Mindkét elnökjelölt leadta szavazatát az ausztriai államfőválasztáson

Alexander Van der Bellen, a függetlenként induló, de a Zöldek pártjának támogatását élvező politikus feleségével együtt Bécs hatodik kerületében, Mariahilfben szavazott.

A jelölt az ott megjelent újságíróknak arról beszélt, hogy a választási kampány nagyon érdekes, azonban igen fárasztó volt. Norbert Hofer, az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) jelöltje a burgenlandi Pinkafőn (Pinkafeld) szavazott.

  

Hofer reményét fejezte ki, hogy ötven százalék feletti eredményt ér el. A jelölt a média képviselői előtt kijelentette, hogy nem akar népszavazást Ausztria Európai Unióból való kilépéséről. Meglátása szerint államfőként kiállna az EU mellett, amely "pozitív irányba" fejlődik. A választóhelység előtt arról is beszélt, hogy különbséget kellene tenni a menekültek és a bevándorlók között.

Christian Kern osztrák kancellár, szociáldemokrata politikus is szavazott délelőtt. Az osztrák közszolgálati televíziónak (ORF) úgy nyilatkozott, hogy Van der Bellenre adta a voksát. Heinz-Christian Strache, az FPÖ elnöke is szavazott. Elmondása szerint bizakodó és reménykedő, azonban szoros eredményre számít. Eva Glawischnig, a Zöldek elnöke a szavazása után arról beszélt, hogy az új államfő reményei szerint nem megoszt, hanem hidat épít majd. Egyúttal reményét fejezte ki, hogy a szavazás rendben lezajlik.

Ausztria legnyugatibb tartományában, Vorarlbergben 13 órakor zártak a szavazóhelységek. A Der Standard című osztrák lap helyi tudósítója szerint Bregenz belvárosában igen kevesen voksoltak, a város többi választókörzetében "átlagos" volt a részvétel. Az osztrák APA hírügynökség azt közölte, hogy a helyi beszámolók szerint sokan szavaztak a tartományban, a részvételi arány a májusban tartott második fordulónál magasabb lehet. Akkor a választásra jogosultak több mint 54 százaléka voksolt.

A beszámolók szerint Bécsben sokan szavaztak délelőtt. A májusi második fordulón az osztrák fővárosban majdnem 70 százalékos volt a részvétel. Az országos választási részvétel a tavaszi első fordulón 68,5 százalékos volt, a májusi második fordulón a választásra jogosultak mintegy 72 százaléka voksolt. A szakértők azt várják, hogy vasárnap ennél kevesebben fognak az urnák elé járulni, mivel a csaknem egy éven át tartó választási kampány miatt az embereket nehezebb mozgósítani, kiábrándultak a politikából és bizalmatlanok lettek.

A tartományokban eltérő időpontban tartanak nyitva a szavazóhelyek. A hivatalos urnazárást követően délután 17 órakor ér véget a választás, a közvélemény-kutatók első becslései ekkorra várhatók. Előzetes eredmények este fél nyolc után lesznek. A levélszavazatokat hétfőn reggel kezdik el számolni, ezért hivatalos végeredmény hétfőn este lesz. Hivatalos részvételi adatok nincsenek, hiszen az alkotmánybíróság döntése értelmében az urnazárásig nem hozhatnak nyilvánosságra olyan információkat, amelyek befolyásolhatnák a választás kimenetelét. Ausztriában vasárnap mintegy 6,4 millió választópolgár dönthet arról, hogy a következő hat évben ki legyen Ausztria szövetségi elnöke.

MTI

Hozzászólások

Bécsi iskolákba már több muszlim hitoktató kell, mint katolikus

Bécsi iskolákba már több muszlim hitoktató kell, mint katolikus

Ausztriában is hiány van tanárokból, de közülük is a muszlim hitoktatók a legkeresettebbek a bevándorlók miatt.

Betiltanák a fejkendők viselését az osztrák óvodákban és iskolákban

Betiltanák a fejkendők viselését az osztrák óvodákban és iskolákban

Az osztrákok országos szintű tilalmat akarnak bevezetni a fejkendő viselésével kapcsolatban.

Migránsokat egyre több szórakozóhelyről tiltják ki Ausztriában

Migránsokat egyre több szórakozóhelyről tiltják ki Ausztriában

A tulajdonosok közül egyre többen döntenek úgy, hogy nem szolgálnak ki migránsokat.

Bécs első újévi babájára jókivánságok helyett gyűlölet zúdult

Bécs első újévi babájára jókivánságok helyett gyűlölet zúdult

A kisbaba gratulációk helyett gyűlölködő megjegyzéseket kapott, mivel muszlimok a szülei.

Adventi kopogtatókat is be akarják tiltani Bécsben

Adventi kopogtatókat is be akarják tiltani Bécsben

A bécsi városi tanács tűzvédelmi okokra hivatkozik, mondván balesetet okoznak.

Muszlim nők sorra hagyják el Ausztriát a burkatilalom miatt

Muszlim nők sorra hagyják el Ausztriát a burkatilalom miatt

Az osztrákok által bevezetett tilalom bevált a rendőrség legfrissebb közlése alapján.

Betiltották a Mikulást és a karácsonyt egy bécsi iskolában

Betiltották a Mikulást és a karácsonyt egy bécsi iskolában

A szülők a döntésen kiakadtak és kitálaltak a sajtónak az intézményben lévő változásokról.

Tilalom ellenére szándékosan burkában sétált Bécsben négy nő

Tilalom ellenére szándékosan burkában sétált Bécsben négy nő

A svájci muszlim nő és társai provokálni akartak, a rendőrök be is vitték a fogdába.

Migráns gyerekekből két osztrák városban már külön osztály is indult

Migráns gyerekekből két osztrák városban már külön osztály is indult

Ausztriában eddig még nem volt olyan általános iskolai osztály, ahol senki sem beszélt németül.

Bevándorló feküdt ki a forgalmas út közepére Kismartonban – videó

Bevándorló feküdt ki a forgalmas út közepére Kismartonban – videó

A színesbőrű férfi egy bottal a kezében feküdt ki az útra és minden közeledővel agresszív volt.

http://ujhazak.com