Folyik a menekültek elszállítása a teljesen megtelt ausztriai fogadóközpontokból

Folyik a menekültek továbbszállítása a szombat éjszakára teljesen megtelt ausztriai menekültbefogadó helyekről, naponta mintegy 6500-an érkeznek Ausztriába, azonban csak 4500-an mehetnek tovább Németországba.

Vasárnap kora reggeltől újra megkezdték a menekültek elszállítását az Ausztria déli határrészén fekvő Spielfeldről Németország irányába. A településen csaknem 2500-an fűtött sátorban töltötték az éjszakát. A reggeli órákban viszont már újra érkeztek menekültek, így délelőtt 3500-an gyűltek össze Spielfeldnél.

1

Vasárnap reggel hat óra előtt gördült ki a spielfeldi állomásról az első különvonat Salzburg irányába, a szerelvény csaknem kétszáz embert szállított. A tervek szerint a grazi főpályaudvarra a nap folyamán további három vonat indul majd. A taxisofőrök vasárnap is szállítják a menekülteket.

A szlovén határ mentén fekvő Bad Radkersburgban vasárnap kora reggel 550 menekült tartózkodott, további ezer embert várnak ide a nap folyamán.

A stájerországi vöröskereszt élelemet, takarókat és teát biztosított az érkezőknek, valamint ellátta a megfázott vagy enyhébben megsérült migránsokat. A segélyszervezet vasárnap száz fővel látja el feladatait.

Az Identitäre Bewegung Österreich nevű szélsőjobboldali szervezet szombaton csaknem húsz fővel tartott menekültellenes megmozdulást a spielfeldi tábornál. A csoportosulás lemondta a hétfőre ugyancsak Spielfeldre tervezett tüntetését, ennek okait a szervezők nem ismertették.

A karintiai táborokban minden hely megtelt, szombaton összesen 1200 főt fogadtak Szlovéniából. A karintiai Villachban vasárnap reggelre ismét üres volt az átmeneti befogadóhely, a menekülteket már kora reggel Felső-Ausztriába szállították. A hatóságok szerint vasárnap estére újra megtelnek majd a karintai szálláshelyek.

A felső-ausztriai befogadóhelyeken szombaton este százak várakoztak, hogy továbbutazhassanak Németországba.

Braunau településnél torlódás alakult ki, itt 300-an voltak szombat éjjel, mert a német hatóságok csak lassan engedték be az országba a menekülteket. Jelenleg ötven fős csoportok haladhatnak át óránként, vasárnap kora reggel 750-en voltak a településen. A tartományi rendőrségi szóvivő szerint 1500-an mentek át a határon az elmúlt 24 órában.

A salzburgi főpályaudvaron található átmeneti befogadóhelyet a tervek ellenére még nem tudták téliesíteni. A város polgármestere szerint az átépítést egyelőre biztonsági okokból nem kezdték meg. A kijáratokat ugyanis faajtókkal kellene lezárni, azonban ez az egyetlen menekülőút az épületből. Salzburg városa ezért további befogadóhelyek után kutat.

Szombaton délután még 1500-an vártak Freilassingnál, hogy átjussanak Németországba. Az egykori határállomás épületébe 160-an, a közelben lévő befogadóállomáson 1200-an éjszakáztak.

Werner Faymann osztrák kancellár arról beszélt a Kronen Zeitung című osztrák lap online kiadásának, hogy a menekültüggyel kapcsolatosan vagy történik közös uniós fellépés, vagy megkezdődik az Európai Unió csendes széthullása. A kancellár szerint fontos az unió külső határainak biztosítása, azonban ennek nem lehet alternatívája az, hogy az országok falakat építenek.

Az osztrák belügyminiszter a lapnak úgy nyilatkozott, hogy előfordulhat a menekültek közötti pánik vagy erőszak, és az osztrák rendőrségnek ezekre megfelelő intézkedéssel kell válaszolnia. Johanna Mikl-Leitner szerint az osztrák rendőrség elért teljesítőképessége határához.

MTI

Hozzászólások

Bécsi iskolákba már több muszlim hitoktató kell, mint katolikus

Bécsi iskolákba már több muszlim hitoktató kell, mint katolikus

Ausztriában is hiány van tanárokból, de közülük is a muszlim hitoktatók a legkeresettebbek a bevándorlók miatt.

Betiltanák a fejkendők viselését az osztrák óvodákban és iskolákban

Betiltanák a fejkendők viselését az osztrák óvodákban és iskolákban

Az osztrákok országos szintű tilalmat akarnak bevezetni a fejkendő viselésével kapcsolatban.

Migránsokat egyre több szórakozóhelyről tiltják ki Ausztriában

Migránsokat egyre több szórakozóhelyről tiltják ki Ausztriában

A tulajdonosok közül egyre többen döntenek úgy, hogy nem szolgálnak ki migránsokat.

Bécs első újévi babájára jókivánságok helyett gyűlölet zúdult

Bécs első újévi babájára jókivánságok helyett gyűlölet zúdult

A kisbaba gratulációk helyett gyűlölködő megjegyzéseket kapott, mivel muszlimok a szülei.

Adventi kopogtatókat is be akarják tiltani Bécsben

Adventi kopogtatókat is be akarják tiltani Bécsben

A bécsi városi tanács tűzvédelmi okokra hivatkozik, mondván balesetet okoznak.

Muszlim nők sorra hagyják el Ausztriát a burkatilalom miatt

Muszlim nők sorra hagyják el Ausztriát a burkatilalom miatt

Az osztrákok által bevezetett tilalom bevált a rendőrség legfrissebb közlése alapján.

Betiltották a Mikulást és a karácsonyt egy bécsi iskolában

Betiltották a Mikulást és a karácsonyt egy bécsi iskolában

A szülők a döntésen kiakadtak és kitálaltak a sajtónak az intézményben lévő változásokról.

Tilalom ellenére szándékosan burkában sétált Bécsben négy nő

Tilalom ellenére szándékosan burkában sétált Bécsben négy nő

A svájci muszlim nő és társai provokálni akartak, a rendőrök be is vitték a fogdába.

Migráns gyerekekből két osztrák városban már külön osztály is indult

Migráns gyerekekből két osztrák városban már külön osztály is indult

Ausztriában eddig még nem volt olyan általános iskolai osztály, ahol senki sem beszélt németül.

Bevándorló feküdt ki a forgalmas út közepére Kismartonban – videó

Bevándorló feküdt ki a forgalmas út közepére Kismartonban – videó

A színesbőrű férfi egy bottal a kezében feküdt ki az útra és minden közeledővel agresszív volt.

http://ujhazak.com