Zsidó telepesek felgyújtottak egy katonai biztonsági létesítményt Ciszjordániában

Zsidó telepesek felgyújtották az izraeli hadsereg egyik biztonsági létesítményét, és katonákra támadtak Ciszjordániában - közölte hétfőn a hadsereg szóvivője.A Rámalláh közelébe telepített, több millió sékel (több százmillió forint) értékű biztonsági létesítményt - amelyet nem írtak körül pontosabban - a hadsereg "terrortámadások meghiúsítására és a biztonság fenntartására" használta. Az objektum a tettesek okozta tűzben vasárnap megsemmisült, hiánya "veszélyt jelent a lakosok biztonságára" - olvasható a közleményben.

Nemsokkal korábban telepesek megpróbáltak erőszakkal behatolni egy szintén ciszjordániai katonai bázisra, és a falára kívül több helyen a "bosszú" szót írták festékszóróval. Néhány telepes a katonákat is megtámadta, lefújták őket paprikasprayjel, és megrongáltak több járművet. A katonák végül rendőrök támogatásával ártalmatlanná tették a támadókat.
Az ügy egyik előzménye, hogy a múlt héten telepesek megtámadtak egy palesztin falut, és fosztogattak a házakban. A hadsereg közbeavatkozott, de a támadók kővel dobálták meg a katonákat és járműveiket.

Egy másik incidensben a hétvégén vállon lőttek egy 14 éves telepes fiút Ciszjordániában, miután álarcos telepesek kővel dobálták meg egy izraeli katonatiszt járművét, amire ő használta a lőfegyverét. A tiszt elmondása szerint azt gondolta, hogy palesztinok támadtak rá, ezért az előírásoknak megfelelően leadott három figyelmeztető lövést a levegőbe. A hadsereg vizsgálja, hogy ő okozta-e a fiú sebesülését.

"A hadsereg elítél minden erőszakos tettet, amely a biztonsági erők ellen irányul, és elvárja, hogy igazságszolgáltatás elé állítsák azokat az izraeli civileket, akik biztonságiakat bántalmaznak, miközben ők kötelességüket teljesítik az izraeli állampolgárok védelmében"
- áll a hadsereg közleményében.

Jiszráel Kac védelmi miniszter hétfőn közölte, hogy "sürgős megbeszélést" tart biztonsági tisztségviselőkkel azon támadások ügyében, amelyeket zsidó szélsőségesek követnek el a biztonsági erők ellen Ciszjordániában.

"Azonnal megálljt kell parancsolni ennek az incidenssorozatnak. Meg fogunk tenni minden szükséges intézkedést, és teljesen fel fogjuk számolni az ilyen jellegű erőszakot. Senki nem emelhet kezet az haderő katonáira és a biztonsági erők tagjaira" - írta közleményében Kac.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Ismeretlen holttest azonosításához kér segítséget a rendőrség

Ismeretlen holttest azonosításához kér segítséget a rendőrség

A rendőrség eljárást folytat egy eddig ismeretlen személyazonosságú férfi ügyében, akinek holttestét 2025 decemberében Tokaj külterületén találták meg.

Macsétával sebesítette meg volt párját

Macsétával sebesítette meg volt párját

Őrizetbe vették a helyszínen elfogott támadót Várpalotán.

Monoron zaklatta a nőket

Monoron zaklatta a nőket

A rendőrök rövid időn belül azonosították a 40 éves férfit.

Vádat emeltek egy férfi ellen gyermekpornográfia és szexuális erőszak miatt

Vádat emeltek egy férfi ellen gyermekpornográfia és szexuális erőszak miatt

A Pest Vármegyei Főügyészség minősített gyermekpornográfia bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat egy férfival szemben, aki 5 hónapon keresztül több gyermeket vett rá arra, hogy magukról pornográf képeket, videókat készítsenek és azokat elküldjék neki.

Adventi életmentés

Adventi életmentés

A Bátonyterenyei Rendőrkapitányság egyenruhásai egy idős férfi életét mentették meg kitartásukkal.

Ügyészség: nyolcra emelkedett a Szőlő utcai ügy gyanúsítottjainak száma

Ügyészség: nyolcra emelkedett a Szőlő utcai ügy gyanúsítottjainak száma

A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség további bűncselekményeket rótt a volt igazgató terhére, és egy újabb őrizetbe vett gyanúsított letartóztatását indítványozta - közölte a Központi Nyomozó Főügyészség csütörtökön az MTI-vel.

Kilenc év után felderített emberölés kísérlete

Kilenc év után felderített emberölés kísérlete

A Baranya vármegyei rendőrök idén januárban elfogták a pécsi gyanúsítottat, a vizsgálatot a napokban fejezték be.

Támogató jelenlét

Támogató jelenlét

A férfi átadott egy levelet a szomszédjának, azzal a kikötéssel, hogy csak másnap nyithatja ki.

Újabb letartóztatást rendeltek el a Szőlő utcai ügyben

Újabb letartóztatást rendeltek el a Szőlő utcai ügyben

Egy további ember egy hónapig tartó letartóztatását rendelte el a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai javítóintézetben történt bántalmazások ügyében - közölte a Fővárosi Törvényszék pénteken az MTI-vel.

A Szőlő utcai ügy hetedik gyanúsítottjának letartóztatását indítványozta az ügyészség

A Szőlő utcai ügy hetedik gyanúsítottjának letartóztatását indítványozta az ügyészség

Az ügyészség indítványozta a Szőlő utcai ügy hetedik gyanúsítottjának letartóztatását - közölte Központi Nyomozó Főügyészség pénteken az MTI-vel.

http://ujhazak.com