Vodkában oldott tápszert kapott a baba

Tévedésből kapott alkoholt a 6 hetes kislány, aki szerencsére jól van.Bradley HetletA felnőtt autóvezetők számára megengedett véralkoholszint háromszorosát, 0,294 mg/ml-t mutatták ki annak a 6 hetes kislánynak a vérében, aki vodkával kevert tápszert kapott. A wisconsini baba két napot töltött kórházba, de szerencsére már jól van.

Bradley Hetlet, a kenoshai rendőrség szóvivője elmondta, hogy az ügyet kivizsgáló szakértők úgy ítélték meg, hogy tévedésből kapott alkoholt a kislány, akinek a 22 éves szülei ellen nem emelnek vádat.

A baba édesanyja elmondta, hogy a bajt az okozta, hogy korábban vizet töltött egy palackba, hogy elkészítse a lánya tápszerét, de valamiért kiment a konyhából. Ez után az apa kiöntötte a vizet, és vodkát töltött az üvegbe, mert később azzal akart átmenni az egyik barátjához.

Amikor az anya visszament a konyhába, akkor nem nézte meg, hogy a palackban még mindig víz van-e, hanem nagyjából fél decit kitöltött belőle, hogy összekeverje a tápszerport, amit aztán a gyermekének adott.

A szülők csak akkor vették észre, hogy baj van, amikor a baba furcsán kezdett viselkedni. A tévedés ekkor kiderült, a szülők pedig nagyon csúnyán összevesztek. Végül a kislány a megérkező családtagoknak és rendőröknek köszönhetően került kórházba.

(Forrás: fullánk.com)

Hozzászólások

Jegyvizsgálóra támadt egy utas

Jegyvizsgálóra támadt egy utas

Nem volt érvényes jegye, ezért ütötte meg a kalauzt.

Játékpisztoly és centrifuga

Játékpisztoly és centrifuga

Önbíráskodás miatt kell felelnie egy 70 éves kalocsai férfinek.

Lebukott a netes zaklató

Lebukott a netes zaklató

Az online térben zaklatta és a személyes adataival is visszaélt.

Vonaton erőszakoskodott

Vonaton erőszakoskodott

A dabasi rendőrök néhány óra alatt elfogták azt a férfit, aki vonaton erőszakoskodott egy fiatal nővel.

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Az férfit garázdasággal gyanúsítják az V. kerületi rendőrök.

„Okosan beszélj!”

„Okosan beszélj!”

Kiszolgáltatott férfit zsákmányolt ki és bántalmazott egy testvérpár Fejér vármegyében.

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három fiút, akik egy XX. kerületi, a Vízisport utcában lévő lakás erkélyéről légpuskával adtak le lövéseket, amelyek két fiatalt eltaláltak, egyikük súlyos, másikuk könnyű sérüléseket szenvedett - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon pénteken.

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

A gödöllői rendőrök a baleset okozása mellett segítségnyújtás elmulasztása miatt is kihallgatták D. Sándort.

Díjkitűzés: 40 millió forint a nyomravezetőnek

Díjkitűzés: 40 millió forint a nyomravezetőnek

A magas összeget az országos rendőrfőkapitány a Radics-ügyben tűzte ki.

http://ujhazak.com