Világháborús emlékműveket avattak Esztergomban

Felavatták Esztergomban, az egykori Szent Anna temetőben pénteken a Béke Angyala emlékművet, amely a város közelében lévő, első világháborús hadifogolytábor 3500 áldozatára emlékeztet, valamint a szovjet Vörös Hadsereg környékbeli harcokban elesett katonáinak emlékművét. Romanek Etelka (Fidesz-KDNP) polgármester kiemelte: "hosszú utat kell megtenni egy nemzetnek ahhoz, hogy őszintén képes legyen magát elhelyezni a történelem térképén". Hozzátette, a hadifogolytáborban meghaltak és a szovjet katonák emlékműve mellett a résztvevők megkoszorúzzák azt az emlékkeresztet, amely a temetőben az első világháború magyar áldozatai előtt tiszteleg, valamint az önkormányzat elhelyezi egy emlékmű alapkövét, amely a második világháború civil és katonai áldozataira emlékeztet.

A Béke Angyala szobor egy magas kőtalapzaton álló, embernagyságú szárnyas nőt ábrázoló alkotás, Vlagyimir Szurovcev oroszországi szobrász műve. A szobor talapzatán magyar és orosz felirat emlékeztet arra, hogy 1914 és 1918 között az Esztergom határában felállított hadifogolytáborban a fronton szerzett sebesülések, betegség és kimerültség miatt 3500 olasz, orosz, román és szerb katona vesztette életét.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Játékpisztoly és centrifuga

Játékpisztoly és centrifuga

Önbíráskodás miatt kell felelnie egy 70 éves kalocsai férfinek.

Lebukott a netes zaklató

Lebukott a netes zaklató

Az online térben zaklatta és a személyes adataival is visszaélt.

Vonaton erőszakoskodott

Vonaton erőszakoskodott

A dabasi rendőrök néhány óra alatt elfogták azt a férfit, aki vonaton erőszakoskodott egy fiatal nővel.

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Az férfit garázdasággal gyanúsítják az V. kerületi rendőrök.

„Okosan beszélj!”

„Okosan beszélj!”

Kiszolgáltatott férfit zsákmányolt ki és bántalmazott egy testvérpár Fejér vármegyében.

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három fiút, akik egy XX. kerületi, a Vízisport utcában lévő lakás erkélyéről légpuskával adtak le lövéseket, amelyek két fiatalt eltaláltak, egyikük súlyos, másikuk könnyű sérüléseket szenvedett - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon pénteken.

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

A gödöllői rendőrök a baleset okozása mellett segítségnyújtás elmulasztása miatt is kihallgatták D. Sándort.

Díjkitűzés: 40 millió forint a nyomravezetőnek

Díjkitűzés: 40 millió forint a nyomravezetőnek

A magas összeget az országos rendőrfőkapitány a Radics-ügyben tűzte ki.

Fuvart ígértek neki, de kirabolták

Fuvart ígértek neki, de kirabolták

A váci rendőrök elfogták azt a két férfit, akik egy külföldi állampolgártól erőszakkal vették el a mobiltelefonját és a táskáját.

http://ujhazak.com