Bizakodó a kormánykoalíció jövőjét illetően az új osztrák államfő

Az Österreich című osztrák újságnak elmondta: hisz abban, hogy a pesszimista előrejelzések nem igazolódnak be, de ha a parlament többsége az előrehozott választás mellett dönt, akkor azt tudomásul kell vennie.

Christian Kern osztrák kancellár, szociáldemokrata pártelnök kedden ultimátumot adott a konzervatív koalíciós partner néppártnak, és egyértelmű választ kért az új kormányprogramra vonatkozó javaslataira.



A kormánykoalíciós pártok szerda óta tárgyalnak a módosított kormányprogramról. Szakértők szerint az a tét, hogy fennmarad-e a koalíció vagy előrehozott választások kiírására van szükség. Van der Bellen meglátása szerint a politikának saját játékszabályai vannak, amelyhez hozzátartozik néha az "érzelmek túlfűtöttsége" és a konfliktusok felnagyítása is.
"Ezt nem veszem halálosan komolyan" - mondta. Van der Bellen az államfőválasztási kampányában tavasszal kijelentette, hogy az Osztrák Szabadságpártot (FPÖ) nem bízná meg a kormányalakítással. Az erre vonatkozó újságírói kérdésre azt válaszolta, hogy Ausztria fő érdeke, hogy erős Európa-barát kormánya legyen. A vasárnap megjelent interjúban abszurd elgondolásnak nevezte, hogy egy kis ország, mint Ausztria a nagyhatalmakkal szemben egyedül védheti meg a nemzeti érdekeit.
Az osztrák kormánytagok szombaton is éjszakába nyúlóan folytatták az egyeztetéseket, a felek vasárnap délután is tárgyalóasztalhoz ülnek. A vita egyebek között a menekültek számának korlátozásáról, az integrációs intézkedésekről, a minimálbér emeléséről és az oktatásügyi reformról szól. A kancellár szombaton elmondta, hogy egy koalíció alakulásának lépéseire emlékeztetnek a tárgyalások, amely várhatóan több hétig fog tartani, de a módosított kormányprogram már egy héten belül elkészülhet.

Kern tájékoztatása szerint közel kerültek ahhoz, hogy az intézkedések anyagi finanszírozhatóságáról megegyezzenek. Reinhold Mitterlehner alkancellár, az Osztrák Néppárt (ÖVP) elnöke szerint "intenzív vita" zajlik, és úgy vélte, hogy történt előrelépés. Reményét fejezte ki, hogy vasárnap véget érnek az egyeztetések. Az Österreich című lap vasárnap közölte felmérése szerint továbbra is az FPÖ a legnépszerűbb párt, 34 százalékos támogatottsággal.

Az osztrák kormánykoalíció nagyobbik pártjára, az Osztrák Szociáldemokrata Pártra (SPÖ) 28, a kisebbik koalíciós partnerre a néppártra 19 százalék voksolna. A soron következő választás 2018 őszén esedékes.

MTI

Hozzászólások

Bécsi iskolákba már több muszlim hitoktató kell, mint katolikus

Bécsi iskolákba már több muszlim hitoktató kell, mint katolikus

Ausztriában is hiány van tanárokból, de közülük is a muszlim hitoktatók a legkeresettebbek a bevándorlók miatt.

Betiltanák a fejkendők viselését az osztrák óvodákban és iskolákban

Betiltanák a fejkendők viselését az osztrák óvodákban és iskolákban

Az osztrákok országos szintű tilalmat akarnak bevezetni a fejkendő viselésével kapcsolatban.

Migránsokat egyre több szórakozóhelyről tiltják ki Ausztriában

Migránsokat egyre több szórakozóhelyről tiltják ki Ausztriában

A tulajdonosok közül egyre többen döntenek úgy, hogy nem szolgálnak ki migránsokat.

Bécs első újévi babájára jókivánságok helyett gyűlölet zúdult

Bécs első újévi babájára jókivánságok helyett gyűlölet zúdult

A kisbaba gratulációk helyett gyűlölködő megjegyzéseket kapott, mivel muszlimok a szülei.

Adventi kopogtatókat is be akarják tiltani Bécsben

Adventi kopogtatókat is be akarják tiltani Bécsben

A bécsi városi tanács tűzvédelmi okokra hivatkozik, mondván balesetet okoznak.

Muszlim nők sorra hagyják el Ausztriát a burkatilalom miatt

Muszlim nők sorra hagyják el Ausztriát a burkatilalom miatt

Az osztrákok által bevezetett tilalom bevált a rendőrség legfrissebb közlése alapján.

Betiltották a Mikulást és a karácsonyt egy bécsi iskolában

Betiltották a Mikulást és a karácsonyt egy bécsi iskolában

A szülők a döntésen kiakadtak és kitálaltak a sajtónak az intézményben lévő változásokról.

Tilalom ellenére szándékosan burkában sétált Bécsben négy nő

Tilalom ellenére szándékosan burkában sétált Bécsben négy nő

A svájci muszlim nő és társai provokálni akartak, a rendőrök be is vitték a fogdába.

Migráns gyerekekből két osztrák városban már külön osztály is indult

Migráns gyerekekből két osztrák városban már külön osztály is indult

Ausztriában eddig még nem volt olyan általános iskolai osztály, ahol senki sem beszélt németül.

Bevándorló feküdt ki a forgalmas út közepére Kismartonban – videó

Bevándorló feküdt ki a forgalmas út közepére Kismartonban – videó

A színesbőrű férfi egy bottal a kezében feküdt ki az útra és minden közeledővel agresszív volt.

http://ujhazak.com