Eddig semmilyen kártérítést nem kapott a Costa Concordia magyar zenésze

A britt The Sunday Telegraph hasábjain olvashattuk, hogy semmiféle kártérítést nem kapott az egy éve szerencsétlenül járt olasz Costa Concordia luxushajó üzemeltetőjétől a hajó egyik magyar zenésze, akit most már kilakoltatás fenyeget.


Italy Cruise AgroundAnglia vezető konzervatív brit lapja meginterjúvolta Csanya Jenőt, a hajó zenekarának egykori nagybőgősét, aki elmondta, hogy a baleset óta nem kaptak fizetést, és a cég az odaveszett hangszerek és egyéb felszerelések árát sem térítette meg a zenekarnak.


A zenész elmondta, hogy a balesetben hát- és lábsérüléseket szenvedett, amelyek miatt továbbra is kezelésekre szorul, játszani nem tud, de hangszerei híján egyébként sem tudna dolgozni.

Csanya Jenő hozzátette: mivel nem tudja fizetni ingatlanhitelét sem, most már az a veszély fenyegeti, hogy kilakoltatják otthonából.

A hajót üzemeltetető Costa Cruises a brit lapnak adott nyilatkozatában ugyanakkor azt közölte, hogy a személyzet tagjainak "csaknem 93 százaléka" elfogadta a felajánlott kártérítést, hozzávetőleg 80 százalékuk pedig a cég más hajóin vállalt munkát.
A toscanai partoknál tavaly január 13-án bekövetkezett szerencsétlenségben életét vesztette Fehér Sándor, a zenekar hegedűse. Csanya Jenő elmondta: zenésztársával, Balogh József zongoristával a hajó kiürítése közben még látták, amint Fehér Sándor visszamegy, és rémült, síró gyerekeknek segít felvenni a mentőmellényeket.
Csanya Jenő elmondta azt is, hogy miután a hajó a part menti szikláknak ütközött, a belső tájékoztató rendszeren több nyelven is sokáig azt ismételgették, hogy mindössze elektromos problémáról van szó.

Hozzászólások

Egy rendőrautó és egy taxi ütközött Budapesten, négy embert kórházba vittek

Egy rendőrautó és egy taxi ütközött Budapesten, négy embert kórházba vittek

Egy rendőrautó és egy taxi ütközött az V. kerületi Szent István körúton szerda hajnalban, a mentők három rendőrt és a rendőrautóban szállított fogvatartottat kivizsgálásra kórházba vitték - erősítette meg a Budapesti Rendőr-főkapitányság az MTI értesülését.

Kenyai légitársaság: nyolc magyar állampolgárságú áldozata is van a kenyai légikatasztrófának

Kenyai légitársaság: nyolc magyar állampolgárságú áldozata is van a kenyai légikatasztrófának

Nyolc magyar és két német állampolgár, valamint a kenyai kapitány tartózkodott azon a kisrepülőgépen, amely lezuhant kedden Kenya partvidékén, a légikatasztrófának nincsenek túlélői - közölte a gépet üzemeltető Mombasa Air Safari légitársaság.

Iskolaépületnek hajtott egy busz Szolnokon

Iskolaépületnek hajtott egy busz Szolnokon

Egy iskola falának hajtott egy busz szerdán Szolnokon - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság honlapján.

Még dolgoznak a tűzoltók Százhalombattán

Még dolgoznak a tűzoltók Százhalombattán

Még dolgoznak a tűzoltók Százhalombattán az olajfinomítóban keletkezett tűz oltásán - közölte a katasztrófavédelem kedden kora reggel az MTI-vel.

Összeütközött két személyszállító vonat Kelet-Szlovákiában, a magyar határ közelében, sok sérült van

Összeütközött két személyszállító vonat Kelet-Szlovákiában, a magyar határ közelében, sok sérült van

Összeütközött két személyszállító vonat hétfőn Szlovákiában, a Rozsnyóhoz közeli Szádalmás (Jablonov nad Turnou) közelében, néhány kilométerre a magyar határtól, a szerencsétlenségnek csaknem száz sérültje van, közülük kettőnek az állapota válságos.

Rémisztő rolleres jelenet Kiskunhalason

Rémisztő rolleres jelenet Kiskunhalason

Egy közlekedési rendőr szeme láttára okozott balesetet egy 18 éves fiatal, aki megszegte az elsőbbségadás szabályait.

„Metrószörfözés” közben halt meg két tizenéves lány

„Metrószörfözés” közben halt meg két tizenéves lány

A metró tetején próbált meg utazni a két gyerek.

Tűz volt a makói kórház területén

Tűz volt a makói kórház területén

Tűz volt a makói kórház területén csütörtök délután - közölte honlapján a katasztrófavédelem.

Kisiklott egy vonat több kocsija Magyarkút megállóhelynél, egy utas könnyebben megsérült

Kisiklott egy vonat több kocsija Magyarkút megállóhelynél, egy utas könnyebben megsérült

Kisiklott egy Vácról péntek reggel Balassagyarmatra indult vonat több kocsija Magyarkút megállóhelynél, a balesetben az elsődleges információk szerint egy utas könnyebb sérülést szenvedett - közölte a Mávinform a Facebook-oldalán.

Bethesda: rekordszámú e-rollerbaleset történt a nyáron

Bethesda: rekordszámú e-rollerbaleset történt a nyáron

A Bethesda Gyermekkórházban idén március és szeptember között 202 gyermeket kellett ellátni elektromos rollerrel összefüggő baleset miatt; egy-egy ügyeletben 5-6 gyermek is érkezett e-rollerezés közben elszenvedett komoly sérülésekkel, minden ötödik eset fejsérülés volt.

http://ujhazak.com