A szélsőséges iszlám terjedése miatt aggódnak leginkább az osztrákok

A felmérést a Gfk közvélemény-kutató végezte az Osztrák Integrációs Alap (ÖIF) megbízásából még novemberben.

A lap megjegyzi, hogy éveken át az adóteher, a munkahelyek és a nyugdíjak alakulása aggasztotta leginkább az osztrákokat, most a menekültek, az integráció, az iszlamizáció és a terrortól való félelem foglalkoztatja őket. A megkérdezettek a szélsőséges iszlám miatti, valamint a munkahelyi és iskolai integrációs kihívások mellett harmadik legfőbbként említették a menedékkérők beáramlása miatti aggodalmukat, negyedikként pedig a nyugdíjuk iránti félelmeiket sorolták.



A felmérés szerint a megkérdezettek több mint a fele véli úgy, hogy a menekültek be akarnak illeszkedni az osztrák társadalomba, azonban az országnak az integráció sokba kerül és keveset hoz. A válaszadók 44 százaléka szerint a más kultúrából érkező menekültek soha nem fognak tudni integrálódni.

A megkérdezettek 92 százaléka szerint a jó szóbeli német nyelvtudás és az ausztriai törvények elismerése a sikeres integráció alapja, 85 százalék pedig a nők és férfiak közötti egyenjogúság tiszteletben tartását említette. A felmérésben részt vevők túlnyomó többsége szerint az integrációt megnehezíti a hiányzó német nyelvtudás és az ausztriai szabályok, valamint törvények ismeretének hiánya, továbbá az is, ha a megszokott helyi viselkedésformákat figyelmen kívül hagyják. A "szokatlan ruhák", például a fejkendő viselése a válaszadók 41 százaléka szerint akadályozza az integrációt.

Rudolf Bretschneider, a Gfk kutatójának elemzése szerint a menekültkérdés folyamatos napirenden tartása ideális alapot adott az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) népszerűségének növekedéséhez.

MTI

Hozzászólások

Bécsi iskolákba már több muszlim hitoktató kell, mint katolikus

Bécsi iskolákba már több muszlim hitoktató kell, mint katolikus

Ausztriában is hiány van tanárokból, de közülük is a muszlim hitoktatók a legkeresettebbek a bevándorlók miatt.

Betiltanák a fejkendők viselését az osztrák óvodákban és iskolákban

Betiltanák a fejkendők viselését az osztrák óvodákban és iskolákban

Az osztrákok országos szintű tilalmat akarnak bevezetni a fejkendő viselésével kapcsolatban.

Migránsokat egyre több szórakozóhelyről tiltják ki Ausztriában

Migránsokat egyre több szórakozóhelyről tiltják ki Ausztriában

A tulajdonosok közül egyre többen döntenek úgy, hogy nem szolgálnak ki migránsokat.

Bécs első újévi babájára jókivánságok helyett gyűlölet zúdult

Bécs első újévi babájára jókivánságok helyett gyűlölet zúdult

A kisbaba gratulációk helyett gyűlölködő megjegyzéseket kapott, mivel muszlimok a szülei.

Adventi kopogtatókat is be akarják tiltani Bécsben

Adventi kopogtatókat is be akarják tiltani Bécsben

A bécsi városi tanács tűzvédelmi okokra hivatkozik, mondván balesetet okoznak.

Muszlim nők sorra hagyják el Ausztriát a burkatilalom miatt

Muszlim nők sorra hagyják el Ausztriát a burkatilalom miatt

Az osztrákok által bevezetett tilalom bevált a rendőrség legfrissebb közlése alapján.

Betiltották a Mikulást és a karácsonyt egy bécsi iskolában

Betiltották a Mikulást és a karácsonyt egy bécsi iskolában

A szülők a döntésen kiakadtak és kitálaltak a sajtónak az intézményben lévő változásokról.

Tilalom ellenére szándékosan burkában sétált Bécsben négy nő

Tilalom ellenére szándékosan burkában sétált Bécsben négy nő

A svájci muszlim nő és társai provokálni akartak, a rendőrök be is vitték a fogdába.

Migráns gyerekekből két osztrák városban már külön osztály is indult

Migráns gyerekekből két osztrák városban már külön osztály is indult

Ausztriában eddig még nem volt olyan általános iskolai osztály, ahol senki sem beszélt németül.

Bevándorló feküdt ki a forgalmas út közepére Kismartonban – videó

Bevándorló feküdt ki a forgalmas út közepére Kismartonban – videó

A színesbőrű férfi egy bottal a kezében feküdt ki az útra és minden közeledővel agresszív volt.

http://ujhazak.com