Zelenszkij: Oroszország még csak nem is színleli, hogy tűzszünetet szándékozna kötni

Oroszország részéről még csak látszatintézkedés sem történt a tűzszünet bevezetésére, az oroszok az elmúlt éjszaka folyamán 10 rohamot hajtottak végre, a legtöbbet a donyecki területen fekvő Szlovjanszk irányában - közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök pénteken a közösségi médiában.Az ukrán államfő beszámolt arról is, hogy a reggel 7 órai állapot szerint már több mint 140 támadást regisztráltak a frontvonalon. Szavai szerint a megszállók több mint 850 támadást hajtottak végre különböző típusú drónokkal, a frontvonal melletti települések felett sem szűnt meg a felderítő drónok bevetése.

"Mindez egyértelműen azt bizonyítja, hogy az orosz fél még a tűzszünet bevezetésének látszatát sem kísérelte meg a fronton" - fogalmazott, hozzátéve, hogy Ukrajna ennek megfelelően, szimmetrikus választ fog adni.

"Meg fogjuk védeni az állásainkat és az emberek életét. Oroszországnak be kell szüntetnie a háborút, és ezt mindenki észre fogja venni, amikor elkezdődik a békefolyamat" - jelentette ki az ukrán elnök. Eközben a légierő parancsnokságának a Telegramon közzétett hivatalos jelentése szerint az orosz hadsereg május 7-én 18 órától 67 támadó és álcadrónt vetett be ukrajnai célpontok ellen. A légvédelem 56 drónt hatástalanított az ország déli és keleti régióiban, azonban 8 helyszínen 11 drón célba talált, 7 esetben pedig roncsok lezuhanását jelentették.

(Forrás: MTI)

 

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Őrizetben a maszkos garázda

Őrizetben a maszkos garázda

A BRFK azonosította az őrjöngőt.

Egy késsel sebesített meg fiatalokat egy férfi Debrecenben

Egy késsel sebesített meg fiatalokat egy férfi Debrecenben

A rendőrök pár órán belül elfogták a 64 éves elkövetőt, majd gyanúsítottként kihallgatták és őrizetbe vették.

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Az FBI jelzésére a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) azonosított egy szökevény által használt autót.

Tömegverekedés Monoron

Tömegverekedés Monoron

Több embert is gyanúsítottként hallgattak ki a rendőrök.

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar állampolgárságú érintettje van a nepáli-tibeti határtérségben bekövetkezett természeti katasztrófának, így már három érintettről tudnak - közölte a Külügyminisztérium csütörtökön az MTI-vel.

A rendőrök befejezték a baltás rabló ügyét

A rendőrök befejezték a baltás rabló ügyét

A támadó még májusban baltával szerezte meg egy 49 éves férfi telefonját a kesznyéteni Szamárhát-tanyán.

Kiesett egy kisgyerek egy szegedi panelház ablakából, a helyszínen életét vesztette

Kiesett egy kisgyerek egy szegedi panelház ablakából, a helyszínen életét vesztette

Kiesett egy kisgyerek szerda reggel egy szegedi, tízemeletes panelház ablakából, és a helyszínen meghalt – erősítette meg a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyelete az MTI-nek.

A hangja elárulta

A hangja elárulta

Ismerősét rabolta ki a kunmadarasi férfi.

Gyorsan elfogták a kecskeméti rablót

Gyorsan elfogták a kecskeméti rablót

Egy szikével rontott be egy lakásba, némi értékkel távozott. A kecskeméti járőrök egy órán belül elfogták.

Közel 20 gramm kábítószert találtak Vácott

Közel 20 gramm kábítószert találtak Vácott

A rendőrök azután állítottak meg egy autót, hogy látták, amint egy utas kidob egy tasakot a hátsó ablakon.

http://ujhazak.com