Washingtonban tervezett terrortámadás elkövetésére készülő csoport tagjait vették őrizetbe az amerikai szövetségi hatóságok

Washingtonban tervezett terrortámadás elkövetésére készülő csoport tagjait vették őrizetbe az amerikai szövetségi hatóságok - jelentette be a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) kedden.A bejelentés szerint a csoport tagjai a Fehér Ház területén és közvetlen közelében vasárnap tartott nagyszabású küzdősportgála, a UFC Freedom 250 című tömegrendezvény résztvevőit vették célba a több elemből álló terrorcselekménnyel.

A nyomozók négy nappal a tervezett támadás előtt szereztek tudomást a szervezkedésről egy zárt Signal-csoportban zajló üzenetváltás révén - áll a tájékoztatásban. Közölték, hogy eddig a szervezkedés 23 résztvevőjét azonosították több állam területén, és hétfőig öt ember vettek őrizetbe.

A nyomozásról beszámoló illetékesek elmondták, hogy az elkövetők a terrorcselekmény első szakaszában robbanóanyaggal megrakott drónokat terveztek az elnöki hivatal közelében álló épületeknek vezetni annak érdekében, hogy pánikot keltsenek az összegyűlt többtízezres tömegben, és a hatóságokat beavatkozásra késztessék.

A támadás második részében a zavart kihasználva a sporteseménynek helyszínt adó fehér házi területet akarták támadás alá venni, ahol az aréna állt, amelyben mintegy 4300 meghívott vendég gyűlt össze, és Donald Trump elnök, valamint családtagjai tartózkodtak.

A hatóságok későbbre ígértek részleteket a nyomozás megállapításairól, az eddigi feltételezések szerint az elkövetők amerikaiak, az egyik őrizetbe vett gyanúsított kihallgatásakor azt állította, hogy a "kapitalista elitek" és "milliárdosok" voltak a célpont.

"Köszönhetően az FBI, a partnerei és az igazságügyi minisztérium gyors beavatkozásának több állam területén, számos személy őrizetben van, és a feltételezett támadásokat sikerült időben megelőzni" - írta Kash Patel, a Szövetségi Nyomozó Iroda igazgatója kedden kiadott közleményében.

JD Vance alelnök "összehangolt terrorcselekménynek" nevezte a megakadályozott bűncselekményt.

(Forrás: MTI)

 

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Ezrest rabolt egy gyermektől

Ezrest rabolt egy gyermektől

A szécsényi nyomozók vádemelést javasolnak a 26 éves elkövetővel szemben, aki egy 11 éves fiút fenyegetett veréssel, és elvette minden zsebpénzét.

Drogbiznisz futárszolgálattal

Drogbiznisz futárszolgálattal

Hosszú hónapokon át tartó titkos információgyűjtéssel és nyomozással számolt fel egy kiterjedt dílerhálózatot a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság.

Budapesten fogták el a kölni lövöldözőt

Budapesten fogták el a kölni lövöldözőt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) Életvédelmi és Célkörözési Főosztály Célkörözési Osztály munkatársai a Terrorelhárítási Központ közreműködésével elfogtak egy 33 éves német férfit, aki május 31-én hajnalban Kölnben több lövést adott le egy emberre.

Vádat emeltek a nagydorogi nő ellen, aki megölte kéthetes gyermekét

Vádat emeltek a nagydorogi nő ellen, aki megölte kéthetes gyermekét

Vádat emelt a Tolna Vármegyei Főügyészség a 25 éves nagydorogi nő ellen, aki tavaly augusztusban megölte kéthetes gyermekét - közölte a vádhatóság szerdán az MTI-vel.

Rollerrel érkezett a bántalmazó – a rendőrök őt és a társát is keresik

Rollerrel érkezett a bántalmazó – a rendőrök őt és a társát is keresik

A budapesti rendőrök súlyos testi sértés miatt nyomoznak, és az állampolgárok segítségét kérik az ismeretlen személyazonosságú személyek azonosításához.

Menekülésből baleset: sérülten is elfogták a rendőrök a 17 éves ámokfutót

Menekülésből baleset: sérülten is elfogták a rendőrök a 17 éves ámokfutót

A rendőrök szabályos megállítási kísérlete elől menekült autójával egy 17 éves fiú Székesfehérváron, aki végül egy szolgálati gépkocsinak ütközött.

Testvérgyilkosságot akadályoztak meg a rendőrök Nógrádban

Testvérgyilkosságot akadályoztak meg a rendőrök Nógrádban

A rendőrök előtt akarta leszúrni lánytestvérét egy 38 éves férfi egy kelet-nógrádi kistelepülésen; a gyanúsítottat a Nógrád Vármegyei Főügyészség indítványára a bíróság letartóztatta - tájékoztatta a főügyészség az MTI-t hétfőn.

Megyéken átívelő akciót fejeztek be

Megyéken átívelő akciót fejeztek be

A hajdú-bihari rendőrök borsodi kollégáikkal közösen ütöttek rajta a hálózat tagjain.

Lovaskocsi és autó ütközött az 51-es főúton Dunavarsánynál, a hajtó meghalt

Lovaskocsi és autó ütközött az 51-es főúton Dunavarsánynál, a hajtó meghalt

Meghalt annak a lovaskocsinak a hajtója, amelyikbe hátulról rohant bele egy autó csütörtök hajnalban az 51-es főúton Dunavarsány közelében - erősítette meg a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság az MTI értesülését.

Keményebb a betonnál

Keményebb a betonnál

– Mi van, Gombafej, Anyuci a fejedre ragasztotta a sisakot? – heccelte a többi rolleres Csabit, aki ragaszkodott hozzá, hogy térd- és könyökvédőt, valamint sisakot viseljen.

http://ujhazak.com