Osztrák külügyminiszter: csupán a burkatilalommal nem oldódik meg az integráció kérdése

A január végén bemutatott módosított kormányprogram integrációra vonatozó passzusa szerint a jövőben betiltanák a köztereken az egész arcot eltakaró burka viselését, és 150 eurós (mintegy 46 ezer forintos) büntetést szabnának ki azokra, akik elfedik az arcukat.

A Kurz által szorgalmazott intézkedés szabályozná azt is, hogy a tanároknak, a jogászoknak, az ügyvédeknek és a rendőröknek "világnézeti és vallási szimbólumoktól" mentesen kell megjelenniük.



"A hasonló szabályozásokkal egyértelművé akarjuk tenni, hogy mi fontos számunkra, mit fogadunk el és mit nem" - mondta Sebastian Kurz. A miniszter arról is beszélt a Kronen Zeitungban, hogy több muszlim ember fejezte ki egyetértését a burkatilalommal kapcsolatban, vagyis a többségi társadalomhoz hasonlóan elutasítják az arc lefátyolozását. A bécsi iszlám hitközség nőügyi illetékese bírálta a tervezett tilalmat.

Carla Amina Baghajati szerint az arc takarása vallási nagykorúságot, testi és szellemi érettséget feltételez, ezért kényszerítése vagy tiltása elítélendő. Úgy vélte, hogy az osztrák állam által működtetett integrációs intézet tevékenysége hasznos, azonban az integrációért felelős miniszter szerinte "populista irányt követ". Meglátása szerint bátrabb menekültpolitikára lenne szükség, és be kellene mutatni az integráció sikertörténeteit is. "Több emberiességre lenne szükség, abból mindenki profitálhatna" - jelentette ki.

Az osztrák turisztikai szakma már korábban tiltakozott a kormány által tervezett burkatilalom ellen, amely az ágazat képviselői szerint rosszat tesz Ausztria megítélésének. Aggályait fejezte ki az Emirates légitársaság ausztriai képviselete is, amely szerint a tervezett ausztriai szabályozás várhatóan nem tesz jót a turizmusnak, már Dubajban is "szalagcímeket generált" . Február elején a rendőrség közlése szerint kétezren, a szervezők szerint 3600-an tüntettek Bécs belvárosában a tervezett tilalom ellen.

A korábbi becslések szerint Ausztriában 150 nő él, aki teljesen elfátyolozza az arcát, azonban egyes források több száz nőt említenek. A pontos számot hivatalos szervek nem erősítették meg - jelezte a Wiener Zeitung című bécsi lap. A tilalmat elrendelő szabályozásról már márciusban dönthet a kormány és a parlament, júliustól léphetne életbe.

MTI

Hozzászólások

Bécsi iskolákba már több muszlim hitoktató kell, mint katolikus

Bécsi iskolákba már több muszlim hitoktató kell, mint katolikus

Ausztriában is hiány van tanárokból, de közülük is a muszlim hitoktatók a legkeresettebbek a bevándorlók miatt.

Betiltanák a fejkendők viselését az osztrák óvodákban és iskolákban

Betiltanák a fejkendők viselését az osztrák óvodákban és iskolákban

Az osztrákok országos szintű tilalmat akarnak bevezetni a fejkendő viselésével kapcsolatban.

Migránsokat egyre több szórakozóhelyről tiltják ki Ausztriában

Migránsokat egyre több szórakozóhelyről tiltják ki Ausztriában

A tulajdonosok közül egyre többen döntenek úgy, hogy nem szolgálnak ki migránsokat.

Bécs első újévi babájára jókivánságok helyett gyűlölet zúdult

Bécs első újévi babájára jókivánságok helyett gyűlölet zúdult

A kisbaba gratulációk helyett gyűlölködő megjegyzéseket kapott, mivel muszlimok a szülei.

Adventi kopogtatókat is be akarják tiltani Bécsben

Adventi kopogtatókat is be akarják tiltani Bécsben

A bécsi városi tanács tűzvédelmi okokra hivatkozik, mondván balesetet okoznak.

Muszlim nők sorra hagyják el Ausztriát a burkatilalom miatt

Muszlim nők sorra hagyják el Ausztriát a burkatilalom miatt

Az osztrákok által bevezetett tilalom bevált a rendőrség legfrissebb közlése alapján.

Betiltották a Mikulást és a karácsonyt egy bécsi iskolában

Betiltották a Mikulást és a karácsonyt egy bécsi iskolában

A szülők a döntésen kiakadtak és kitálaltak a sajtónak az intézményben lévő változásokról.

Tilalom ellenére szándékosan burkában sétált Bécsben négy nő

Tilalom ellenére szándékosan burkában sétált Bécsben négy nő

A svájci muszlim nő és társai provokálni akartak, a rendőrök be is vitték a fogdába.

Migráns gyerekekből két osztrák városban már külön osztály is indult

Migráns gyerekekből két osztrák városban már külön osztály is indult

Ausztriában eddig még nem volt olyan általános iskolai osztály, ahol senki sem beszélt németül.

Bevándorló feküdt ki a forgalmas út közepére Kismartonban – videó

Bevándorló feküdt ki a forgalmas út közepére Kismartonban – videó

A színesbőrű férfi egy bottal a kezében feküdt ki az útra és minden közeledővel agresszív volt.

http://ujhazak.com