Virágzó magzatszerv kereskedelem – beárazott testrészek, kockázatos műtétek 18+

Az amerikai abortuszvédő szervezet vezetőjének ajánlatáról rejtett kamerás felvételt készítettek. Kérjük a megrázó cikket csak erős idegzetűek olvassák el.


A rejtett kamerás felvételt 2 millióan nézték meg az egyik legnagyobb videó megosztón. A felvételen éppen a Planned Parenthood abortuszvédő szervezet igazgatóját látjuk, ahogy vacsora közben egy elegáns étteremben magzatok szerveit, testrészeit árulja!

1

Az ügyben a kongresszus azonnali vizsgálatot indított el, amely hatással lehet az elnökválasztási kampányra is.

A Planned Parenthood (PP) abortuszvédő szervezet Amerika legnagyobb és legismertebb abortusz hálózta, amely most illegális szervkereskedelem és gyilkosság vádjával néz szembe.

A klinika arra specializálódott, hogy évente 300 ezer abortuszt hajtson végre. Egy életpárti szervezet emberei pedig felkeresték őket vevőnek kiadva magukat. Arra kértek ajánlatot, hogy tudományos kutatásaihoz nagy tételbe szükségük van magzatok szerveire.

A PP egyik vezetője Dr. Nucatola megmutatta a rendelkezésre álló készleteit a szervezetnek. Beszélt az eljárásokról, illetve az érdeklődőknek árajánlatot is adott.

Akik a videót készítették elmondták, hogy ez nem egyedi eset. A szervezet kemény vonalban rá van kattanva az üzletszerű szervtermelésre. Ráadásul eljárásaikkal terhes nők százezrei életét veszélyeztetik évente.

Az ügyben az amerikai képviselőház azonnali hatállyal meghallgatást kezdeményezett!

Amennyiben a vádak beigazolódnak, az a nagynevű gyilkos „abortuszgyárnak” bukását jelenti majd.

2

Szervkereskedelem

Az igaz, hogy tudományos kutatóintézetek magzatok szervei iránt érdeklődnek és egyes testrészek donorszervként is használhatók. Ahogy azonban Dr. Nucatola egy pohár vörösbor mellett és vega ételt csipegetve vázolja fel kedélyesen a szervpiac keresletét és kínálatát, az egyszerűen hátborzongató.

"Mostanában sokan akarnak sértetlen szívet azért, hogy a szinusz csomót kivegyék. Meg is lepődtem, mert nem is tudtam, hogy ezek erre is alkalmasak. Szintén tegnap mondták először, hogy tüdőt rendelnének tőlünk. Ezen kívül, amint már mondtam ahány ép májunk csak van, azt mind elviszik. Nagyon nagy rá a kereslet. Vannak, akiknek a végtagok kellenek, ami egyszerű eljárás, mert könnyű kivenni, bár fogalmam sincs, mire kellenek nekik, talán izomhoz akarnak jutni belőle” – mondta szívélyesen és természetesen Dr. Nucatola.

Ez a kijelentés, nemcsak etikátlan, de egyszerűen undorító és visszataszító. Azonban az Amerikai Egyesült Államokban nem törvénytelen.
Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Nyilván a nő nem viszi magával az abortált magzatát haza, hiszen meg akart tőle szabadulni. Innentől kezdve a klinika birtokába kerül a megölt gyermek, akit az intézmény hasznosíthat tudományos, vagy orvosi célokra.

A Planned Parenthood azonban a szerveket nem adományozza, mint ahogyan az szokott más esetekben lenni, hanem pénzt kér értük!

„Tudja, sok számot mondhatnék, de az árlista nagyjából 30 és 100 dollár között van, az intézettől és a szervtől függően”

A durva a dologban az, hogy a fenti összegek szövetenként értendő. Egy abortált gyermeken így akár több ezer dollárt is kereshet a PP. Ezen kívül megkapják még a szokásos állami támogatást is. A doktornak nevezett nő, Nucatola, büszke arra, hogy van olyan napja, mikor 8 abortuszt is elvégez. „Így a műszak végére a hálózat nagy mennyiségű eladható, felhasználható termékhez jut hozzá.”

Ha a vádak igazak, akkor kiderül, hogy a PP szervezetnél ez csak egy általánosan bevett gyakorlat. Ha ezt a mennyiséget (emberanyagot) beszorozzuk 820 klinikával és pár ezer orvossal, amelyek a PP hálózatában dolgoznak, akkor extraprofitot termel USA „álom” szinten a törvényes gyilokgyár. Azonban a csavar a dologban az, hogy aljas módon az extra bevételeket adományként könyvelik el.

Figyelemben kell vennünk, hogy minden civilizált országban elvileg tiltva van a szervkereskedelem. Legfőképpen az Amerikai Egyesült Államokban veszik ezt szigorúan egy korábbi ügy kapcsán, amikor törvényt hoztak az abortált kis emberek méltóságának védelmére.

„Egy abortált magzat testrészeinek kereskedelmi forgalomba hozása tíz évig terjedő szabadságvesztéssel és/vagy 500.000 dollár bírsággal büntetendő”

(Amerikai Büntető Törvénykönyv, 42, 289g-2)

A Planned Parenthood (PP) szervezet nem tagadja, hogy abortált magzatok szerveit tudományos kutatások céljára adományozza, azt viszont tagadja, hogy ezekért pénzeket kapnak.

A képviselőházban tartott meghallgatás alkalmával megvizsgálták a felajánlásokat és az eladományozott szerveknek listáit is.

A PP szervezet a videó felvételen elhangzottakat nem tagadja, azonban azt manipulatívnak (megvágottnak) tartja. Ezek ellenére a videó felvételen egyértelműen (vágatlanul) elhangzanak a szervekért kért összegek!

Megközelítőleg így néz ki a részleges gyilkosság, ahol a vaginában altatják örökre el a gyermeket. Ez ugyanis már nem a méh. Ha a méh lenne, már az is kimeríti az emberölés (népírtás) ismérvét. Megközelítőleg így néz ki a részleges gyilkosság, ahol a vaginában altatják örökre el a gyermeket. Ez ugyanis már nem a méh. Ha a méh lenne, már az is kimeríti az emberölés (népirtás) ismérvét.

Tömeggyilkosság vádja a következő pont

Tulajdonképpen itt a részleges születés abortusz eljárás módszerét is előszeretettel használják a gyilkos orvosok. Ez annyit tesz, hogy a 16 hetesnél idősebb magzatot az anyaméhből élve húzzák ki. Ezt követően egy méreg injekciót juttatnak a kis ember koponyájába még az előtt, ami előtt megszületett volna. Itt a testecske kint van már, de még a feje bent van!

Ezt a gyakorlatot az amerikai törvény 2003 óta tiltja.

„A magzat kihúzása épen és élve egy abortusz során élve születésnek minősül. A szövetségi törvény szerint így minden további lépés, ami a megölésre irányul, emberölésnek minősül”

(Amerikai Büntető Törvénykönyv, 1, 8)

00

Ha valaki mégis részleges abortuszt követ el csupán 2 évnyi szabadságvesztéssel „sújtandó”, vagy 250.000 dollár bírsággal.

A törvény ellenére a gyilkos műveletet a videó tanúsága szerint a PP minden bizonnyal gyakorolja. Az élve születés abortuszát a szervezet szemrebbenés nélkül végzi, hiszen egy esetleges leleplezés esetén az abortálót ki lehet váltani pénzzel. Mindazonáltal erre a tőke rendelkezésre áll.

A gyilkos műveletnek is meg van a magyarázata, mégpedig az, hogy az eljárás során nem roncsolódnak a magzat szervei, így azokon áruként tovább lehet adni megfelelő összegekért.

Álláspontunk az abortusz kapcsán az, hogy a méhen belüli roncsolásos, kikaparási gyakorlat és a részleges születés eljárása ugyanolyan ember ellen elkövetett népirtás.

Ettől függetlenül Nucatola hozzá tette azt is, hogy minden műszak kezdéskor megnézik a rendelést és ennek megfelelően vigyáznak a szervek épségére.

„Nagy gyakorlatunk van abban, hogy szívet, tüdőt, májat emeljünk ki, mert tudjuk, hogy mit kell tenni annak érdekében, hogy ne nyomjuk össze őket”

Az elmebeteg horror gondoskodás azonban meghasonul a PP. szervezettel, amely állítólag arra hivatott, hogy a nők érdekeit védje.

Ugyanis, ha egy magzatot élve húznak ki a nő méhéből, akkor indokolatlanul megnöveli annak kockázatát, hogy műtét közben a nő életét veszítse!

Meghallgatáskor a nő kijelentette, hogy az eddig bevált műtéti módszereket hajlandóak megváltoztatni, hogy a rendeléseket teljesíteni tudják. Arra törekedve, hogy minél több épen maradt szervet tudjanak leszállítani a megrendelőknek.

"A Planned Parenthood megbízható barát a nők számára, Isten áldja a munkátokat" - üdvözölte a szervezet kongresszusát Barack Obama

"Szeretem a Planned Parenthoodot, és nektek is ezt kellene..." - mondotta Hillary Clinton.

Még egyszer:

Amennyiben az üzletszerű szervkereskedelem beigazolódik, akkor alapjában véve a PP. borul.

Barack Obama számára pedig különösen nagy pofán vágás lesz, aki 2013-ban kijelentette a szervezet rendezvényén, hogy mindenben támogatni fogja a nők könnyű abortusza érdekében a Planned Parenthood tömeggyilkos szervezetet!

4

Az elnöki stáb nem mutat különösebb érzelgősget a dolog iránt. Ezt mutatja azt, hogy Twitter üzenetben közzé tették az elnök nevében.

Kitett magáért azért a sértett nő is, aki Obamát juttatta hatalomra. Nincs fogalmuk arról, hogy beszédeiknek milyen következményei lehetnek. 

5

Az alábbi videón láthatjátok cikkünk magyar feliratos angol nyelvű videóját. Ha nem sikerülne a felirat kérjük kattintsatok a cc-re. YouTube.



„Mi valljuk, hogy minden gyerek megérdemel egy lehetőséget. Nemcsak némelyek. Nem csak sajátjaink.”

Eme ocsmány közösségi publikálásra mindenki gombot varrhat.

Azonban tudnunk kell, hogy az abortusz gyilkosság. Hogy ki részéről, nő, vagy orvos részéről, ebben álláspontot foglalni a világ egyik legbonyolultabb dolga.

Az élet ugyanis a fogantatás pillanatában történik, amikor a petesejt ½ arányban oszlik. Innentől kezdve már egy élő emberről beszélünk.

Forrás: vigyazo.blog.hu

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Hot dog alakú drogpipát is lefoglaltak

Hot dog alakú drogpipát is lefoglaltak

Egy fiatal tiszaújvárosi nő külföldről rendelt kokaint.

Befejezték a nyomozást a belvárosi emberölés ügyében

Befejezték a nyomozást a belvárosi emberölés ügyében

A fővárosi rendőrök lezárták az eljárást az ellen a férfi ellen, aki szóváltást követően egy másik férfi halálát okozta egy V. kerületi szórakozóhelyen.

Lezárult a gíroszrabló ügye

Lezárult a gíroszrabló ügye

A rendőrök befejezték a nyomozást abban az ügyben, amelyben egy elkövető gíroszt rabolt egy fiatalembertől Miskolcon.

A turizmus miatt jelenhetett meg kokain és fájdalomcsillapító a bahamai cápák vérében

A turizmus miatt jelenhetett meg kokain és fájdalomcsillapító a bahamai cápák vérében

A hajók kezeletlen szennyvize okozhatja a problémát a szakértők szerint.

A vita hevében ütött

A vita hevében ütött

A veszprémi rendőrök elfogtak egy 31 éves férfit, és őrizetbe vették.

Összetörte rokona kocsiját, majd rátámadt

Összetörte rokona kocsiját, majd rátámadt

Az érdi rendőrök elfogták a 43 éves agresszív férfit.

Bezárattak egy pápai fodrászüzletet

Bezárattak egy pápai fodrászüzletet

Épp akció közben szállította egy díler a kábítószert.

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

353 év után kerülhetett elő A három testőr hőse.

Mentősök akadályozták meg a tragédiát

Mentősök akadályozták meg a tragédiát

Emberölés kísérlete miatt kell felelnie annak a 26 éves férfinak, akit a rendőr-főkapitányság nyomozói vettek őrizetbe.

A busz késéséért lefejelte a sofőrt

A busz késéséért lefejelte a sofőrt

Az ajkai rendőrök gyanúsítottként hallgattak ki egy 55 éves helybeli férfit.

http://ujhazak.com