Vérfagyasztó bűntények

Savval gyilkoló magyar orvos is szerepel a régmúlt legdurvább történetei között. Kegyetlen gyilkosok azóta léteznek, amióta világ a világ, ám régen nem kaptak akkora sajtóvisszhangot, mint napjainkban. A régmúltban több vérfagyasztó bűntény történt, amelyek közül most a hét legvérfagyasztóbbat ismerhetjük meg.

A magyar savas gyilkos: Dr. Káplány Gézát jóképű aneszteziológus orvosként ismerték. A férfi az 56-os forradalom után Dánián és Nagy-Britannián keresztül emigrált az USA-ba, ahol San Joséban telepedett le, és Geza DeKaplany néven épített fel sikeres orvosi karriert.

1962 nyarán San Franciscóban járt, ahol egy bárban megismerkedett a táncosnő Piller Hajnával, aki a kétszeres olimpiai bajnok vívó, Piller György lánya volt. Pillár az 1956-os olimpia után utazott haza.

Káplány megkérte a lány kezét. Habár Hajna akkoriban valaki másba volt szerelmes, mégis igent mondott, köszönhetően a már özvegy anyja nyomásának. Az orvos és a táncosnő csak öt hete volt házas, amikor a rendőrség csengetett a lakásnál.

Nem sokkal később kiderült, hogy Káplány rájött, hogy a felesége csalja az igazi szerelmével, egy mérnökkel. A féltékenységtől megbolondult orvos savas kínzókamrává változtatta a lakást, ahol a feleségét az ágyhoz drótozta, majd a testét savval öntötte le.

Később kiderült, hogy a tettes nem akarta megölni Hajnát, hanem el akarta csúfítani. A borzalmas kínokat átélő áldozat öt hétig élt, majd a kiszabadítása után, rettenetes fájdalmak között, meghalt. A magyar aneszteziológust bíróság elé állították, ahol azzal védekezett, hogy skizofrén, a gyilkosságot pedig nem ő, hanem a másik énje, Pierre laRoche követte el.

A vádlott azt állította, hogy azért tud a nőcsábász Pierre létezéséről, mert nem egyszer előfordult, hogy számára idegen nők szólították meg és Pierre-nek nevezték, ám a bíróság által elrendelt szakértői vizsgálat azt állapította meg, hogy mindez Káplány ravasz kitalációja, hogy megússza a büntetést.

A savas gyilkos szerencséje az volt, hogy ebben az időben Kaliforniában még kérhették 7 év után a feltételes szabadlábra helyezést az életfogytiglanra ítélt rabok. Ez Káplánynak a második próbálkozásra, 12 év börtön után sikerült.

Miután a gyilkos kiszabadult a börtönből, az országot is elhagyta, ugyanis Tajvanra küldték, hogy egy katolikus misszióban dolgozzon, mint orvos. Ebben az időben esküdözött, hogy az élete további éveiben a szegények gyógyításával fog foglalkozni.

A nagy elhatározás 4 évig, 1979-ig tartott, mert akkor megszökött és senki sem akadt a nyomára, egészen 2002-ig, amikor riporterek találták meg egy német kisvárosban, ahol teljesen új életet kezdett a Tajvanon megismert feleségével.

Az akkor 70 éves orvos két évvel korábban szerezte meg a német állampolgárságot, ami azt jelentette, hogy nem adták ki az Egyesült Államoknak. A savas gyilkos könyörgött az újságíróknak, hogy ne közöljék le a történetét, mert azzal tönkretennék az új életét.

A magyar orvos azt állította, hogy egyszer elkövetett egy hibát, amiért megfizetett. Az, hogy 2002 óta mi történt vele, senki sem tudja. Talán most is éli a német nyugdíjasok békés életét. A nő, aki a férje áldozatainak ruháit viselte: 1861-ben Marie Pichon elfogadta egy szimpatikus úr állásajánlatát, ám arról nem szólt a munkaköri leírás, hogy a férfi kicsalja az erdőbe sötétedés után, hogy megfojtsa.

Marie szerencsére meg tudott szökni, és meg sem állt a hatóságig, ahol azonosította Martin Dumollardot. Amikor a rendőrség átkutatta a férfi birtokát, akkor két oszladozó hullát találtak, valamint több kupacnyi ruhát, amelyek némelyikére rászáradt a vér.

Hamarosan kiderült, hogy a holmikat Dumollard felesége viselte, annak ellenére, hogy tudta honnan származnak a ruhák. A hatóság összesen hat gyilkosságot bizonyított a férfira, aki valószínűleg élve temette el az egyik áldozatát.

Erre abból következtettek a rendőrök, hogy a holttestet úgy találták meg, hogy annak kezei a földet kaparták. Dumollardot 1862-ben, guillotine általi halálra ítélték. Később kiderült, hogy a férfi apját még durvább módszerrel végezték ki, ugyanis a császár ellen szőtt összeesküvésért lovakkal négyelték fel. Mrs. Dumollard 20 év börtönt és kényszermunkát kapott, amiért tettestárs volt.

A szökött fegyencből lett álhercegnő: 1771-ben a brit Charlotte királynő komornája, Sarah Wilson ékszereket, ruhákat és egy portrét lopott, ezért halálra ítélték. Wilson az utolsó pillanatban menekült meg a kivégzés elől, ugyanis megváltoztatták az ítéletet, és inkább Amerikába száműzték, ahol eladták egy gazdag ültetvényesnek.

Wilson nem nyugodott bele, hogy rabszolga lett, ezért hamarosan megszökött. Azt a mai napig nem tudja senki, hogy hogyan, de kiderült, hogy a nő birtokába volt még mindig néhány ékszer és ruha a királynőtől.

Wilson arra használta fel a lopott holmit, hogy elhitette a környezetével, hogy ő Charlotte királynő húga, akit egy pontosan el nem árult botrány miatt száműzött a királyi család. Az álhercegnő két évig élhetett hatalmas luxusban, de akkor a gazdája megtalálta és jutalmat ajánlott érte.

A nő hamarosan ismét az ültetvényen találta magát, de két év múlva megszökött, majd hozzáment egy brit tiszthez. Wilsont soha nem ítélték el a szélhámosságért. A prédikátor, aki megfeszíttette magát: Margaretta Peter rendkívül vallásos személy volt, aki körül a svájci otthonában formálódott egy kisebb gyülekezett, amelyben több családtagja is részt vett. 1823-ban Peter biztosra vette, hogy a sátán beköltözött a házába.

A lány ekkor Messiásnak nevezte ki magát, és harcot indított a gonosz ellen. A követőivel szerszámokat ragadtak. Először a házat verték szét, majd Peter parancsára, egymást kezdték ütni az emberek.

A megőrült prédikátor ezt követően kijelentette, hogy őt kell feláldozni, de a húga, Elizabeth önként átvállalta a mártír szerepet. Peter és a hívek agyonverték a lányt, akinek végül összezúzták a koponyáját.

A prédikátor ezután követelte, hogy feszítsék keresztre. A gyülekezett a padlódeszkákból alakította ki a keresztet, amire rászögelték a vezetőjüket úgy, hogy szöget vertek a kezébe, a lábába és a mellébe.

Mindeközben a nő azt kiabálta, hogy harmadnapra feltámad, végül megparancsolta, hogy egy kalapáccsal zúzzák össze a koponyáját. A hívek szentül hitték, hogy a két nő fel fog támadni. Amikor a rendőrök megérkeztek, akkor a gyülekezett még mindig a házban várt az oszladozó holttestek mellett.

A hatóság mindenkit lecsukott. A házat lebontották, majd annak a helyét beszántották, végül építkezésre alkalmatlan területnek nyilvánították a telket. Természetesen Elizatbeth és Margaretta se támadt fel.


Margaret „Bill” Allenre rájött az öt perc: Az 1906-ban született Margaret Allen a huszadik volt a szülei huszonkét gyereke közül. A nő kiskora óta utálta a lányos holmikat, ahogy a női házimunkát se szerette, mert inkább szenet lapátolt és barkácsolt.

1935-ben azt híresztelte a barátai között, hogy nemváltó műtéten esett át, úgyhogy most már „rendes” férfi, ám ez elég valószínűtlen. Napjainkban transzneműnek neveznénk Margaretet, aki kaphatna segítséget, ám az ő korában ez még különcségnek számított.

Margaret férfi ruhát kezdett viselni, és Billnek nevezte magát. A nőből lett férfi buszon dolgozott, mint kalauz, de csak addig, amíg tarkón nem csapta azokat az utasokat, akik nem ültek le elég gyorsan, ugyanis ezért kirúgták.

1948. augusztus 24-én olyan bűncselekményt követett el, aminek az indítéka a mai napig rejtély. Ezen a napon a szomszéd azért kopogott be a nőhöz, hogy cukrot kérjen, mire Margaret behívta az idős asszonyt, akit egy szénkalapáccsal agyonvert.

Miután a gyilkost letartóztatták, azt vallotta, hogy csak rájött az öt perc. Margaret „Bill” Allent halálra ítélték, majd 1949. január 12-én, női ruhában, felakasztották. Az apáca, aki megette szerelme ürülékét: 13 éves volt Marianna de Levya, amikor 1575-ben arra kényszerítette a gazdag apja, hogy vonuljon be a monzai Szent Margit kolostorba. A lány, aki Virginiára változtatta a nevét, eleinte jól bírta az apáca létet, és a fiatal lányok példaképévé vált.

Mindez akkor változott meg, amikor a húszas éveiben beleszeretett egy nemesbe. Gian Paolo Osio nagy nőcsábász hírében állt, sőt, azt is pletykálták róla, hogy gyilkos. A férfi titkos viszonyt folytatott az apácával, aki két gyereket szült neki.

Az első gyerek egy fiú volt, de ő halva jött a világra. A másik csemete egy kislány, akit Osio hivatalosan elismert, mint törvénytelen gyereket. Virginiát gyakran bűntudat gyötörte, ezért koprofágiával próbált megszabadulni a kínzó érzelmeitől.

Az apáca állítólag teában vegyítve, valamint kiszárítva májra és hagymára szórta a szerelme ürülékét, amit így fogyasztott el. Természetesen ezzel semmit sem ért el, viszont annak a veszélye egyre jobban nőtt, hogy Virgina és Osio bűnös viszonya napvilágra kerül.

A pár mindenáron el akarta kerülni a lebukást, ezért nekiálltak a tanúk megölésének. Az áldozatok között olyan barátok is voltak, mint a patikus, aki magzatlehajtó szereket adott az apácánk, és a kovács, aki a kolostorhoz másolt kulcsokat Osiónak.

A bűneseteket kiderítő vizsgálat közben sok embert megkínoztak, köztük Virginiát és Osiót is. Habár a férfit halálra ítélték, ő mégis megszökött, ám ezzel nem ment sokra, mert egy barátja hamarosan megölte.

Virginiát nem ítélték halálra, ugyanis az ő sorsa az volt, hogy élete végig magányos elzárkózásban éljen a Szent Valéria zárdában, egy 1,2 méter x 2,7 méter területű cellában. Tizennégy évvel később úgy ítélték meg, hogy Virginia eleget bűnhődött és jó útra tért, ezért kiengedték.

Az élete maradék éveiben Teréz anyai alakká vált. Virginia a novíciák pártolója és példaképe lett. Sok prostituált nála keresett megváltást. A nekrofil, aki szép akart lenni: 1971-72-ben az amerikai rendőrségnek nagyon bizarr bűneseteket kellett kivizsgálnia. Az ügyben hullákat hantoltak ki. Kiderült, hogy az öt testet megverték, megrágták, némelyiket feldarabolták, a nőkkel pedig közösülni próbáltak.

1972. május 6-án valaki agyonlőtt egy fiatal párt az autójukban, majd a tettes a már élettelen nővel próbált közösülni. Ezt követően a halottasházi dolgozót lőtték le, amikor az rajtakapott egy idegent, amint egy 15 éves lány holttestével csókolózott.

A halottasházi dolgozó túlélte a lövést, majd Kuno Hofmannt azonosította a támadójaként. A nyomozás kiderítette, hogy ugyanez a férfi követte el a temetői bűntényeket és három másik gyilkosságot.

A nekrofil Hofmann vallomásához tolmácsra volt szükség, mert gyerekkorában olyan súlyosan bántalmazták, hogy süketnéma lett. Kiderült, hogy a gyilkos tanulmányozta a sátánizmust, illetve teljesen biztos volt abban, hogy a vérivással és más okkult cselekményekkel elérheti, hogy szép és népszerű legyen. Hofmann elmegyógyintézetben töltötte élete hátralévő részét.

(Forrás: szeretlekmagyarorszag.hu)

Hozzászólások

Megmagyarázhatatlan történetek, amelyek karácsonykor történtek

Megmagyarázhatatlan történetek, amelyek karácsonykor történtek

Sok furcsaság történik az ünnep környékén.

Gyilkos áru

Gyilkos áru

Drog miatt halhatott meg egy nő Versenden.

Elhanyagolták és bántalmazták a gyermekeiket

Elhanyagolták és bántalmazták a gyermekeiket

A ráckevei rendőrök lezárták a nyomozást a szülők ellen.

Halálos balesetet okozott, majd elhajtott

Halálos balesetet okozott, majd elhajtott

A rendőrök nagy erőkkel keresték azt a gépjárművezetőt, aki két nőt ütött el az egyik szolnoki, kijelölt gyalogos-átkelőhelyen.

Új fejlemények Till Tamás ügyében

Új fejlemények Till Tamás ügyében

Sajtótájékoztatón számolt be az Országos Rendőr-főkapitányság a 2000 májusának végén Baján eltűnt 11 esztendős Till Tamás meggyilkolásáról. Mint ismeretes, az eltűnt fiú holttestét 2024 nyarán találták meg egy bajai tanya melléképületében, az aljzatbetonba elásva.

Roosevelt nem hagyta eltávolítani a mellkasába fúródott golyót

Roosevelt nem hagyta eltávolítani a mellkasába fúródott golyót

Amerikai elnökök furcsa rögeszméi.

Megtámadták Gordon Ramsayt Costa Ricán

Megtámadták Gordon Ramsayt Costa Ricán

Hírességek, akik túlélték az ellenük elkövetett merényletet.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az öngyilkosságra készülő nő hozzáment az őt megmentő mozdonyvezetőhöz

Az öngyilkosságra készülő nő hozzáment az őt megmentő mozdonyvezetőhöz

Tragédiának indult, de végül szerelmi történet lett a vonat elé lépő ápolónő története.

Makkegészséges férfi halt meg a vizsgálat közben

Makkegészséges férfi halt meg a vizsgálat közben

Sebészek osztották meg a Redditen a legelképesztőbb élményeiket, amiket egy-egy műtét alatt éltek át.

http://ujhazak.com