Vérfagyasztó élmények a halottasházakból

Hét hátborzongató, állítólag igaz történet.Léteznek olyan munkák, amelyekben csak azok állják meg helyüket, akiknek erős a gyomruk, a lelkük és az idegzetük. Ilyen szakma például a temetkezési vállalkozóé vagy a kórboncnoké. Míg valaki számára ez ugyanolyan hétköznapi hivatás, mint bármelyik másik, addig mások számára sokkoló lehet, éppen ezért, bár az alábbi történetekről azt állítják, hogy tényleg megtörténtek, mégsem lehet kizárni, hogy nem szellemekről, paranormális jelenségről van szó, hanem csak a képzelet játékáról. Bárhogy is, az biztos, hogy az alábbi halottasházi élmények mindegyike vérfagyasztó!

Anyai szeretet: „Amikor megkaptam a kórboncnoki munkát, akkor úgy gondoltam, hogy ez is csak egy a többi munka közül. Az érzelmeket félretéve tettem a dolgom, így számtalan boncolást végeztem el mindenféle nehézség nélkül, de aztán mégis eljött azt a rettegett nap, amikor ez nem ment, mert egy kisfiút kellett boncolnom, aki még az egy évet sem tölthette be. Nehéz volt, mert hasonló korú gyermekem van.

Mikor kész voltam a kisfiúval, megfordultam, és egy síró nővel találtam szembe magam. Teljesen biztos voltam abban, hogy ő a gyerek anyukája, ezért közöltem velem, hogy nem lehet itt, valamint megkérdeztem, hogy egyáltalán hogyan jutott be a szobába.

A nő nem mondott semmit, egyszerűen szó nélkül távozott. Néhány perccel később hordágyon hoztak egy holttestet. Ugyanaz a nő volt, akit láttam. Szerintem meg akart győződni róla, hogy minden rendben van a kisfiával. Tudom, hogy mit láttam, de máig nem hiszi el nekem senki, ha elmesélem a történetet.”

Kézfogás: „Régen egy halottasházban dolgoztam, ahol azt gyűlöltem a legjobban, amikor elő kellett készítenek a holttestet, akinek ezért le kellett borotválnom a karjait és lábait. Egyszer egy közelmúltban elhalálozott személy karját borotváltam, amikor a hullamerevség beállta miatt hirtelen az ujjai rákulcsolódtak a kezemre.”

Szép zöld szemek: „Egy hosszú éjszaka után, teljesen kimerülve indultam haza a munkából. Nem is tudom, hogy hogyan sikerült hazaérnem. Aznap éjjel egy fiatal nőn dolgoztam, akinek a szép zöld szeme feltette az érdeklődésemet. Azon az estén vele álmodtam. Rohant valami elől, de nem tudtam, hogy mi elől, ezért végül megkérdeztem, hogy miért menekül. Ő azt felelte, hogy a barátja meg akarja ölni.

A következő reggelen ugyanezt a fiatal nőt láttam a tévében. A barátját keresték, akit gyilkossággal vádoltak. Senkinek sem meséltem el az álmomat, de soha nem fogom elfelejteni azokat a zöld szemeket.”

A kislány: „A bátyám temetkezési vállalkozó New Yorkban. Az egyik este megkérdezte, hogy nem akarok-e vele menni, hogy ne legyen egyedül. Nem aggódtam, úgyhogy igent mondtam, de később megbántam a döntésemet.

Már eleve azért, mert rettenetesen félelmetes, sötét és furcsa szagú volt a hely. A testvérem azzal nyugtatott, hogy ez csak a formaldehid szaga, úgyhogy próbáltam megszokni. A bátyám nekiállt a munkának, én pedig elmentem tévézni.

A halottasház bejárata lengőajtó volt, úgyhogy mindig lehetett hallani, ha valaki bejött. Órákra maradtam egyedül, így el is aludtam. Az ajtó hangjára ébredtem fel. Azt feltételeztem, hogy a testvérem jött be, de senki sem volt ott.

Megint elaludtam, és ismét az ajtó zajára ébredtem fel. Azt nem lehetett tudni, hogy valaki kiment, vagy bejött rajta, de a zaj folytatódott. Azt hittem, hogy a bátyám szórakozik, ezért felkeltem, hogy közöljem vele, hogy fejezze be.

Az ajtóban azonban egy kék ruhás, hajában rózsaszín szalagot viselő kislány állt. Köszöntem neki, de ő nem válaszolt. Csak lefelé nézett, aztán elfutott a másik irányba. Azt hittem, hogy egy másik dolgozó hozta be.

Amikor órákkal később véget ért a testvérem műszakja, akkor hazafelé tartva elmeséltem neki a találkozásomat a kék ruhás kislánnyal, mire ő beletaposott a fékbe, és felkiáltott, hogy miről beszélek. A szeme tele volt rémülettel, miközben elmondta, hogy aznap éjjel egy tóba fulladt kislányt vizsgált, aki kék ruhát viselt, a hajában pedig rózsaszín szalag volt. Soha többé nem kísértem el munkába a testvéremet.”Jacob: „Nagyjából egy hónapja dolgoztam korboncokként. A munkámban azt a részt éreztem a legnehezebbnek, amikor a családtagoknak azonosítaniuk kell a testet. Az egyik alkalommal a szülőknek kellett azonosítaniuk a fiúkat, aki autóbalesetben vesztette életét. A lányuk kint várakozott.

A hölgy rosszul kezelte a fájdalmát, teljesen összetört, ezért arra kértem a lányát, hogy kísérje el a mosdóba. Öt perccel később visszajöttek, és azt mondták, hogy egy fiatal férfi hangját hallották. Erre nem tudtam mit mondani.

Néhány nappal később még éjfél után is az irodámban voltam. Hirtelen villogni kezdtek a fények, majd valaki egyenesen a fagyasztóból azt mondta, hogy: „Jacob vagyok, segítség!

Ugyanígy hívták azt a fiatal fiút is, akit nemrég a szülei azonosítottak.

Úgy gondoltam, hogy csak a fáradtság miatt hallucinálok, de másnap éjszaka ugyanez történt. Akkor abban a szobában töltöttem ki papírokat, amelyből előző nap a segélykérést hallottam. Megint azt hallottam, hogy „Segítség, Jacob vagyok!”, de nem volt ott senki, úgyhogy olyan gyorsan kirohantam, ahogy csak bírtam.

Máig azon merengek, hogy vajon mi történt volna, ha megkérdezem, hogy miben segíthetek Jacobnak.”

A síró kislány: „Elég félelmetes volt az első élményem a proszektúrán. Alig kezdődött el a műszakom, amikor ki kellett mennem a mosdóba. Eközben meghallottam egy kislány sírását és csoszogását.

A hang abból a kisebb szobából jött, ahol a testeket tároltuk. Amikor azonban benéztem oda, akkor a helyiség teljesen üres volt. Ugyanakkor ott volt a szobában egy fiatal lány holtteste, aki fejbe lőtte magát. Ki merem mondani, hogy hallottam a saját szívdobogásomat.”

Segítség: „Az egyik éjjel a halottasházba kellett mennünk az egyik kollégámmal. Nálunk a proszektúra egy kis fagyasztó az alagsorban. Borzalmas a szaga, ráadásul nehéz bejutni, így akkor is azon tanakodtunk a munkatársammal, hogy hogyan toljuk át a rámpán a testet. Végül sikerült megoldani.

Ezután nekiálltunk a papírok kitöltésének. Ekkor különös zajokat hallunk. Az ajtó irányába fordultunk, és megkérdeztem a kollégámat, hogy hallotta-e a hangot, mire igennel felelt. Kirázott a hideg és felállt a karomon a szőr, amikor valaki segítségért kiáltott a fagyasztóból. A munkatársammal összenéztünk, aztán kiszaladtunk a szobából.

Néhány nappal később beszámoltunk a történtekről az egyik kollégánknak, aki nővérként dolgozik ugyanazon az emeleten. Ő azt mondta, hogy neki is volt már ehhez hasonló élménye. Mostanában, ha egyedül kell lemennem, akkor igyekszem olyan gyorsan végezni, ahogy csak tudok.”

(Forrás: noiportal.hu)