Vonóhorogra akasztva vonszolták a meglőtt nőt az aszfalton a rendőrök! – sokkoló videó

Sokkoló jelenet tanúja volt egy férfi Brazíliában. Mobiltelefonjával felvette, ahogy a rendőrök egy a terepjárójuk mögött vonóhorogra akasztott meglőtt nőt vonszolnak az aszfalton.


Az élettelen nőt mintegy 350 méteren keresztül húzták az úton Rio de Janeiróban.

A brutális eset óriási felháborodást váltott ki és tüntetésekhez vezetett az országban.

2014-697994594-2014031687335.jpg_20140316

A rendőröknek ráadásul több autós és járókelő próbált ordítva szólni, hogy maguk után húzzák a szerencsétlen asszonyt. A hatóság emberei végül csak egy piros lámpánál megállva tették vissza a nőt a csomagtartóba. – írja a Globo Extra.

policiais-ciatura

A rendőrök azt állították, hogy négygyermekes anyát éppen a kórházba szerették volna vinni. A 38 éves Claudia da Silva Ferreira azért sérült meg, mert kereszttűzbe került, amikor éppen drogdílerekre csaptak le egy favellában.

identidade

01-2014-697933096-2014031686852.jpg_20140316

Azonban a kórházba érve a nő már nem élt. Claudia lánya a következőket mondta: „Úgy vonszolták az anyámat, mint egy zsák krumplit, és úgy dobták a csomagtartóba, mint egy állatot.”

A brutális eset kapcsán három rendőrt tartóztattak le azóta. A szegénynegyedben lakók pedig tüntetést tartottak, amelynek során lezártak egy utat és autókat gyújtottak fel. A lakók nem hitték el a rendőrök magyarázatát, hogy a meghalt nő kereszttűzben sérült meg. Állításuk szerint a rendőrök válogatás nélkül mindenkire tüzeltek.

protesto

Az áldozat testvére pedig a következőket mondta: Mindenkit bűnözőnek tartanak, aki a negyedben él, és úgy is viselkednek velünk.”



forrás: hír24

Hozzászólások

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Őrizetbe vett a rendőrség egy 17 éves fiút Miskolcon: azzal gyanúsítják, hogy késsel megszúrt egy 16 éves fiút, aki belehalt sérüléseibe - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

Dulakodás a lépcsőházban

Dulakodás a lépcsőházban

A budaörsi rendőrök elfogták azt a 47 éves férfit, aki késsel és fegyvernek látszó tárggyal támadt a szomszédaira.

Emberölés Szatmárcsekén

Emberölés Szatmárcsekén

A Szabolcsi nyomozók egy 17 éves helybeli fiút vettek őrizetbe.

Összesítő - búcsúzott az óévtől Budapest

Összesítő - búcsúzott az óévtől Budapest

A Budapesti Rendőr-főkapitányság egyenruhásai a közterület-felügyelőkkel és a készenléti rendőrökkel megemelt közterületi jelenléttel biztosították a közrendet és a közbiztonságot a fővárosban.

Újabb információk egy román gyilkos utáni hajszában

Újabb információk egy román gyilkos utáni hajszában

A magyar fejvadászok újabb fotókat kaptak a román célkörözési egységtől egy veszélyes szökevényről.

Kirabolta nagyapját

Kirabolta nagyapját

Szenteste napján késsel fenyegette idős nagypapáját egy tiszajenei férfi és pénzt követelt tőle, végül 300 ezer forinttal távozott a házából.

http://ujhazak.com