Zongoraszót hallani a tó alól

Öt rémisztő városi legenda.Ha szereted a városi legendákat, a hátborzongató rémtörténeteket, akkor az alábbi öt rémisztő szóbeszéd biztos, hogy kedvedre való lesz.

A Gardner-tó legendája: A városi legenda úgy szól, hogy 1895-ben a Connecticut állambeli Gardner-tó partján élt egy család, aminek tagjai egy nap elhatározták, hogy átköltöznek a tó túlpartjára.

A költözést úgy próbálták kivitelezni, hogy megvárták, hogy befagyjon a tó, majd szánkóra csúsztatták a házukat, amit így próbáltak áthúzni a tó jegén. Mivel a tó túl nagy volt ahhoz, hogy egy nap alatt végezzenek, ezért a család úgy döntött, hogy a jégen hagyják a házat másnap reggelig.

A jég azonban beszakadt, így a ház nagy része víz alá került reggelre. A család próbált kimenteni mindent a házból, de egy kanapé, egy kályha és egy zongora mégis elsüllyedt. Állítólag a tavon horgászók a ma napig hallanak zongoramuzsikát a víz alól.

Presbitero Maestro rémtörténete: Latin-Amerika első önkormányzati temetőjeként épült 1805 és 1808 között a Presbitero Maestro, perui Lima külvárosában. A nagyjából 25 000 négyzetméteres sírkert 220 000 embernek, köztük perui háborús hősöknek nyújt végső nyughelyet, ám a hátborzongató városi legenda szerint néhány halott felkel a sírjából, amikor leszáll az éj.

Egy másik rémtörténet főszereplője az 1893-ban, súlyos betegségben meghalt Ricardo Espiell. A 6 éves kisfiút a Presbitero Maestro belsejében található mauzóleumban temették el, majd hamarosan arról kezdtek el beszélni, hogy éjszakánként Espiell szelleme körbe-körbe rohangál, kuncog, vagy démoni nevetéssel megáll a temetőgondozók háta mögött.

A legenda a mai napig él, ugyanis a temető látogatói virágokat, ételeket és játékokat visznek Espiell mauzóleumához.

Ogrodzieniec-kastély szellemtörténete: Lengyelország dél-középső területén, Jurá-ban találhatóak a XIV. században épült, többször átlakított Ogrodzieniec-kastély romjai. Az ezzel kapcsolatos városi legenda arról szól, hogy az épület XVII. századi tulajdonosa, a kemény és kegyetlen Stanislaw Warszycki egy vagyont keresett, de azt senkivel sem osztotta meg, így még a saját gyerekeivel sem.

Warszycki épített egy saját kínzókamrát, ahol szörnyű fájdalmat okozott mindenkinek, ha ahhoz támadt kedve. Állítólag a férfi annyira gonosz volt, hogy még az ördög sem tudott ránézni, amikor végül elvitte a pokolba.

Azonban úgy tűnik, hogy Warszycki visszajár a túlvilágról kísérteni, ugyanis a kastély látogatói közül többen azt állították, hogy egy hatalmas, fekete bundás, vörös szemű, a nyakában nehéz láncot viselő kutyát láttak a romoknál.

Róma városi legendái: Sok minden jut az ember eszébe Rómáról, kezdve a történelemmel, a nevezetességeken át a gasztronómiáig, ám valószínűleg kevesen foglalkoznak azzal, hogy mennyi szellem kísérthet az olasz fővárosban, pedig bőven akar városi legenda Rómával kapcsolatban is.

Az egyik rémtörténet szerint a Ponte Sisto felett jelenik meg Olimpia Maidalchini kísérteties hintója, ami Róma széle felé száguld. A Campo de’ Fioriban Giordano Bruno filozófus azt a környéken járja, ahol a csuklyás szobra található.

Egy másik városi legenda főszereplője egy fiatal nő, Beatrice Cenci, akinek történetéből festmények, versek és színdarabok születtek. A történet szerint Beatrice a zsarnok arisztokrata, lányát és feleségét bántalmazó, Francesco Cenci gyermeke volt.

Beatrice, a mostohaanyja és testvérei összeesküdtek a férfi megölése érdekében, de lebuktak, amiért halálra ítélték őket. A közvélemény együttérzése ellenére Beatrice-t lefejezték a fiatalabb mostohatestvére előtt. Állítólag Beatrice a levágott fejével sétál a Ponte Sant'Angelón, a halála évfordulóján.

Yosemite kísértethistóriája: A Yosemite nemzeti park egyik legkülönlegesebb túraútvonala az oda-vissza 13,2 kilométeres Chilnualna Falls Trail (Chil-noo-al-na), ahonnan mesés kilátás nyílik a Chilnualna-vízesésre.

Egy indián legenda szerint azonban amellett, hogy túraútvonal gyönyörű, még félelmetes is, ugyanis az útvonal elhalad a Grouse-tó mellett, ahol a túrázók egy rég megfulladt fiatal fiú kiáltását hallják.

Abban az esetben, ha valaki vízbe ugrik, hogy megmentse a gyereket, akkor az illető azonnal elmerül, és soha többé nem bukkan fel. Állítólag a vízesésnél sem árt az óvatosság, mert egy gonosz szellem jelenhet meg, ha valaki túl közel merészkedik hozzá.

(Forrás: noiportal.hu)


Hozzászólások

Megszállt unoka ölte meg a nagyanyját a lengyel városban, ahol azóta is kísértenek

Megszállt unoka ölte meg a nagyanyját a lengyel városban, ahol azóta is kísértenek

Városi legendák a nagyvilágból.

A Pokol Kapujánál járt Ariana Grande

A Pokol Kapujánál járt Ariana Grande

Sztárok meséltek a paranormális élményeikről.

Minden hang hamis volt a szellemvadász műsorban

Minden hang hamis volt a szellemvadász műsorban

Szellemvadászok kiábrándító történetei.

Érdekességek a 93 éves korában elhunyt James Earl Jonesról

Érdekességek a 93 éves korában elhunyt James Earl Jonesról

Ezeket a dolgokat talán még nem tudod a hírességről.

Az ingyenes étkezés jobb, mint a szex

Az ingyenes étkezés jobb, mint a szex

Ezek a dolgok bizonyítják, hogy van, ami jobb a szexnél.

Brutálisan lemészárolták a török herceget New Orleansban

Brutálisan lemészárolták a török herceget New Orleansban

Hátborzongató kísértettörténetek.

A nagyvilág húsz legellenszenvesebb híressége

A nagyvilág húsz legellenszenvesebb híressége

Ezeket az ismert embereket kedvelik a legkevésbé 2024-ben.

Sokkoló választ adtak a nők arra a kérdésre, hogy medvével vagy férfival maradnának-e kettesben az erdőben

Sokkoló választ adtak a nők arra a kérdésre, hogy medvével vagy férfival maradnának-e kettesben az erdőben

A legtöbben a medvét válaszolták a közösségi médián terjedő kérdésre.

Két hónappal a műtét után meghalt a férfi, aki először kapott génmódosított disznóvesét

Két hónappal a műtét után meghalt a férfi, aki először kapott génmódosított disznóvesét

A műtétet végző orvosok úgy gondolták, hogy legalább két évig fog élni Richard „Rick” Slayman.

Kiderült, hogy miért halt ki a legnagyobb főemlős

Kiderült, hogy miért halt ki a legnagyobb főemlős

Rejtélyek, amelyekre már létezik tudományos magyarázat.

http://ujhazak.com