtan a csodálatos épületet, ugyanis 1981-ben legurult a palota lépcsőjén. A mai napig nem tudni, hogy azért halt-e meg, mert agyvérzést kapott, és azért esett le, vagy már a gurulás közben kapott agyvérzést.

A zenész után Fabrizio Ferrari szerezte meg az elátkozott házat. A velencei üzletember hamarosan anyagilag teljesen tönkrement. Ám nem ez volt a legnagyobb tragédia, ami érte. Ennél sokkal súlyosabb, és fájóbb volt az, hogy imádott húga meghalt, egy rejtélyes autóbalesetben, ugyanis a lányt meztelenül találták meg több száz méterre az összetört autótól.

Ferrari után újabb szerencsétlen tulajdonos érkezett. Raoul Gardini is ugyanúgy járt, mint sokan előtte. A befolyásos, és nagyon gazdag férfi korrupciós botrányba keveredett. Az ő haláláról csak annyit lehet tudni, hogy 1993-ban valaki főbe lőtte. Ám, hogy az önkezével vetett-e véget az életének, vagy a vallomásától rettegő ellenségei ölték-e meg, az nem derült ki.

Állítólag a Ca'Dario palotát jelenleg Woody Allen birtokolja, aki kemény eurómilliókat alkudott le az eredeti árból.

Hogy az elátkozott, és minden kétséget kizáróan, gyönyörű épület megelégedett-e ennyi tragédiával, az egyelőre a jövő kérdése.

(Forrás: paranemnormal.hu)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Az FBI jelzésére a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) azonosított egy szökevény által használt autót.

Tömegverekedés Monoron

Tömegverekedés Monoron

Több embert is gyanúsítottként hallgattak ki a rendőrök.

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar állampolgárságú érintettje van a nepáli-tibeti határtérségben bekövetkezett természeti katasztrófának, így már három érintettről tudnak - közölte a Külügyminisztérium csütörtökön az MTI-vel.

A rendőrök befejezték a baltás rabló ügyét

A rendőrök befejezték a baltás rabló ügyét

A támadó még májusban baltával szerezte meg egy 49 éves férfi telefonját a kesznyéteni Szamárhát-tanyán.

Kiesett egy kisgyerek egy szegedi panelház ablakából, a helyszínen életét vesztette

Kiesett egy kisgyerek egy szegedi panelház ablakából, a helyszínen életét vesztette

Kiesett egy kisgyerek szerda reggel egy szegedi, tízemeletes panelház ablakából, és a helyszínen meghalt – erősítette meg a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyelete az MTI-nek.

A hangja elárulta

A hangja elárulta

Ismerősét rabolta ki a kunmadarasi férfi.

Gyorsan elfogták a kecskeméti rablót

Gyorsan elfogták a kecskeméti rablót

Egy szikével rontott be egy lakásba, némi értékkel távozott. A kecskeméti járőrök egy órán belül elfogták.

Közel 20 gramm kábítószert találtak Vácott

Közel 20 gramm kábítószert találtak Vácott

A rendőrök azután állítottak meg egy autót, hogy látták, amint egy utas kidob egy tasakot a hátsó ablakon.

Rendőri intézkedés elől menekült – több szolgálati gépjármű is összetört

Rendőri intézkedés elől menekült – több szolgálati gépjármű is összetört

Augusztus 20-án, késő délután bejelentés érkezett a rendőrségre arról, hogy a 71-es számú főúton, az 58-as kilométerszelvény közelében egy személygépkocsi imbolyogva közlekedik.

Garázdaság Sopronban

Garázdaság Sopronban

Az egyenruhások négy személyt állítottak elő bűncselekmény elkövetése miatt.

http://ujhazak.com