Vérmágia

A fekete mágia legsötétebb és legmagasabb foka, amivel biztos, hogy nem kötünk jó üzletet.bloodmagicA mágiának több fokozata létezik. Ismerjük a fehér és a fekete mágiát, ám ezeknek is több változata van. A legegyszerűbb mágiához nincs szükségünk sok mindenre, maximum gyertyára, igére, füstülőre, gyógynövényekre.

Ennél magasabb szintek is léteznek, melyek közül a vérmágia a legmagasabb, legsötétebb változat. A fekete mágiához tartozó kategóriát jobb, ha mindenki elkerüli, hiszen egyáltalán nem biztos, hogy jó üzlet beleártanunk magunkat az ilyen varázslatokba.

A vér mindig fontos szerepet töltött be az emberek életében, hiszen ez adja az életet, az életerőt. Az olyan régi vallásokban, mint a görög vagy a római, az volt a szokás, hogy a hívők vért áldoztak az isteneknek, hogy bőséget, életet, termékenységet, boldog házasságot, győzelmet, biztonságot kapjanak.

Az őseink még abban hittek, hogy az istenek számára a vér a legértékesebb dolog, mert nekik nem volt vér a testükben, tehát a hívők biztosak voltak benne, hogy ezzel az ajándékkal elnyerik az istenek jóindulatát.

Az inkák és a maják emberáldozattal adták meg az isteneknek a vér általi életerőt, hogy azoknak legyen erejük ahhoz, hogy fenntartsák a kozmikus rendet.

A maják főleg ünnepek alkalmával, vagy akkor, ha feltétlenül szükségét érezték, folyamodtak a véráldozathoz.

Ezzel szemben az aztékok kötelességüknek érezték az áldozatot, ami az önfeláldozás egyik jele volt. A véráldozat emellett azt a célt szolgálta, hogy biztosítsák a világ körforgását, valamint így engesztelték ki az isteneket.

Azt hihetnénk, hogy a fejlett világból kikopott a vérmágia, pedig elég csak a kereszténységre gondolnunk, ahol „Krisztus vére” egyenlő a váltságdíjjal, áldozattal, amit azért adunk, hogy bűntelenek, tiszták lehessünk.

bvlood2A vérmágiához szükséges vér mennyisége függ a siker nagyságától. Ha kis mennyiséget használunk fel, akkor az eredmény sem lesz nagy. Ebből következik, hogy felmerül a kérdés, hogy pontosan mennyi az elengedő vér. Elég egy madár vére, vagy ki kell véreztetni egy embert?

Az igazi szakértők ki tudják cselezni ezt a kérdést, mert a megfelelő holdfázis, szavak, rituálék képesek felerősíteni a vér erejét. Az is gyakori kérdés, hogy kinek a vére kell. Ezt a szertartás írja elő. Van, aki állatokét, például kakas, galamb, bárány vérét használja, de maga a rituálét végző személy vére is elég lehet.

Mivel a mágiát végző személy vére eleve magában hordozza az erőt, ezért ez mindig erősebb, mint a hétköznapi embereké. Ugyancsak erősebbé teszi a mágikus személy vérét az áldozat, amit képes meghozni a saját vágyaiért.

A vérmágiát azok használják fel a varázslatokhoz, akik a fekete mágiával élnek. Ők gyakran vásárolnak szerelmet ezzel. A legismertebb az ilyen rituálék közül a menstruációs vér használata, amivel a varázsló eléri, hogy a kiszemeltje belé szeressen.

Amikor pedig mind a két fél vérével dolgozik valaki, akkor olyan szerelmi kötést lehet létrehozni, ami egy életre megpecsételheti a két ember sorsát, ám ennek súlyos következményei lehetnek.

Mások pénzt és más anyagi javakat, sikereket akarnak megteremteni, ám az sem ritka, hogy vérmágiával betegítenek, őrjítenek meg valakit. A fekete mágia legsötétebbjével tehát tönkre lehet tenni másokat.

A múltban a nekromanták a halottak felkeltéséhez használtak vért, de a démonok, élőhalottak etetésére is szolgálhat. Ha valaki a Sátánnal, démonnal akar szerződést kötni, akkor ahhoz is szükség van a vérre, ami olyan kötést hoz létre, amit nem lehet elpusztítani.

Azok, akik fehér mágiával foglalkoznak, általában nem használnak vért, pedig a védelem és gyógyítás céljából megtehetnék. Mivel erre milliónyi más megoldás létezik, ezért a legtöbben mindent megtesznek, hogy ne kelljen vérmágiához nyúlniuk, hiszen ezért nagyon súlyos árakat kell fizetni.

A varázslatoknak ugyanis ára van, s a vérmágia egyike azoknak, ami nagyon csúnyán visszaüthet, hiszen ezzel a természet törvényeibe avatkoznak be. A szent, életet adó erő nem azért van, hogy alantas dolgokhoz használják fel. Ez főleg akkor igaz, ha valaki erőszakosan hat valaki más sorsára, karmájára.

De, ha nem rémülünk meg az Univerzum büntetésétől, akkor elég csak földi dolgokra gondolnunk, hiszen a vérrel olyan betegségek terjednek, mint az AIDS, tehát egyáltalán nem egészséges a vérivás, ami nem utolsósorban elég gusztustalan is.

(Forrás: noiportal.hu)

Hozzászólások

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Őrizetbe vett a rendőrség egy 17 éves fiút Miskolcon: azzal gyanúsítják, hogy késsel megszúrt egy 16 éves fiút, aki belehalt sérüléseibe - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

Dulakodás a lépcsőházban

Dulakodás a lépcsőházban

A budaörsi rendőrök elfogták azt a 47 éves férfit, aki késsel és fegyvernek látszó tárggyal támadt a szomszédaira.

Emberölés Szatmárcsekén

Emberölés Szatmárcsekén

A Szabolcsi nyomozók egy 17 éves helybeli fiút vettek őrizetbe.

Összesítő - búcsúzott az óévtől Budapest

Összesítő - búcsúzott az óévtől Budapest

A Budapesti Rendőr-főkapitányság egyenruhásai a közterület-felügyelőkkel és a készenléti rendőrökkel megemelt közterületi jelenléttel biztosították a közrendet és a közbiztonságot a fővárosban.

Újabb információk egy román gyilkos utáni hajszában

Újabb információk egy román gyilkos utáni hajszában

A magyar fejvadászok újabb fotókat kaptak a román célkörözési egységtől egy veszélyes szökevényről.

Kirabolta nagyapját

Kirabolta nagyapját

Szenteste napján késsel fenyegette idős nagypapáját egy tiszajenei férfi és pénzt követelt tőle, végül 300 ezer forinttal távozott a házából.

http://ujhazak.com