Megkezdődtek a választások Bécsben

Vasárnap reggel hét órakor megkezdődtek a tartományi és a kerületi választások Bécsben, az előrejelzések szerint magas részvételi arány várható.

Bécs csaknem 1,8 millió lakosa közül több mint 1,1 millióan szavazhatnak, és a voksolásra további 185 ezer bécsi lakhelyű európai uniós állampolgár jogosult. A választási részvétel 2010-ben 67,6 százalékos volt.

választás

A politikai erők a bécsi tartományi parlament száz képviselői helyéért küzdenek meg. Emellett Bécs 23 kerületének vezetőiről is döntenek a szavazók.

A csaknem 1500 szavazóhelységet 17 órakor zárják az osztrák fővárosban, az első eredménybecsléseket 18 óra körül teszik közzé.

A szakértők szerint a mostani választásokon a bécsi Osztrák Szociáldemokrata Párt (SPÖ) támogatottsága negatív rekordot, az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) pedig történelmi eredményeket könyvelhet majd el. A legutóbbi felmérések szerint az SPÖ-nek 36, az FPÖ-nek 35 százalék a támogatottsága, ez az arány azonban az utolsó órákban is könnyen megfordulhat.

Az SPÖ 2010-ben 44 százalékos eredményt ért el, öt százalékpontot veszítve az előző választásokon elért támogatottságához képest. Az FPÖ 2010-ben több mint tíz százalékpontot javítva 26 százalékot szerzett, így Bécs tartomány második legerősebb pártja lett.

A legutóbbi 2010-es választásokon az SPÖ 49, a Zöldek 11, az FPÖ 27, az Osztrák Néppárt (ÖVP) 13 mandátumot szerzett.

A szociáldemokraták 2010-ben elvesztették többségüket a tartományi parlamentben, ezért koalíciós partnert kellett keresniük. Bécset közös kormányzásban az SPÖ és a Zöldek pártja irányítja a jelenlegi ciklusban, hasonló felállású közös kormányzás nincsen más osztrák tartományban. A kilenc osztrák tartomány közül Bécs mellett Burgenland és Karintia vezetése szociáldemokrata, a többi hatot néppárti kormányfő irányítja.

2010-ben az ÖVP bécsi népszerűsége szintén megtört, 2010-ben 14 százalékos eredményt ért el. A felmérések szerint idén még kevesebb támogatóra, tíz százalék körüli eredményre számíthatnak.

Az FPÖ eddigi legjobb Bécsben elért választási eredménye 27,9 százalék volt, ezt a támogatottságot 1996-ban érte el, ekkor Jörg Haider vezette a pártot.

Michael Häupl, Bécs jelenlegi szociáldemokrata polgármestere várhatóan az eddigi legnehezebb választási küzdelme elé néz. Häupl 1994 óta vezeti Bécs tartományt, ez idő alatt pártja eddigi legrosszabb eredménye 39,2 százalék volt 1996-ban.

Az osztrák főváros egyben a kilenc osztrák tartomány egyike. A fővárosi közgyűlés tagjai egyúttal a tartományi tanács tagjai, a bécsi főpolgármester pedig a bécsi tartományfőnök. Vasárnap vezetőket választanak a 23 bécsi kerületben is.

MTI

Hozzászólások

Bécsi iskolákba már több muszlim hitoktató kell, mint katolikus

Bécsi iskolákba már több muszlim hitoktató kell, mint katolikus

Ausztriában is hiány van tanárokból, de közülük is a muszlim hitoktatók a legkeresettebbek a bevándorlók miatt.

Betiltanák a fejkendők viselését az osztrák óvodákban és iskolákban

Betiltanák a fejkendők viselését az osztrák óvodákban és iskolákban

Az osztrákok országos szintű tilalmat akarnak bevezetni a fejkendő viselésével kapcsolatban.

Migránsokat egyre több szórakozóhelyről tiltják ki Ausztriában

Migránsokat egyre több szórakozóhelyről tiltják ki Ausztriában

A tulajdonosok közül egyre többen döntenek úgy, hogy nem szolgálnak ki migránsokat.

Bécs első újévi babájára jókivánságok helyett gyűlölet zúdult

Bécs első újévi babájára jókivánságok helyett gyűlölet zúdult

A kisbaba gratulációk helyett gyűlölködő megjegyzéseket kapott, mivel muszlimok a szülei.

Adventi kopogtatókat is be akarják tiltani Bécsben

Adventi kopogtatókat is be akarják tiltani Bécsben

A bécsi városi tanács tűzvédelmi okokra hivatkozik, mondván balesetet okoznak.

Muszlim nők sorra hagyják el Ausztriát a burkatilalom miatt

Muszlim nők sorra hagyják el Ausztriát a burkatilalom miatt

Az osztrákok által bevezetett tilalom bevált a rendőrség legfrissebb közlése alapján.

Betiltották a Mikulást és a karácsonyt egy bécsi iskolában

Betiltották a Mikulást és a karácsonyt egy bécsi iskolában

A szülők a döntésen kiakadtak és kitálaltak a sajtónak az intézményben lévő változásokról.

Tilalom ellenére szándékosan burkában sétált Bécsben négy nő

Tilalom ellenére szándékosan burkában sétált Bécsben négy nő

A svájci muszlim nő és társai provokálni akartak, a rendőrök be is vitték a fogdába.

Migráns gyerekekből két osztrák városban már külön osztály is indult

Migráns gyerekekből két osztrák városban már külön osztály is indult

Ausztriában eddig még nem volt olyan általános iskolai osztály, ahol senki sem beszélt németül.

Bevándorló feküdt ki a forgalmas út közepére Kismartonban – videó

Bevándorló feküdt ki a forgalmas út közepére Kismartonban – videó

A színesbőrű férfi egy bottal a kezében feküdt ki az útra és minden közeledővel agresszív volt.

http://ujhazak.com