Völner: a bíróságoknak figyelembe kellene venniük a társadalom és a családok érdekeit

A bíróságoknak is mindig figyelembe kellene venniük a társadalom elvárását és a családok védelmét, és ezek alapján kellene meghozniuk a lehető legszigorúbb döntést - mondta az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára péntek reggel az M1 aktuális csatornán.Völner Pál felidézte, a győri gyerekgyilkosság elkövetőjét korábban azért ítélték szabadságvesztésre, mert kalapáccsal bántalmazta az ágyban fekvő élettársát. A bíróság ebben az ügyben öttől tíz évig terjedő börtönt szabhatott volna ki, de a legcsekélyebb büntetés mellett döntött, és később még ebből is elengedtek, hiszen az ítélethirdetés után két évvel a férfi már szabadlábon volt.

    
Hozzátette, a gyermekek felügyeleti jogát ugyan megvonták a férfitől, de a láthatást engedélyezték neki. Hiába fellebbezett az ügyészség a döntés ellen, a bíró ennek ellenére kiengedte a férfit. Az államtitkár szerint a bíróságokra 1990 óta folyamatos nyomást helyez az a civil szervezetek által erőltetett szemlélet, miszerint az elkövető is áldozat.
    

Kitért arra is, egész Európában a magyar büntetőjog az egyik legszigorúbb, de ez nem elég, hiszen a jogszabályokat a bíróságoknak alkalmazniuk is kell. Völner Pál a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában úgy fogalmazott, a felsorolt problémák azt támasztják alá, hogy működési zavarok vannak a bírósági rendszerben.     
    

Hozzátette, az igazságügyi miniszter által az ügyben kezdeményezett vizsgálat nyomán biztosan lesznek olyan intézkedések - akár a felelősség, akár a szabályozás tekintetében -, amelyek a jövőben szűkítik az ilyen esetek lehetőségét.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Ismeretlen holttest azonosításához kér segítséget a rendőrség

Ismeretlen holttest azonosításához kér segítséget a rendőrség

A rendőrség eljárást folytat egy eddig ismeretlen személyazonosságú férfi ügyében, akinek holttestét 2025 decemberében Tokaj külterületén találták meg.

Macsétával sebesítette meg volt párját

Macsétával sebesítette meg volt párját

Őrizetbe vették a helyszínen elfogott támadót Várpalotán.

Monoron zaklatta a nőket

Monoron zaklatta a nőket

A rendőrök rövid időn belül azonosították a 40 éves férfit.

Vádat emeltek egy férfi ellen gyermekpornográfia és szexuális erőszak miatt

Vádat emeltek egy férfi ellen gyermekpornográfia és szexuális erőszak miatt

A Pest Vármegyei Főügyészség minősített gyermekpornográfia bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat egy férfival szemben, aki 5 hónapon keresztül több gyermeket vett rá arra, hogy magukról pornográf képeket, videókat készítsenek és azokat elküldjék neki.

Adventi életmentés

Adventi életmentés

A Bátonyterenyei Rendőrkapitányság egyenruhásai egy idős férfi életét mentették meg kitartásukkal.

Ügyészség: nyolcra emelkedett a Szőlő utcai ügy gyanúsítottjainak száma

Ügyészség: nyolcra emelkedett a Szőlő utcai ügy gyanúsítottjainak száma

A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség további bűncselekményeket rótt a volt igazgató terhére, és egy újabb őrizetbe vett gyanúsított letartóztatását indítványozta - közölte a Központi Nyomozó Főügyészség csütörtökön az MTI-vel.

Kilenc év után felderített emberölés kísérlete

Kilenc év után felderített emberölés kísérlete

A Baranya vármegyei rendőrök idén januárban elfogták a pécsi gyanúsítottat, a vizsgálatot a napokban fejezték be.

Támogató jelenlét

Támogató jelenlét

A férfi átadott egy levelet a szomszédjának, azzal a kikötéssel, hogy csak másnap nyithatja ki.

Újabb letartóztatást rendeltek el a Szőlő utcai ügyben

Újabb letartóztatást rendeltek el a Szőlő utcai ügyben

Egy további ember egy hónapig tartó letartóztatását rendelte el a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai javítóintézetben történt bántalmazások ügyében - közölte a Fővárosi Törvényszék pénteken az MTI-vel.

A Szőlő utcai ügy hetedik gyanúsítottjának letartóztatását indítványozta az ügyészség

A Szőlő utcai ügy hetedik gyanúsítottjának letartóztatását indítványozta az ügyészség

Az ügyészség indítványozta a Szőlő utcai ügy hetedik gyanúsítottjának letartóztatását - közölte Központi Nyomozó Főügyészség pénteken az MTI-vel.

http://ujhazak.com