Zelenszkij: mindent megteszünk a győzelmünk felgyorsításáért

Volodimir Zelenszkij elnök pénteken videoüzenetben köszöntötte fel Ukrajnai védőit nemzeti ünnepük alkalmából, és kijelentette, hogy Ukrajna biztosan győzni fog, mert tudja, miért és mit képvisel ebben a háborúban.Ukrajnában október 14-én ünneplik Ukrajna védőinek a napját, ez egyben az Ukrán Felkelő Hadsereg (UPA) megalapításának évfordulója, emellett még ortodox egyházi ünnep - Szűz Mária oltalmának ünnepe -, valamint a kozákság ünnepnapja is, és munkaszüneti nap.
    

"Különböző időszakok voltak, más fenyegetések, de Ukrajna túlélte. Ennek pedig csak egy oka van: a mi védőink" - hangoztatta az államfő. "Ez a jelenlegi ellenség a maga gonoszságában egyesíti, úgy tűnik, államiságunk minden ellenségét, amely valaha volt.

Ennek az ellenségnek a legyőzésével pedig választ fogunk adni minden ellenségnek, aki behatolt Ukrajnába, azoknak, akik éltek, élnek és élni fognak a földünkön. Ez győzelem lesz egész népünk számára" - tette hozzá.
    

Zelenszkij köszönetet mondott minden ukránnak: "azoknak, akik fegyverrel a kezükben védik az ország területét, az Ukrajnának segítséget kérő diplomatáknak, az önkénteseknek, az újságíróknak, akik terjesztik az igazságot Ukrajnáról és a háborúról, a szállítási szektorban dolgozóknak, akik Ukrajnát minden szükségessel ellátják, az energiamérnököknek, akik fáradhatatlanul dolgoznak a sötétség legyőzésén, az építőknek, akik helyreállítják, amit az ellenség elpusztított, az orvosoknak, a mentőknek, a tanároknak, a gazdálkodóknak, az iparosoknak, és mindazoknak, akik különféle módokon ellenállnak az orosz inváziónak".
    

Az államfő hangsúlyozta: Ukrajna mindent megtesz azért, hogy a fogságba esett ukrán katonákat kiszabadítsa. Megígérte, hogy "senki sem marad fogságban". Zelenszkij szerint a jövő konkrét emberektől függ, azoktól, "akik jelenleg a lövészárkokban és a harcálláspontokon vannak, és mellettük milliók állnak, velük van egész Ukrajna a lövészárkokban".
    

"Mi együtt milliók és milliók vagyunk. Egy nagyszerű ország nagyszerű emberei!" - zárta beszédét Zelenszkij. Valerij Zaluzsnij, az ukrán fegyveres erők főparancsnoka a Facebookon közzétett ünnepi köszöntőjében azt mondta, hogy az ukránok 2022 telén kiálltak egy hatalmas csapást, eltemették az orosz hadsereg legyőzhetetlenségének mítoszát, most pedig visszaszerzik mindazt, ami az övék, és semmi sem állítja meg őket.
    

Hozzátette: 2022 tele "már a világtörténelem része". "Az ukránok ellenálltak egy erős ellenséges csapásnak, megmutatták, mit jelent ukránnak lenni, azt, hogy van bátorságuk harcolni a szabadságukért. "Az ukránok a harcosok útját választották, és mennek előre, miközben az egész világ lelkesedéssel és reménykedve tekint rájuk" - fogalmazott a főparancsnok.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Őrizetbe vett a rendőrség egy 17 éves fiút Miskolcon: azzal gyanúsítják, hogy késsel megszúrt egy 16 éves fiút, aki belehalt sérüléseibe - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

Dulakodás a lépcsőházban

Dulakodás a lépcsőházban

A budaörsi rendőrök elfogták azt a 47 éves férfit, aki késsel és fegyvernek látszó tárggyal támadt a szomszédaira.

Emberölés Szatmárcsekén

Emberölés Szatmárcsekén

A Szabolcsi nyomozók egy 17 éves helybeli fiút vettek őrizetbe.

Összesítő - búcsúzott az óévtől Budapest

Összesítő - búcsúzott az óévtől Budapest

A Budapesti Rendőr-főkapitányság egyenruhásai a közterület-felügyelőkkel és a készenléti rendőrökkel megemelt közterületi jelenléttel biztosították a közrendet és a közbiztonságot a fővárosban.

Újabb információk egy román gyilkos utáni hajszában

Újabb információk egy román gyilkos utáni hajszában

A magyar fejvadászok újabb fotókat kaptak a román célkörözési egységtől egy veszélyes szökevényről.

http://ujhazak.com