BRFK: továbbra is a gyorshajtás az egyik legfőbb baleseti ok

Továbbra is a gyorshajtás a közúti balesetek egyik legfőbb oka, az ellenőrzések folytatódnak, a rendőrség ezután is minden eszközzel azon lesz, hogy felszámolja a jogsértéseket, megelőzze a baleseteket, mert a budapesti közút nem versenypálya - jelentette ki a Budapesti-Rendőr-főkapitányság (BRFK) közlekedésrendészeti főosztályának vezetője hétfőn Budapesten.Léránt Krisztián a Rendőrségi Igazgatási Központban tartott sajtótájékoztatóján elmondta, hogy míg 2019-ben több mint 3800 súlyos, illetve halálos közúti baleset történt a fővárosban, addig ez a szám 2024-re mintegy 2900-ra, vagyis harmadával csökkent.

Az alezredes elmondta, hogy elsősorban a sebességtúllépésekre, a gyorshajtásra fókuszáltak, ennek megfelelően a Fővárosi Önkormányzattal együttműködésben helyeztek el sebességmérőket, traffiboxokat. Újdonságként említette, hogy a rendőrség már mozgó járművekből is készít felvételeket a gyorshajtókról.
Az intézkedéseknek, az ellenőrzéseknek is köszönhetően a novemberi csaknem 53 ezer sebességtúllépés februárra kevesebb mint a felére csökkent - ismertette a főosztályvezető, hozzáfűzve, hogy ezek az adatok mind a főváros által elhelyezett mérőeszközök felvételein alapulnak.

Léránt Krisztián szólt arról is, hogy szigorúan fellépnek az illegális gyorsulási versenyek résztvevőivel szemben: az elmúlt időszakban 202 ember ellen indult eljárás, 93-an a gépjárművük engedély nélküli átalakításával követtek el szabálysértést. Az ellenőrzések folytatódnak, mert a budapesti közút nem versenypálya - fogalmazott a főosztályvezető.

Az alezredes a közúti balesetek másik okaként az ittas, vagy bódult állapotban történő járművezetést említette. Tájékoztatása szerint ezek ellen is szigorúan fellép a rendőrség, így ma Budapesten bárhol, bármikor, bárki belefuthat alkoholszondás ellenőrzésébe.

A BRFK munkatársai a sajtótájékoztatón bemutattak egy, a közelmúltban a Szentendrei úton történt gyorshajtásról készült felvételt, amelyen egy Lamborghini személyautó a megengedett 70 kilométer per órás sebességet majdnem kétszeresen túllépve 140-nel közlekedett. A BRFK szóvivője, Csécsi Soma az esetről elmondta, hogy a szabálysértő sofőr 140 ezer forintos bírságot kapott.

A szóvivő is megerősítette, hogy az ellenőrzések folytatódnak, egyben a közlekedés valamennyi résztvevőjének együttműködését kérte.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Elszabadult kerék csapódott egy autóba

Elszabadult kerék csapódott egy autóba

Egy levált utánfutókerék okozott balesetet Fűzvölgy külterületén, szerencsére senki nem sérült meg.

Egy baleset, két tanulság

Egy baleset, két tanulság

Súlyosan megsérült egy középkorú nő, akit a gyalogos-átkelőhelyen ütött el egy személyautó Békéscsabán.

Kiesett egy kisgyerek egy szegedi panelház ablakából, a helyszínen életét vesztette

Kiesett egy kisgyerek egy szegedi panelház ablakából, a helyszínen életét vesztette

Kiesett egy kisgyerek szerda reggel egy szegedi, tízemeletes panelház ablakából, és a helyszínen meghalt – erősítette meg a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyelete az MTI-nek.

Vezérkari főnök: leszállás után gyulladt ki a repülő

Vezérkari főnök: leszállás után gyulladt ki a repülő

Leszállás után gyulladt ki a Gripen repülőgép hétfőn Szolnokon - derült ki a vezérkari főnök nyilatkozatából, amelyet Ruszin-Szendi Romulusz honvédelmi miniszter Facebook-oldalára töltöttek fel.

Magyar Péter: lezuhant egy Gripen Szolnoknál

Magyar Péter: lezuhant egy Gripen Szolnoknál

Egyelőre ismeretlen okból lezuhant a Magyar Honvédség egyik Gripen vadászgépe Szolnok mellett, a pilóta katapultált - közölte Magyar Péter kormányfő Facebook-oldalán hétfő délelőtt.

Halálos tömegszerencsétlenség gondatlan okozása miatt indult eljárás a sofőr ellen

Halálos tömegszerencsétlenség gondatlan okozása miatt indult eljárás a sofőr ellen

Halálos tömegszerencsétlenség gondatlan okozása miatt indított eljárást a rendőrség a vasárnap az M3-as autópályán történt balesetet szenvedett busz vezetője ellen.

Oszlopnak hajtottak rollerrel

Oszlopnak hajtottak rollerrel

A két 15 éves fiúnál felmerült az ittasság gyanúja is.

Váratlan bukás

Váratlan bukás

Nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett az a férfi, aki elektromos rollerével elesett Keszthelyen.

Lovaskocsi és autó ütközött az 51-es főúton Dunavarsánynál, a hajtó meghalt

Lovaskocsi és autó ütközött az 51-es főúton Dunavarsánynál, a hajtó meghalt

Meghalt annak a lovaskocsinak a hajtója, amelyikbe hátulról rohant bele egy autó csütörtök hajnalban az 51-es főúton Dunavarsány közelében - erősítette meg a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság az MTI értesülését.

Egy figyelmetlenség elég volt – traktornak ütközött egy személyautó

Egy figyelmetlenség elég volt – traktornak ütközött egy személyautó

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság fokozott figyelemre és türelemre kéri a közlekedőket, különösen a mezőgazdasági munkák időszakában.

http://ujhazak.com