X-akták, amelyek a valóságon alapszanak

A sorozat írói igaz történeteket használtak fel néhány epizódhoz.xfileA horrorfilmek és a természetfeletti sorozatok gyakran nyúlnak a valóságban létező legendákhoz. Ilyen mozi például a Démonok között, vagy a Odaát című sorozat Bloody Mary-ről, vagy a Fehér ruhás nőről szóló epizódja.

A filmes világ egyik kultikus sorozatának számító X-akták esetében sem volt ritka, hogy az írók úgy döntöttek, hogy a valóságban terjedő legendák közül használnak fel egyet-egyet a szériához.

A chupachabra: A sorozat 4. évadában látható az a rész, amelyben Mulder egy rejtélyes lény után nyomoz, ami megcsonkította egy pár testét, illetve megette az áldozatok arcát. A valóságban az első chupachabra jelentést a mexikói Puerto Ricóban tették, 1987-ben, majd az Egyesült Államokban is többen jelezték, hogy láttak egy kutyaszerű állatot, ami főleg éjszaka portyázik, és háziállatok, elsősorban kecskék vérét szívja, de a csirkék, disznók és juhok sem voltak biztonságban tőle.

A teremtmény elnevezése is ebből fakad, hiszen a cabra chupar spanyolul azt jelenti, hogy kecskeszívó. A rejtély külön érdekessége, hogy néhány tetemen sebészi pontosságú szúrás nyomokat találtak, a támadó pedig sohasem tépte szét a zsákmányát.

A lény azonosítását az sem könnyítette meg, hogy sokan sokféle leírást adtak róla. A leggyakoribb jellemzés szerint a chupachabra nagyjából 1,2 méter magas, a bőre szürkés színű, valamint két karmokkal teli, kenguru lábakkal rendelkezik.

A karjain szintén éles karmok láthatók, de ezt nem arra használja, hogy széttépje az áldozatokat, hanem arra, hogy hozzáférjen az állatokhoz. A legijesztőbb a teremtményben a lúdtojás nagyságú, fénylő, vörösen izzó szemek. A szemtanúk arról is beszéltek, hogy a chupachabra bőre pikkelyes, taréjos, de volt, aki azt is állította, hogy a lénynek szárnyai vannak, hüllőhöz hasonlít, és négy lába van.

A különböző elképzelések mellett az összeesküvés-elméletek is elszaporodtak. Ezek között akad, amely szerint a chupachabra földönkívüli, vagy ők küldték a Földre. Ezt abból sejtik az emberek, hogy a lény képes hirtelen feltűnni, ráadásul telepatikusan is tud kommunikálni.

Jorge Martin, egy Puerto Rico-i újságíró azt állította, hogy a kormányszervek elfogtak két lényt, akiken szigorúan titkos kutatásokat végeztek, sőt, a chupachabra valójában a kormány titkos genetikai kísérletének eredménye.

A helyi hatóságok ennél hihetőbb verzióval álltak elő, ugyanis szerintük kóbor kutyák, esetleg elszabadult párduc ölte meg az állatokat, amelyeknek száma nagyjából kétezer volt 1994 és 1996 között.

Hector Garcia, a Puerto Rico-i Földművelésügyi Minisztérium főállatorvosa szerint a tetemeken nincs különös nyom. Egy másik állatorvos szerint nem is állat a tettes, hanem egy Texas-i vallási szekta.mythical-chupacabra (1)A Jersey Ördög: A legelső évadban Muldernek a Jersey Ördöggel kellett megküzdenie, ami szintén egy valóságos legenda, hiszen a lény 260 éven keresztül tartotta rettegésben Leeds Point város lakosait.

A szörnyet kétezren látták, és az is előfordult, hogy iskolákat, gyárakat zártak be a rettegő emberek, akik nagyjából ugyanúgy írták le a lényt, akinek hosszú nyaka, lóéhoz hasonlító megnyúlt feje, szarvai voltak. A bőre állítólag pikkelyes, a farka pedig hüllőéhez hasonlított.

Az, hogy hogyan született, senki sem tudja, de elméletek itt is szép számmal akadnak. Az egyik esetben Mrs. Shourd állította, hogy terhes, de ez a hír nem töltötte el örömmel, mert biztos volt benne, hogy a gyereke maga az ördög.

Kilenc hónappal később az asszony torz gyereket szült, emiatt évekig rejtegette a falusiak elől, ám egy viharos éjszakán a gyerek hátából szárnyak nőttek ki, amikkel egyszerűen kirepült a családi fészekből. Az édesanya legközelebb az újságokból tudta meg, hogy a gyereke él, és állatok széttépésével, az emberek ijesztgetésével szórakoztatja magát.

Egy másik elmélet szerint Mrs. Leeds a tizenharmadik gyerekével volt terhes, amikor azt mondta, hogy az ördög növekszik a méhében. Amikor a világra hozta a gyereket, akkor a csecsemő azonnal kirepült a kéményen, de a halála napjáig visszajárt meglátogatni az anyját, akiről azt állították, hogy boszorkány, a gyerek apja pedig az ördög.

Az első hivatalos észlelést Joseph Bonaparte a spanyol király és Bonaparte Napóleon császár testvére jelentette be, ugyanis a lény 1818 és 1839 között gyakran portyázott a város fenyőerdejében. 1840-től pedig egy éles sikolyszerű hangokat kiadó teremtmény gyilkolta az állatokat.

A rengeteg beszámoló közül az egyik legérdekesebb az, amely 1909. január 16. reggelén történt, ugyanis Thack Cossens látta, ahogy az utca felett átrepül egy világító szemű szörny Woodburyban.

Ugyanezen a napon Bistrol közelében egy férfi rálőtt a szörnyre, amely élesen sikoltozott. Másnap reggel a hóban patanyomokat találtak, de a helyi vadászok nem tudták megállapítani, hogy milyen állattól származhatnak azok.

1961-ben egy házaspár döntött úgy, hogy leparkol a fenyőerdőben, de ezt megbánták, mert hirtelen felbukkant a Jersey Ördög, aki a kocsi jobb oldalára ugrott, és összetörte azt. Szerencsére a fiatal párnak nem esett baja, mert sikerült elmenekülniük, de még látták, ahogy a furcsa lény elrepül a fák felett. Legközelebb 2002-ben látta egy nő, ahogy a háza felett elhúz a teremtmény.ufoA Tungizkai esemény: Két részes epizódban foglalkoztak a legendával az X-akták írói, akik elküldték Muldert Oroszországba, hogy nyomozza ki a „fekete” olaj eredetét, amiről kiderült, hogy idegen anyag.

Mulder magával vitte az oroszul folyékonyan beszélő Kryceket. A nyomozópáros hamarosan egy fogolytábort talál a korábbi becsapódás helyén. A rabok köveket bányásznak, ugyanolyat, amilyen egy futár táskájából is előkerült.

Még mielőtt Mulderék kideríthetnék, hogy mi történik, elfogják és börtönbe csukják őket. Mulder hamarosan rájön, hogy a társa alkut kötött az oroszokkal. Ennek értelmében Muldert orvosi kísérletnek vetik alá, Krycek pedig szabadon távozhat.

A legprimitívebb körülmények között tartott foglyokat, köztük Muldert, megfertőzik azzal a féreggel, amely már sok ember halálát okozta. Az oroszok fecskendővel valami sárgás folyadékot adnak be az áldozatoknak, miközben a fekete férgek bemásznak a foglyok testébe.

A valóságban 1908. június 30-án, helyi idő szerint reggel 7 óra 13 perckor történt meg a The Tunguz esemény Szibériában, Alsó-Tunguzkánál, ahol egy égitest lépett be a légkörbe, majd tűzgömbbé vált és felrobbant.

A robbanás helyszíne körül hamuvá égtek az állatok, illetve 30 kilométeres körzetben minden fa gyökerestül kifordult a földből, a 65 kilométerre lévő Vanavara település házainak ajtaja és ablakai betörtek.

Jurij Lavbin állami pénzből vezette azt az expedíciót, amely arra a következtetésre jutott, hogy a Föld felé közelítő meteoritot a földönkívüliek robbantották szét, hogy ezzel megmentsék az emberiséget a kipusztulástól, ugyanis, ha az égitest becsapódik, akkor az a világ végét jelentette volna.

Állítólag a Tunguzkai meteorittel nem érkezett idegen baktérium a Földre, ám az 1984-ben, az Antarktiszen felfedezett, Allan Hills 84001 meteoritben lehetett, ugyanis 1996-ban bejelentették, hogy marsi baktérium találtak az anyagban, ami arra utalhat, hogy van élet a Marson.

Ezzel a „Jég” című X-akták rész foglalkozott. Ebben az epizódban Mulder és Scully egy alaszkai kutatási létesítményben vizsgálódtak, amikor felfedezték azt a meteor krátert, amelynek mélyében a jég „idegen” baktériumokat tartalmazott.xfileeDuane Barry: Az X-aktákban Duane Barry többször azt állította, hogy elrabolták a földönkívüliek, ám kiderült, hogy valójában nem vitték el az idegenek a férfit, aki azért képzel ilyesmit, mert 1982-ben a saját fegyverével lőtték meg. A koponyasérülést szenvedett Barry elvesztette a realitásérzékét.

A valóságban mindez megtörtént, ugyanis Phineas Gage 1848-ban szerzett súlyos sérülést, amikor egy vasrúd átfúródott a koponyáján, megsértve a homloklebenyét. A vasúti munkás csodával határos módon túlélte a balesetet, ám a bal homloklebenye szinte teljesen szétroncsolódott.

Ennek következményeként Gage viselkedése teljesen megváltozott. A korábban szorgalmas, megbízható, udvarias fiatalember, a baleset után megbízhatatlan, gátlástalan, hazug alak lett. A világon ez volt az első bizonyíték, amely alátámasztotta, hogy az emberi agy azon része látja el az érzelmek és a viselkedés helyes működését, amely Gage esetében megsérült.

A férfi még tizenkét évet élt a baleset után. Az 1860-ban, epilepsziás roham következtében, meghalt férfi viselkedése az élete vége felé kezdett visszatérni a korábbihoz.

(Forrás: noiportal.hu)

Hozzászólások

Gyilkos áru

Gyilkos áru

Drog miatt halhatott meg egy nő Versenden.

Elhanyagolták és bántalmazták a gyermekeiket

Elhanyagolták és bántalmazták a gyermekeiket

A ráckevei rendőrök lezárták a nyomozást a szülők ellen.

Halálos balesetet okozott, majd elhajtott

Halálos balesetet okozott, majd elhajtott

A rendőrök nagy erőkkel keresték azt a gépjárművezetőt, aki két nőt ütött el az egyik szolnoki, kijelölt gyalogos-átkelőhelyen.

Új fejlemények Till Tamás ügyében

Új fejlemények Till Tamás ügyében

Sajtótájékoztatón számolt be az Országos Rendőr-főkapitányság a 2000 májusának végén Baján eltűnt 11 esztendős Till Tamás meggyilkolásáról. Mint ismeretes, az eltűnt fiú holttestét 2024 nyarán találták meg egy bajai tanya melléképületében, az aljzatbetonba elásva.

Roosevelt nem hagyta eltávolítani a mellkasába fúródott golyót

Roosevelt nem hagyta eltávolítani a mellkasába fúródott golyót

Amerikai elnökök furcsa rögeszméi.

Megtámadták Gordon Ramsayt Costa Ricán

Megtámadták Gordon Ramsayt Costa Ricán

Hírességek, akik túlélték az ellenük elkövetett merényletet.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az öngyilkosságra készülő nő hozzáment az őt megmentő mozdonyvezetőhöz

Az öngyilkosságra készülő nő hozzáment az őt megmentő mozdonyvezetőhöz

Tragédiának indult, de végül szerelmi történet lett a vonat elé lépő ápolónő története.

Makkegészséges férfi halt meg a vizsgálat közben

Makkegészséges férfi halt meg a vizsgálat közben

Sebészek osztották meg a Redditen a legelképesztőbb élményeiket, amiket egy-egy műtét alatt éltek át.

Hátborzongató szellemtörténetek

Hátborzongató szellemtörténetek

Ismerd meg hazánk legrémisztőbb kísértethistóriáit!

http://ujhazak.com