Észak-Afrikában létesítene menekültbefogadó központot az osztrák védelmi miniszter

Észak-Afrikában létesítene menekültbefogadó és regisztrációs központot Hans-Peter Doskozil, osztrák védelmi miniszter és így venné fel a küzdelmet az embercsempészet ellen.

Véget kell vetni annak, hogy a menekültek odavesznek a Földközi-tengeren - idézte a tárcavezetőt a Kronen Zeitung című osztrák lap szerdai száma.

unchr

Javaslata szerint csak az észak-afrikai központban kiállított menedékstátus lenne elfogadható, az eljárást uniós irányelvek szerint folytatnák, és a menedékstátuszra jogosultakat biztonságos úton szállítanák át Európába. Akinek nincs joga menedékkérelemre, azokat a származási országukba küldenék vissza - mondta a miniszter.

A lap emlékeztet: a szociáldemokrata tárcavezető ezzel a korábbi belügyminiszter, a néppárti Johanna Mikl-Leitner két évvel ezelőtti javaslatát vette elő, amely szerint az afrikai kontinensen az Egyesült Nemzetek Szervezetének Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR) választaná ki a menekülteket és ezek után osztanák szét őket az uniós tagállamok között.

A néppárti külügyminiszter, Sebastian Kurz üdvözölte a javaslatot. A tárca szóvivőjének közlése szerint az Európán kívüli menekültközpontok felállítása is az ausztrál-modell része.

Sebastian Kurz egy vasárnapi lapinterjúban arról beszélt, hogy az ausztrál vagy az amerikai menekültügyi megoldás lenne célravezető.

Európában is. Vagyis a tengeren át érkező illegális menekülteket vissza kell küldeni, vagy egy szigeten, például Leszboszon kialakított menekültszálláson kell elhelyezni. Leszögezte: ha a migránsokat kimentik a tengerből, még nem jelent egyet azzal, hogy "jegyet kapnak Európába". Kurz úgy vélte, hogy meg kell állítani az illegális bevándorlást, és szigorúbb európai menekültpolitikára van szükség.

Emiatt Doskozil csütörtökön Budapestre látogat, hogy magyar kollégáival a menekültek visszafogadásának kérdéséről tárgyaljon. A védelmi miniszter az osztrák hírügynökségnek nyilatkozva fontosnak neveztea Magyarországgal való menekültügyi párbeszédet.

MTI

Hozzászólások

Bécsi iskolákba már több muszlim hitoktató kell, mint katolikus

Bécsi iskolákba már több muszlim hitoktató kell, mint katolikus

Ausztriában is hiány van tanárokból, de közülük is a muszlim hitoktatók a legkeresettebbek a bevándorlók miatt.

Betiltanák a fejkendők viselését az osztrák óvodákban és iskolákban

Betiltanák a fejkendők viselését az osztrák óvodákban és iskolákban

Az osztrákok országos szintű tilalmat akarnak bevezetni a fejkendő viselésével kapcsolatban.

Migránsokat egyre több szórakozóhelyről tiltják ki Ausztriában

Migránsokat egyre több szórakozóhelyről tiltják ki Ausztriában

A tulajdonosok közül egyre többen döntenek úgy, hogy nem szolgálnak ki migránsokat.

Bécs első újévi babájára jókivánságok helyett gyűlölet zúdult

Bécs első újévi babájára jókivánságok helyett gyűlölet zúdult

A kisbaba gratulációk helyett gyűlölködő megjegyzéseket kapott, mivel muszlimok a szülei.

Adventi kopogtatókat is be akarják tiltani Bécsben

Adventi kopogtatókat is be akarják tiltani Bécsben

A bécsi városi tanács tűzvédelmi okokra hivatkozik, mondván balesetet okoznak.

Muszlim nők sorra hagyják el Ausztriát a burkatilalom miatt

Muszlim nők sorra hagyják el Ausztriát a burkatilalom miatt

Az osztrákok által bevezetett tilalom bevált a rendőrség legfrissebb közlése alapján.

Betiltották a Mikulást és a karácsonyt egy bécsi iskolában

Betiltották a Mikulást és a karácsonyt egy bécsi iskolában

A szülők a döntésen kiakadtak és kitálaltak a sajtónak az intézményben lévő változásokról.

Tilalom ellenére szándékosan burkában sétált Bécsben négy nő

Tilalom ellenére szándékosan burkában sétált Bécsben négy nő

A svájci muszlim nő és társai provokálni akartak, a rendőrök be is vitték a fogdába.

Migráns gyerekekből két osztrák városban már külön osztály is indult

Migráns gyerekekből két osztrák városban már külön osztály is indult

Ausztriában eddig még nem volt olyan általános iskolai osztály, ahol senki sem beszélt németül.

Bevándorló feküdt ki a forgalmas út közepére Kismartonban – videó

Bevándorló feküdt ki a forgalmas út közepére Kismartonban – videó

A színesbőrű férfi egy bottal a kezében feküdt ki az útra és minden közeledővel agresszív volt.

http://ujhazak.com