A vörösiszap nem mérgező! Ezt a MAL vezér nyilatkozta...

Megfontolatlannak" és "önkéntelennek" nevezte a katasztrófa másnapján, 2010. október 5-én tett azon nyilatkozatát a vezérigazgató, amely szerint a Mal ajkai telephelyén kiömlött vörösiszap veszélytelen lenne.


Na de mi történt? Akkor nem tudta a vezér, hogy a vörösiszap mérgező anyag?

A cégvezetőt a többi között azzal vádolják, hogy a valóságnak nem megfelelő tájékoztatást adott a kiömlött anyagról. Ő egy másik kérdésre reagálva fenntartotta azonban, hogy a vörösiszap nem mérgező anyag.


Mindenki emlékszik, a hazánkat eddig valaha ért egyik legnagyobb természetkárosító katasztrófájára, mely Mal Zrt. Ajka melletti tározójánál 2010.

október 4-én történt.


A kiömlő vörösiszap három települést öntött el: Kolontárt, Devecsert és Somlóvásárhelyet.

A katasztrófa következtében tíz ember meghalt - az ügyben indult büntetőper vádirata nyolc ember halálát köti össze közvetlenül a vörösiszapömléssel -, több mint kétszázan megsérültek, több száz ház lakhatatlanná vált. A Veszprémi Törvényszéken szeptember 24-én kezdődött az egyebek mellett közveszélyokozás miatt indított büntetőper a timföldgyár vezetői és alkalmazottai ellen.


A vádlott a bírónak a vezérigazgatóként viselt felelősségét érintő kérdésre válaszolva azt hangoztatta, hogy a műszaki, hatósági előírásokkal kapcsolatosan 99 százalékban a munkatársainak szakértelmére támaszkodik. "Elsődlegesen azokat az embereket kell ismernem, akikkel dolgozom" - mondta, hozzátéve, hogy nem is tudta volna áttanulmányozni a cég összes dokumentumát.

A tanácsvezető kérdésére, hogy tudott-e az iszaptározókra vonatkozó katasztrófavédelmi terv létezéséről, nemmel válaszolt.

Vallomása szerint az ajkai timföldgyár riasztási tervét sem ismerte, a tárgyaláson felolvasott munkaköri leírása szerint azonban feladata volt a tározókra vonatkozó hatósági és technológiai előírások munkatársakkal való betartatása, számonkérése.
A tegnapi tárgyaláson a vezérigazgatót szembesítették az ötödrendű vádlott D. József divízióigazgatóval, mert a X. tározóba kerülő vörösiszap semlegesítésének 2009 novemberi leállításával kapcsolatban egymásnak ellentmondó vallomást tettek a nyomozás során.

A vád szerint a lerakott anyag tetején tárolt rendkívül nagy mennyiségű víz a gátszakadás meghatározó oka volt, és ezt a folyadékot nem semlegesítették megfelelően, emiatt annak magas volt a lúgtartalma. D. József divízióigazgató vallomása szerint nem álltak át teljesen a száraz technológiára, csak annak egy részét, a vörösiszap lúgtartalmát csökkentő dobszűrőket helyezték üzembe 2009 nyarán.

Azt vallotta, hogy a technológia iszapszállításra vonatkozó részét anyagi okok miatt nem vezették be, és B. Zoltán kérésére 2009 novemberben leállították az anyag kénsavas semlegesítését.

Azt vallotta: 2010. májustól több alkalommal javasolta a semlegesítés újraindítását, hogy ezzel is több vizet szivattyúzzanak le a X. kazettáról.

Az elsőrendű vádlott erre azzal reagált, hogy a semlegesítés újraindítása nem igényelt vezérigazgatói döntést. Még 2009-ben mintegy 750 milliós beruházással bevezették a teljes dobszűrős technológiát, az iszapszállításra vonatkozó rész elmaradásának szakmai és hatósági engedélyezési oka van - érvelt a vezérigazgató. Ezt D. József is elismerte a szembesítéskor, ahogyan azt is, hogy a semlegesítés leállítása közös döntésük volt.
B. Zoltán védője jelezte, hogy álláspontjuk szerint a katasztrófa bekövetkezése és a szűrőberuházás között nincs összefüggés.

A tegnapi tárgyaláson az elsőrendű vádlott az ügyész kérdéseire nem válaszolt. A tárgyalás ma folytatódik, ügyvédek tehetnek fel kérdéseket a vezérigazgatónak, illetve várhatóan két további vádlottat hallgat meg a bíróság.

 

Hozzászólások

Egy rendőrautó és egy taxi ütközött Budapesten, négy embert kórházba vittek

Egy rendőrautó és egy taxi ütközött Budapesten, négy embert kórházba vittek

Egy rendőrautó és egy taxi ütközött az V. kerületi Szent István körúton szerda hajnalban, a mentők három rendőrt és a rendőrautóban szállított fogvatartottat kivizsgálásra kórházba vitték - erősítette meg a Budapesti Rendőr-főkapitányság az MTI értesülését.

Kenyai légitársaság: nyolc magyar állampolgárságú áldozata is van a kenyai légikatasztrófának

Kenyai légitársaság: nyolc magyar állampolgárságú áldozata is van a kenyai légikatasztrófának

Nyolc magyar és két német állampolgár, valamint a kenyai kapitány tartózkodott azon a kisrepülőgépen, amely lezuhant kedden Kenya partvidékén, a légikatasztrófának nincsenek túlélői - közölte a gépet üzemeltető Mombasa Air Safari légitársaság.

Iskolaépületnek hajtott egy busz Szolnokon

Iskolaépületnek hajtott egy busz Szolnokon

Egy iskola falának hajtott egy busz szerdán Szolnokon - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság honlapján.

Még dolgoznak a tűzoltók Százhalombattán

Még dolgoznak a tűzoltók Százhalombattán

Még dolgoznak a tűzoltók Százhalombattán az olajfinomítóban keletkezett tűz oltásán - közölte a katasztrófavédelem kedden kora reggel az MTI-vel.

Összeütközött két személyszállító vonat Kelet-Szlovákiában, a magyar határ közelében, sok sérült van

Összeütközött két személyszállító vonat Kelet-Szlovákiában, a magyar határ közelében, sok sérült van

Összeütközött két személyszállító vonat hétfőn Szlovákiában, a Rozsnyóhoz közeli Szádalmás (Jablonov nad Turnou) közelében, néhány kilométerre a magyar határtól, a szerencsétlenségnek csaknem száz sérültje van, közülük kettőnek az állapota válságos.

Rémisztő rolleres jelenet Kiskunhalason

Rémisztő rolleres jelenet Kiskunhalason

Egy közlekedési rendőr szeme láttára okozott balesetet egy 18 éves fiatal, aki megszegte az elsőbbségadás szabályait.

„Metrószörfözés” közben halt meg két tizenéves lány

„Metrószörfözés” közben halt meg két tizenéves lány

A metró tetején próbált meg utazni a két gyerek.

Tűz volt a makói kórház területén

Tűz volt a makói kórház területén

Tűz volt a makói kórház területén csütörtök délután - közölte honlapján a katasztrófavédelem.

Kisiklott egy vonat több kocsija Magyarkút megállóhelynél, egy utas könnyebben megsérült

Kisiklott egy vonat több kocsija Magyarkút megállóhelynél, egy utas könnyebben megsérült

Kisiklott egy Vácról péntek reggel Balassagyarmatra indult vonat több kocsija Magyarkút megállóhelynél, a balesetben az elsődleges információk szerint egy utas könnyebb sérülést szenvedett - közölte a Mávinform a Facebook-oldalán.

Bethesda: rekordszámú e-rollerbaleset történt a nyáron

Bethesda: rekordszámú e-rollerbaleset történt a nyáron

A Bethesda Gyermekkórházban idén március és szeptember között 202 gyermeket kellett ellátni elektromos rollerrel összefüggő baleset miatt; egy-egy ügyeletben 5-6 gyermek is érkezett e-rollerezés közben elszenvedett komoly sérülésekkel, minden ötödik eset fejsérülés volt.

http://ujhazak.com