Visszautasította a népirtásról szóló vádakat a mianmari vezető Hágában

Visszautasította a népirtás vádját Mianmarral szemben a délkelet-ázsiai ország vezetője szerdán a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság előtt. Aung Szan Szú Kjí szerint a vád félrevezető, és a nyugat-mianmari Arakán államban történtek leírása nem felel meg a valóságnak.Mianmar ellen november közepén indított pert Gambia a Nemzetközi Büntetőíróságon azzal a váddal, hogy népirtást követtek el a muszlim rohingja kisebbség ellen. A Nobel-békedíjas mianmari vezető, a buddhista többségű ország de facto miniszterelnöke - akit azzal vádolnak, hogy szemet hunyt a jogsértések felett - a tárgyaláson elismerte, hogy a rohingjákkal szemben a katonaság olykor aránytalanul határozott fellépést tanúsított, amely civilek életét is követelte, ugyanakkor a cselekmények nem jelenttetek népirtást szerinte.

    
Azt hangoztatta, hogy a népirtás megelőzéséről szóló nemzetközi egyezmény nem alkalmazható a mianmari helyzetre. Ezzel összefüggésben hozzátette, a 1990-es évek balkáni háborúja során azt sem tekintették népirtásnak, amikor emberek ezreit fegyverrel űzték el otthonukból. Mintegy félórás beszédében Aung Szan Szú Kjí kiemelte, Mianmar egyik legszegényebb régiójában a helyzet rendkívül "bonyolult, nem könnyű megérteni".

A muszlim kisebbséggel összefüggő problémák évszázadokra nyúlnak vissza. Szerinte a fegyveres konfliktust afgán és pakisztáni szélsőségesek által kiképzett felkelők összehangolt és átfogó fegyveres támadásai indították, amelyekre a katonaság válaszolt.
    

"Tragikus módon ez a fegyveres konfliktus több százezer muszlim elvándorlásához vezetett" - fogalmazott. Azt mondta: bizonyos körülmények között a népirtás szándéka nem lehet az egyetlen hipotézis. Nyomatékosította, hogy a muszlim kisebbség ellen a katonaság olykor aránytalan fellépést tanúsított, de a válaszlépések nem a népirtás szándékával történtek.
    

"Lehet-e népirtásra irányuló szándéka egy olyan kormánynak, amely aktívan nyomoz, büntetőeljárást indít katonák és tisztek ellen, akiket bűncselekmények elkövetésével vádolnak, és meg is bünteti őket?" - tette fel a kérdést. Ha a folyamatban lévő vizsgálatok háborús bűncselekményeket állapítanak meg, az elkövetőket az ország alkotmányának megfelelően büntetőeljárás alá vonják. Nemzetközi eljárásra csak akkor kerülhet sor, ha a hazai elszámoltathatóság kudarcot vall - jelentette ki.
    

A kedden kezdődött, háromnaposra tervezett tárgyalás első napján Gambia arra kérte a bíróságot, rendeljen el különleges intézkedéseket a mianmari rohingja muszlim kisebbség védelmére addig is, amíg az ügyben nem születik jogerős ítélet. Az ügy részleteit ismerő források szerint a bírói testület a tárgyalássorozat ideje alatt nem hoz döntést a Mianmar ellen felhozott vádakban, hanem Gambia ideiglenes intézkedések iránti kérelmére összpontosít.
    

A kérelemről még a héten, a népirtás ügyében két hónapon belül várható döntés. Az ENSZ nyomozói korábban azzal vádolták meg a mianmari hadsereget, hogy tömeggyilkosságokat és egyéb atrocitásokat követett el a muszlim kisebbség tagjaival szemben "népirtás szándékával" egy 2017-es művelet során, aminek következtében több mint 700 ezer rohingja muszlim menekült át a szomszédos Bangladesbe.
    

Egy független tényfeltáró misszió szerint katonák nőket és gyerekeket erőszakoltak meg csoportosan, falvakat romboltak le, és élve elégettek embereket otthonukban a nyugat-mianmari Arakán államban folytatott műveletük során. Ezeket a megállapításokat mind a mianmari hadsereg, mind a kormány határozottan tagadta.
    

A rohingják többsége főként a nyugat-mianmari Arakán államban él, és a világ egyik legüldözöttebb kisebbsége. Néhány szakértő úgy véli, hogy őshonosak a térségben, mások szerint a bengáli területek brit gyarmatosítása idején, majd Burma (a későbbi Mianmar) 1948-as függetlenedése és az 1971-es bangladesi függetlenedés után érkeztek a régióba. Hiába élnek nemzedékek óta Mianmar területén, ez utóbbi vezetése továbbra is illegális bevándorlóknak tekinti őket.


Az 1982-ben elfogadott mianmari állampolgársági törvény sem ismeri el etnikai csoportként, és gyakorlatilag megfosztja őket az állampolgárságtól. A kisebbség tagjai naponta kénytelenek diszkriminációval szembesülni: nincs tartózkodási engedélyük, nem gyakorolhatják szabadon a vallásukat, sőt mozgásukban is korlátozzák őket.
    

A Nemzetközi Büntetőbíróságot a súlyos nemzetközi bűnesetek - mindenekelőtt emberiesség elleni vagy háborús bűnök - kivizsgálására hozták létre 2002-ben.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Jegyvizsgálóra támadt egy utas

Jegyvizsgálóra támadt egy utas

Nem volt érvényes jegye, ezért ütötte meg a kalauzt.

Játékpisztoly és centrifuga

Játékpisztoly és centrifuga

Önbíráskodás miatt kell felelnie egy 70 éves kalocsai férfinek.

Lebukott a netes zaklató

Lebukott a netes zaklató

Az online térben zaklatta és a személyes adataival is visszaélt.

Vonaton erőszakoskodott

Vonaton erőszakoskodott

A dabasi rendőrök néhány óra alatt elfogták azt a férfit, aki vonaton erőszakoskodott egy fiatal nővel.

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Az férfit garázdasággal gyanúsítják az V. kerületi rendőrök.

„Okosan beszélj!”

„Okosan beszélj!”

Kiszolgáltatott férfit zsákmányolt ki és bántalmazott egy testvérpár Fejér vármegyében.

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három fiút, akik egy XX. kerületi, a Vízisport utcában lévő lakás erkélyéről légpuskával adtak le lövéseket, amelyek két fiatalt eltaláltak, egyikük súlyos, másikuk könnyű sérüléseket szenvedett - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon pénteken.

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

A gödöllői rendőrök a baleset okozása mellett segítségnyújtás elmulasztása miatt is kihallgatták D. Sándort.

Díjkitűzés: 40 millió forint a nyomravezetőnek

Díjkitűzés: 40 millió forint a nyomravezetőnek

A magas összeget az országos rendőrfőkapitány a Radics-ügyben tűzte ki.

http://ujhazak.com