Ausztria korlátozza a menedékkérők létszámát

Ausztria korlátozza a menedékkérők létszámát, idén legfeljebb 37 500 embert enged be az országba - jelentette be az osztrák vezetés szerdán.

A kormány és osztrák tartományi vezetők bécsi tanácskozásán hozott döntés szerint az országba beengedendő menedékkérők száma 2019-ig összesen mintegy 130 ezer lehet. Ez a szám Ausztria lakosságának másfél százaléka.

a1000

2015-ben összesen 90 ezer menedékkérelmet nyújtottak be Ausztriában, vagyis több mint háromszor annyit, mint egy évvel korábban.

A kormány tervei szerint megpróbálja elérni, hogy Ausztria a továbbiakban ne legyen vonzó ország a menekültek számára. Emiatt dönthetnek a határozott időre szóló menekültstátusról és várhatóan szigorítják majd a családegyesítés feltételeit. Minderről a belügyminisztérium a jövő héten határozhat, továbbá kibővítheti a biztonságos országok listáját is.

Johanna Mikl-Leitner belügyminiszter egyértelművé tette, hogy Ausztria idén valóban "megáll" a 37 500. menedékkérő befogadásánál. A menedékkérők létszámának felső határát hamar elérhetik - mondta a belügyminiszter, aki arra számít, hogy ez még a nyár előtt bekövetkezhet. Mikl-Leitner elégedettségét fejezte ki a bécsi tanácskozás eredményeivel kapcsolatban, hangsúlyozva: mindenben határoztak, ami az ország jövőjét tekintve számára fontos volt.

A belügyi tárca vezetője szerint ezzel megvédhetik az osztrák lakosok biztonságát, rendjét és életminőségét.

Médiainformációk szerint felgyorsítják a biztonságos országokból érkezők menedékkérelmének elbírálását is. A tervek szerint a menekülteknek járó szociális támogatást pénz helyett természetbeni juttatások formájában fedezik majd. Az intézkedés jóváhagyása februárban történhet meg.

A kormányülés után arról nem közöltek részleteket, hogy mi történik, ha túllépik a meghatározott menekültszámot. Werner Faymann kancellár szerint szükségmegoldásról és olyan "B-tervről" van szó, amely jel az unió számára, hogy Ausztria nem tud korlátlanul befogadni menekülteket.

Werner Faymann bejelentette azt is, hogy megerősítik a határok védelmét. Reinhold Mitterlehner alkancellár szerint ez azt is jelentheti majd, hogy több embert toloncolnak vissza.

MTI

Hozzászólások

Bécsi iskolákba már több muszlim hitoktató kell, mint katolikus

Bécsi iskolákba már több muszlim hitoktató kell, mint katolikus

Ausztriában is hiány van tanárokból, de közülük is a muszlim hitoktatók a legkeresettebbek a bevándorlók miatt.

Betiltanák a fejkendők viselését az osztrák óvodákban és iskolákban

Betiltanák a fejkendők viselését az osztrák óvodákban és iskolákban

Az osztrákok országos szintű tilalmat akarnak bevezetni a fejkendő viselésével kapcsolatban.

Migránsokat egyre több szórakozóhelyről tiltják ki Ausztriában

Migránsokat egyre több szórakozóhelyről tiltják ki Ausztriában

A tulajdonosok közül egyre többen döntenek úgy, hogy nem szolgálnak ki migránsokat.

Bécs első újévi babájára jókivánságok helyett gyűlölet zúdult

Bécs első újévi babájára jókivánságok helyett gyűlölet zúdult

A kisbaba gratulációk helyett gyűlölködő megjegyzéseket kapott, mivel muszlimok a szülei.

Adventi kopogtatókat is be akarják tiltani Bécsben

Adventi kopogtatókat is be akarják tiltani Bécsben

A bécsi városi tanács tűzvédelmi okokra hivatkozik, mondván balesetet okoznak.

Muszlim nők sorra hagyják el Ausztriát a burkatilalom miatt

Muszlim nők sorra hagyják el Ausztriát a burkatilalom miatt

Az osztrákok által bevezetett tilalom bevált a rendőrség legfrissebb közlése alapján.

Betiltották a Mikulást és a karácsonyt egy bécsi iskolában

Betiltották a Mikulást és a karácsonyt egy bécsi iskolában

A szülők a döntésen kiakadtak és kitálaltak a sajtónak az intézményben lévő változásokról.

Tilalom ellenére szándékosan burkában sétált Bécsben négy nő

Tilalom ellenére szándékosan burkában sétált Bécsben négy nő

A svájci muszlim nő és társai provokálni akartak, a rendőrök be is vitték a fogdába.

Migráns gyerekekből két osztrák városban már külön osztály is indult

Migráns gyerekekből két osztrák városban már külön osztály is indult

Ausztriában eddig még nem volt olyan általános iskolai osztály, ahol senki sem beszélt németül.

Bevándorló feküdt ki a forgalmas út közepére Kismartonban – videó

Bevándorló feküdt ki a forgalmas út közepére Kismartonban – videó

A színesbőrű férfi egy bottal a kezében feküdt ki az útra és minden közeledővel agresszív volt.

http://ujhazak.com