Az EBESZ meghosszabbítja ukrajnai missziójának küldetését

A döntést az EBESZ 57 tagállamának állandó tanácsa hozta a bécsi Hofburgban tartott ülésén. Az ukrajnai megfigyelők alkotják a legnagyobb EBESZ-missziót.

A több mint hétszáz megfigyelő elsősorban a kelet-ukrajnai háborús övezetben van jelen. Sebastian Kurz, az EBESZ soros elnökségét betöltő Ausztria külügyminisztere és Lamberto Zannier, az EBESZ olasz főtitkára közös nyilatkozatban fejezte ki örömét, hogy a szervezet tagállamai egyetértettek a misszió munkájának 2018. március 31-ig szóló meghosszabbításában.



Kurz szerint a döntés elismerése annak a "kitűnő munkának, amelyet az EBESZ-megfigyelők a helyszínen végeznek". A miniszter elismerően szólt a missziót vezető Ertugrul Apakan török diplomatáról és csapatáról, elmondása szerint "bátor és lelkes" munkát végeznek. Az ülésen döntöttek az ukrajnai misszió további egyéves pénzügyi támogatásáról is.

A megfigyelők így újabb technikai eszközöket, hőkamerákat és drónokat is tudnak majd használni. A misszió éves költségvetése 100 millió euró, amelyet külön forrásokból finanszíroznak és nem az EBESZ költségvetéséből, amelyről még nem egyezett meg az 57 tagállam. "Biztos vagyok abban, hogy a misszió hatásköre bővíthető, így a megfigyelés megbízhatósága és hatósugara is növekedhet" - mondta az osztrák külügyminiszter.

Egyúttal bírálta a fegyvernyugvás megsértését, és arról adott tájékoztatást, hogy a megfigyelők szerint nagyjából ezer tűzszünetsértés történik naponta. Továbbá felhívta a konfliktusban résztvevőket a minszki megállapodások betartására.

MTI

Hozzászólások

Bécsi iskolákba már több muszlim hitoktató kell, mint katolikus

Bécsi iskolákba már több muszlim hitoktató kell, mint katolikus

Ausztriában is hiány van tanárokból, de közülük is a muszlim hitoktatók a legkeresettebbek a bevándorlók miatt.

Betiltanák a fejkendők viselését az osztrák óvodákban és iskolákban

Betiltanák a fejkendők viselését az osztrák óvodákban és iskolákban

Az osztrákok országos szintű tilalmat akarnak bevezetni a fejkendő viselésével kapcsolatban.

Migránsokat egyre több szórakozóhelyről tiltják ki Ausztriában

Migránsokat egyre több szórakozóhelyről tiltják ki Ausztriában

A tulajdonosok közül egyre többen döntenek úgy, hogy nem szolgálnak ki migránsokat.

Bécs első újévi babájára jókivánságok helyett gyűlölet zúdult

Bécs első újévi babájára jókivánságok helyett gyűlölet zúdult

A kisbaba gratulációk helyett gyűlölködő megjegyzéseket kapott, mivel muszlimok a szülei.

Adventi kopogtatókat is be akarják tiltani Bécsben

Adventi kopogtatókat is be akarják tiltani Bécsben

A bécsi városi tanács tűzvédelmi okokra hivatkozik, mondván balesetet okoznak.

Muszlim nők sorra hagyják el Ausztriát a burkatilalom miatt

Muszlim nők sorra hagyják el Ausztriát a burkatilalom miatt

Az osztrákok által bevezetett tilalom bevált a rendőrség legfrissebb közlése alapján.

Betiltották a Mikulást és a karácsonyt egy bécsi iskolában

Betiltották a Mikulást és a karácsonyt egy bécsi iskolában

A szülők a döntésen kiakadtak és kitálaltak a sajtónak az intézményben lévő változásokról.

Tilalom ellenére szándékosan burkában sétált Bécsben négy nő

Tilalom ellenére szándékosan burkában sétált Bécsben négy nő

A svájci muszlim nő és társai provokálni akartak, a rendőrök be is vitték a fogdába.

Migráns gyerekekből két osztrák városban már külön osztály is indult

Migráns gyerekekből két osztrák városban már külön osztály is indult

Ausztriában eddig még nem volt olyan általános iskolai osztály, ahol senki sem beszélt németül.

Bevándorló feküdt ki a forgalmas út közepére Kismartonban – videó

Bevándorló feküdt ki a forgalmas út közepére Kismartonban – videó

A színesbőrű férfi egy bottal a kezében feküdt ki az útra és minden közeledővel agresszív volt.

http://ujhazak.com